2015. szeptember 23., szerda

Megjelenésre várva - Könyvmolyképző Kiadó #2

Helló! Itt a Megjelenésre várva rovat keretében a Könyvmolyképzős 2015 őszi megjelenésű könyveinek listájának második része. Ezek között már előjegyezhetőek is találhatóak, azoknál a fülszöveg alatt fel fogom tüntetni a linket, amin Ti is előjegyezhetitek. :) 

Amerikai borító
Sarah Addison Allen - Lost Lake - A varázslat tava
Eby Pim képeslapon látta először a Lost Lake-et. Egy régi fotó, rajta néhány vastag betűvel szedett szó, ám Eby úgy érezte, mintha a jövőjébe pillantana bele.
Mindez fél emberöltővel ezelőtt történt. És a tó hirtelen feldereng Eby múltjából. Férje, George, már rég eltávozott. A fárasztó rokonok is elmentek. Semmi sem maradt, csak néhány tóparti kabin, ami sikeresen ellenállt a georgiai hőségnek és párának, továbbá a kallódók maroknyi csapata, akik – kimondatlan álmaiktól és vágyaiktól vezérelve – évről évre hűségesen ellátogatnak a Lost Lake-hez.

Ez nem csekélység, Eby ennek ellenére kijelenti, az idei lesz az utolsó nyár, amit a tónál tölt, aztán eladja a területet egy építési vállalkozónak. Amíg az utolsó szalmaszálat jelentő családtag be nem kopogtat hozzá.
Kate Pheris tizenkét évesen az utolsó legszebb vakációját töltötte a Lost Lake-nél; még azelőtt, hogy megismerte volna a magányt, a fájdalmat, a veszteséget. Azóta ezek az érzelmek uralják az életét, de azért – talpraesett lányának, Devinnek, és saját céltudatosságának köszönhetően – a remény sem halt ki a szívéből. Talán a Lost Lake-nél Devin kiélvezheti gyerekkorának utolsó hónapjait... és Kate is újra felfedezheti azt a valamit, ami annak idején olyan hirtelen siklott ki az ujjai közül.
Az emberek egymás után zarándokolnak el a tóhoz, hátha ott megtalálják azt, amit már oly régóta keresnek: szeretetet, megnyugvást, reményt az újrakezdésre, békét, egy rejtély megoldását, a felejtés lehetőségét. De vajon még időben érkeznek?
A különleges hangulatú, varázslatos regény Sarah Addison Allen egyik legkiválóbb írása az ember titkos vágyairól és a hétköznapi csodákról, amelyek a legvalószínűtlenebb helyeken lepnek meg minket.

Magyar borító
M. Leighton - Rajtam áll - Rossz fiúk 2.
Olivia végre megtalálta az Igazit. Cash minden, amire-akire valaha is vágyott. Kiszámíthatatlan rosszfiú, de Olivia kedvéért felhagy zűrös életével, és hagyja magát megszelídíteni. Mert Olivia az a nő, aki elfogadja őt úgy, ahogy van.
Ám a múlt árnyéka kísérteni kezd. Valami van Cash birtokában, amit sötét bűnözők akarnak megszerezni. Mindenáron. És ha Csash nem adja, hát elveszik tőle azt, ami a legdrágább kincse.
Olivia mindig tudta, hogy ha beleszeret Cash-be, pórul járhat. De hogy ennyi veszélynek tenné ki magát, azt nem is sejtette. Most rá kell bíznia az életét a férfira… és Olivia az életét könnyebben bízza rá, mint a szívét.



Amerikai borító
Kylie Scott - Riff - Stage Dive 1.
Az ébredést Las Vegasban nem éppen így képzelte
Evelyn Thomas úgy tervezte, hogy hatalmas bulival ünnepeli a 21. születésnapját Las Vegasban. Őrült nagy bulival. De a legvadabb álmaiban sem jutott volna eszébe, hogy másnap reggel a fürdőszoba padlóján ébred, élete legdurvább másnaposságával, mellette egy kimondhatatlanul vonzó, félmeztelen, tetovált férfi, és az ujján gyűrű, amelyben akkora gyémánt van, hogy King Kong is elismerően csettintene. Bár emlékezne rá, hogyan jutott el ide!







