2015. szeptember 24., csütörtök

Díj

Képzeljétek, megkapta első díját az oldal! Nem kell az Oscarhoz hasonló nagyságrendű kitüntetésre gondolni, ez "csak" egy egyszerű kis vándordíj, ami Liebster Award névre hallgat. Igazából 2 blogger megjelölt a díjazottjai közt, viszont, lévén ugyanarról a dologról szó, én most egynek veszem. A csodálatos klaviatúrakoptatók pedig nem mások, mint Gabi, a Menyaszörp szerkesztője, akinél főleg az egészséges életmódról, a tudatos boldogságról és a mozgásról olvashattok, és Zsolt, aki a Jegyzetfüzeten fejti ki gondolatait változatos témákról, humorosan, mégis elgondolkodtatóan. Ezúton is köszönöm Nektek!

Maga a kezdeményezés, az innen-onnan összeszedegetett információk alapján Németországból indult, és már bejárta egyszer a blogvilágot. Most azonban újra útjára engedték az emblémát, okozzon örömet még több "elvetemültnek", akik szabadidejükben a gép fölött görnyednek. :)

Szabályok:
- Fel kell tüntetni, hogy kitől kaptuk a díjat, és be kell linkelni az illető blogját.
- Mondanunk kell magunkról 10 olyan dolgot, ami nem köztudott.
- Válaszolnunk kell a nekünk feltett kérdésekre.
- Meg kell neveznünk 5 bloggert, akinek továbbadjuk a díjat és alkotnunk kell nekik 10 kérdést.

2015. szeptember 23., szerda

Megjelenésre várva - Könyvmolyképző Kiadó #2

Helló! Itt a Megjelenésre várva rovat keretében a Könyvmolyképzős 2015 őszi megjelenésű könyveinek listájának második része. Ezek között már előjegyezhetőek is találhatóak, azoknál a fülszöveg alatt fel fogom tüntetni a linket, amin Ti is előjegyezhetitek. :) 

Amerikai borító
Sarah Addison Allen - Lost Lake - A varázslat tava
Eby Pim képeslapon látta először a Lost Lake-et. Egy régi fotó, rajta néhány vastag betűvel szedett szó, ám Eby úgy érezte, mintha a jövőjébe pillantana bele.
Mindez fél emberöltővel ezelőtt történt. És a tó hirtelen feldereng Eby múltjából. Férje, George, már rég eltávozott. A fárasztó rokonok is elmentek. Semmi sem maradt, csak néhány tóparti kabin, ami sikeresen ellenállt a georgiai hőségnek és párának, továbbá a kallódók maroknyi csapata, akik – kimondatlan álmaiktól és vágyaiktól vezérelve – évről évre hűségesen ellátogatnak a Lost Lake-hez.

Ez nem csekélység, Eby ennek ellenére kijelenti, az idei lesz az utolsó nyár, amit a tónál tölt, aztán eladja a területet egy építési vállalkozónak. Amíg az utolsó szalmaszálat jelentő családtag be nem kopogtat hozzá.
Kate Pheris tizenkét évesen az utolsó legszebb vakációját töltötte a Lost Lake-nél; még azelőtt, hogy megismerte volna a magányt, a fájdalmat, a veszteséget. Azóta ezek az érzelmek uralják az életét, de azért – talpraesett lányának, Devinnek, és saját céltudatosságának köszönhetően – a remény sem halt ki a szívéből. Talán a Lost Lake-nél Devin kiélvezheti gyerekkorának utolsó hónapjait... és Kate is újra felfedezheti azt a valamit, ami annak idején olyan hirtelen siklott ki az ujjai közül.

2015. szeptember 21., hétfő

Autumn Book Tag


Sziasztok! Újabb book taggel jelentkezem, ezúttal az évszakhoz kapcsolódó témával. Természetesen, mint az esetek többségében, most is a Kis könyves bloggerekkel töltöttem ki a kérdéssort, az ő válaszaikat megtalálhatjátok a lenti linkeken.
Ha esetleg van szabad fél percetek, kíváncsi lennék, Ti milyen válaszokat adnátok az alábbi kérdésekre? Ezt nyugodtan megtehetitek kommentben, chaten, vagy akár email-ben is. J

1.)Mit szeretsz legjobban az őszben?
Hogy kezdődik az iskola, újra látom az osztálytársakat és végre megint lesz egy rendszer az életemben. Lehet fújolni és stréberezni, de én egyszerűen nem bírom azt a szintű semmittevést, ami nyáron van. Mondjuk, az tény, hogy akkor sokkal több időm van olvasni...

2015. szeptember 17., csütörtök

Laini Taylor: Füst és csont leánya - Füst és csont leánya #1

Bevallom őszintén, sokáig ódzkodtam attól, hogy elolvassam ezt a könyvet. A fülszöveg egyáltalán nem fogott meg, és erről, az átlagosnál nagyobb, keményfedeles borítóról valamiért azok a gyerekregények jutottak eszembe, amiket 8-9 évesen olvastam. De végül nem bántam meg, hogy a kezembe vettem.

Egyszer volt, hol nem volt, egyszer egy angyal meg egy ördög egymásba szeretett. A történet nem végződik jól.
A sodró erejű fantasy regénytrilógia első része egy tiltott szerelemről, egy ősi háborúról mesél és egy újjáteremtett világ reményét hirdeti.
Eredeti cím: Daughter of Smoke and Bone
Sorozat: Füst és csont leánya
Megjelenés éve hazánkban: 2012
Eredeti megjelenés: 2011
Kiadó: Kossuth Kiadó Zrt.
Oldalszám: 394



2015. szeptember 11., péntek

Megjelenésre várva - Könyvmolyképző Kiadó #1

Sziasztok! A Könyvmolyképző Kiadó nagyban álmodik, és rengeteg izgalmas könyv kiadását tervezi az idén, amit nagy örömmel fogadtak a hazai könyvmolyok, köztük én is. Viszont (eddig) még nem igazán találkoztam olyan oldallal, ahol összeszedték volna, pontosan min is dolgoznak a szerkesztőségben, így gondoltam csinálok egy listát. Olvassátok sok szeretettel, és kommentben írjátok meg, Ti melyiket várjátok már a legjobban, szeretnétek minél hamarabb a kezetekben tartani.

Magyar borító még nem készült, de
 Amerikában ilyen külsőt kapott a könyv
Holly Black, Cassandra Clare - A rézkesztyű - Magisztérium 2.
Callum Hunt nyári szünete nem olyan, mint a többi gyereké. Egyetlen pajtása egy káoszsújtott farkas, Harceb. Az édesapja azt gyanítja róla, hogy a gonosz rejtőzik benne. És persze a legtöbb gyerek ősszel nem a Magisztérium varázslatos világába tér vissza.
Call élete nem könnyű… És még nehezebbé válik, miután körülnéz a pincében, és felfedezi, hogy az apja talán végezni akar vele meg Harcebbel.
Call elszökik a Magisztériumba – ott azonban még feszültebb a helyzet. Valaki ellopta az Alkahestet, egy rézkesztyűt, ami képes megfosztani bizonyos mágusokat a mágiájuktól. Ráadásul miközben Call és barátai, Aaron meg Tamara a tettes után kutatnak, nagyon veszélyes ellenfelek figyelmét hívják fel magukra… és még annál is veszélyesebb igazságot tárnak föl.
Miközben a Magisztérium rejtélyei egyre csak szaporodnak és mélyülnek, az óriási sikerű szerzőpáros, Holly Black és Cassandra Clare fantasztikus utazásra invitálják az olvasókat, ahol a tét nemcsak egy fiú sorsa… hanem az egész világé.

2015. szeptember 9., szerda

Zombiapokalipszis Book Tag

Sziasztok! Ezúttal egy Book Taggel jelentkezem, mert úgyis régen volt már ilyen. Mint általában, most is a Kis Könyves Bloggerekkel együtt töltöm ki a kérdéssort. Ha a többiek is megadták a válaszaikat, azokat is belinkelem majd alulra.

A szabályok a következők:
-Ki kell választanom 5 könyvet
-A címüket felírni fecnikre, majd belerakni egy olyan valamibe, ahonnan ki tudom húzni, melyik kérdéshez melyik könyv tartozik
-Ha kihúztam egy fecnit az azon szereplő könyvet véletlenszerűen ki kell nyitnom valahol és azzal a névvel kell válaszolnom a kérdésre
-A második kérdésre ugyanabból a könyvből kell válaszolnom, mint először, ugyanezzel a módszerrel
-A 3. és 4. kérdésre is ugyanígy kell válaszolnom.

A könyvek, amelyekből a szereplőket választottam:
1. Marie Lu - Legenda
2. Sarah J. Maas – Éjkorona
3. Susan Ee – Túlélők világa
4. Leiner Laura – Kezdet - Szent Johanna gimi 1.
5. Libba Bray – Az az édes, távoli harang

2015. szeptember 7., hétfő

Jessica Park: Szeretni bolondulásig

Unatkoztam, így vérbeli könyvmolyhoz híven előkaptam egy könyvet. Viszont nem volt kedvem valami súlyos, nyomasztó, nehezen emészthető sztorihoz, így Jessica könnyed, szerelmes történetéhez nyúltam, melyet bár beleng egy szomorú esemény hangulata, mégis az üdítő, könnyed olvasmányokhoz sorolnék.

A srác magas volt, legalább száznyolcvan centi, szőkésbarna haja a szemébe lógott. Pólóján az a felirat állt: Nietzsche a haverom.
Íme, Matt. Julie Seagle kedveli őt. Nagyon is. De ott van még Finn. Akibe Julie teljesen belezúgott.
Bonyolult? Kínos? De még mennyire.
Julie nemrég költözött Bostonba, hogy megkezdje egyetemi tanulmányait: mégis honnan tudhatta volna, hogy édesanyja régi jó barátnőjének családjánál fog kikötni? Csak ideiglenesen akart megszállni náluk. Arról szó sem volt, hogy fontossá válik a Watkins család számára, vagy hogy beleszeret az egyik fivérbe. Pláne nem abba, amelyikkel még egyszer sem találkozott személyesen. De hát számít ez? Finn megérti őt, jobban, mint valaha bárki. Ők ketten egy hullámhosszon vannak.
De a szerelem – és annak mindenféle csavaros, bonyolult változata – mindig tartogat meglepetéseket. És soha senki nem ússza meg sértetlenül.