Magyar borító
Kerstin Gier - Silber - Az álmok első könyve
Kerstin Gier bestseller-szerző az álmok titokzatos birodalmába csábít minket.
Titokzatos ajtók gyíkot mintázó ajtógombokkal, beszélő kőfigurák és egy megvadult dadus, kezében egy bárddal… Liv Silber álmai az utóbbi időben meglehetősen félelmetessé váltak. Az egyik végképp nem hagyja nyugodni. Ebben az álomban egy temetőben járt éjjel, és szemtanúja volt, amint négy fiú komor hangulatú, mágikus rituálét hajt végre. Ezek a fiúk azonban nagyon is valós kapcsolatban állnak Livvel, hiszen Grayson és három legjobb barátja tényleg léteznek. Liv nemrég iratkozott be abba az iskolába, ahová ők is járnak. Tulajdonképpen egészen kedvesek. De ami igazán ijesztő – még az éjszakai temetőknél is sokkal ijesztőbb –, az az, hogy a fiúk olyan dolgokat tudnak Livről, amiket nappal soha nem ejtett ki a száján – álmában viszont igen. Ez vajon tényleg lehetséges? Hogy miképpen, az tökéletes rejtély Liv számára, de egy jó kis rejtélynek Liv még soha nem tudott ellenállni…

Magyar borító
Jennifer A. Nielsen - Az árnytrón - Hatalom trilógia 3.
A háború elérte Carthyát. Az ország minden ajtaján és ablakán bekopogtat. És mikor Jaron megtudja, hogy Vargan király, Avenia uralkodója, elrabolta Imogent, hogy térdre kényszerítse Carthyát, az ifjú király tisztában van vele, hogy az ő feladata, hogy vakmerő mentőakcióba fogjon. Ám minden, ami rosszul sülhet el, az úgy is történik.
Barátai szétszóródtak Carthyában és a környező országokban. Utolsó, kétségbeesett próbálkozásként, hogy megóvja országát a pusztító erejű veszteségtől, Jaron elindul talán utolsó útjára, hogy megmentsen mindent és mindenkit, akit csak szeret. Ám még pengeéles esze sem elég ahhoz, hogy megmeneküljön a hatalmas veszély elől, ami őt és országát fenyegeti. Vajon útközben elveszti azt, ami a legfontosabb? És a végén vajon ki fog Carthya trónján ülni?


Magyar borító
Maggie Stiefwater - Kék liliom - A Hollófiúk 3.
Az álom veszélyes műfaj, ám az ébredés talán még veszélyesebb.
Blue Sargentnek szerencséje volt. Életében először olyan barátokra lelt, akikben megbízhat, akik nem vetik ki maguk közül. A hollófiúk befogadták őt, és jóban-rosszban kitartanak mellette.
A szerencsével azonban van egy óriási baj, tudniillik forgandó.
A barátaid elárulhatnak.
Anyukád eltűnhet.
A látomásaid megtéveszthetnek.
A magabiztosságod meginoghat.
A The Bulletin így nyilatkozott az Álomrablókról, a Hollófiúk-sorozat előző kötetéről: „mágikus fondorlatok és idegborzoló események bonyolult szövedéke.” A folytatásban ez a szövedék, ha lehet, még áthatolhatatlanabbá válik, egyik ámulatból a másikba ejtve az olvasót.


Magyar borító
Erik Larson - Fenevadak kertje
A Fenevadak kertjét nemcsak a korszak feszültséggel teli légköre járja át, de feledhetetlen képet kapunk a bizarr Göringről és a látszólag lehengerlő, de valódi lényét tekintve vészjósló Goebbelsről. Larson olyan hitelesen és életszerűen ábrázolja az eseményeket, hogy szinte szemtanúi lehetünk ennek a meglepően sokszínű és bonyolult időszaknak. Az eredmény lenyűgöző, nem lehet letenni a művet, amely kitüntetett figyelmet szentel annak a kérdésnek, vajon miért nem ismerte fel a világ a komor fenyegetést, amit Hitler jelentett mindaddig, amíg Berlint és Európát el nem borította a vér és a borzalom.





Magyar borító
Ez az egyik kedvenc borítóm a felsoroltak
közül :)
Tracy Brogan - Egy kis őrültség
Sadie Turner nem irányításmániás, csak… rendszerető. Amikor egy hűtlen házastárs romba dönti Sadie kifogástalanul tiszta világát, Sadie összecsomagolja a gyerekeit, hogy a nyári szünetet a nagynénje tóparti házában töltsék. Reméli, hogy a pihenés és feltöltődés mellet lehetősége lesz férfiaktól – minden férfitól – távol összeszedegetni élete széthullott darabjait. Azonban a hóbortos Dody nagynéninek más tervei vannak: elhatározta, hogy elintéz Sadie-nek egy kis kalandot Desmonddal, a szexi új szomszéddal.
Magas, napbarnított, izmos – és még a gyerekeivel is nagyszerűen bánik – Desmond Sadie legszörnyűbb rémálma. Biztos van valamilyen hibája – elvégre férfi – így Sadie megfogadja, hogy távol tartja magát tőle. Ám ahogy a nyári nap ragyogva halad az égen, úgy lobban lángra a vonzalom köztük és az élet, amit Sadie olyan nagyon próbál egyszerűbbé tenni, csak egyre bonyolultabb lesz… de talán pont egy kis káosz az, amire Sadie-nek szüksége van, hogy a jövőjét és a szerelemről szőtt álmait újra rendbe tegye.


Magyar borító
Hmm... Ez a könyv igen ígéretesnek
hangzik :)
Shelly Crane - Bizonyosság
Maggie tizenhét éves. Nehéz évet tudhat maga mögött: épphogy átcsúszott az érettségin, az anyja elhagyta, az apja depressziós, a barátja pedig három év után szakított vele egy főiskolai futballösztöndíj miatt. Maggie úgy érzi, hogy összecsapnak a feje felett a hullámok, de minden erejével megpróbál a felszínen maradni.
Aztán találkozik Calebbel.
Megmenti a fiú életét, és azonnal érzi, hogy van benne valami veszélyesen vonzó, ráadásul Maggie-nek éppen randija lenne, méghozzá Caleb unokatestvérével. Ám a dolgok váratlan fordulatot vesznek, amint egymáshoz érnek. Szó szerint szikrázik közöttük a levegő. Bevésődnek egymás iránt, és a lány szeme előtt lepereg a közös életük. Ráébred, hogy ő a fiú lelki társa, ezért érzi annak szívverését a saját mellkasában. Caleb oldalán egy olyan, különleges adottságokkal és képességekkel rendelkező emberekkel teli világ tárul fel előtte, amelynek létezéséről eddig nem is tudott. Ő maga is természetfeletti, eddig soha nem tapasztalt változásokat észlel magán, például szüksége van a fiú érintésére az életben maradáshoz. Azonban kapcsolatuk nem mentes a nehézségektől: egyrészt Maggie apja végre kilábal a depresszióból, és megpróbál igazi apaként viselkedni a maga idegesítő módján, másrészt Maggie-nek Caleb ellenségeivel is meg kell küzdenie, akik tudomást szereznek a kapcsolatukról. Az ismeretlenek üldözőbe veszik Maggiet, hogy elszakítsák őt Calebtől, így megakadályozhatják a fiatalokat abban, hogy elnyerjék a képességeiket. Vajon Caleb képes lesze megmenteni a lányt, vagy örökre elszakadnak egymástól pont akkor, amikor végre egymásra találtak?


A magyar borító
Kim Harrison - A jó, a rossz és a félholt
Nem könnyű az élet Rachel Morgan, boszorkány számára. A szexi, jószívű magánnyomozó Cinncinnati városának legsötétebb zugaiba is alászáll a legkülönfélébb bűnözők után kutatva.
Jól tudja hogyan kell bánni a vámpírokkal, és hogyan maradhat életben az ember, ha kutyaszorítóba kerül egy alattomos démonnal. Vagy kettővel.
Egy szakértőkre specializálódott, fekete mágiával dolgozó sorozatgyilkos azonban őt is próbára teszi: Rachel könyörtelen, ősi gonosz erővel találja magát szemben, aminek a legyőzéséhez, még a legnagyobb boszorkányoknak is sok szerencsére lenne szüksége.




Remélem találtatok néhány könyvet, amit szívesen látnátok a polcotokon. (én legalábbis biztosan: a Fenevadak kertje és a Bizonyosság eléggé névnapi ajándék-gyanús ;))

Ha szeretnétek hasonló bejegyzésesket látni, írjatok kommentet, vagy esetleg chatben, és meglátom, mit tehetek értetek. :)

8 megjegyzés:

  1. jajj egyik bénább borító, mint a másik:( jajj

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem csak a Rajtam áll, és a Bizonyosság borítói nem tetszenek. A Riff-fel pedig nagyon remélem, hogy kezdenek valamit, és nem az eredeti marad. :/ Viszont a Varázslat tava nagyon szép külsőt kapott Amerikában, abba nem nagyon kéne belepiszkálni. :)

      Törlés
  2. Uuu nekem a Varázslat tava borítója nagyon tetszik, remélem ez marad :)

    VálaszTörlés
  3. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  4. uuh, csupa-csupa mesés könyv.:) Legjobban a Rajtam áll-t várom. *.*

    VálaszTörlés
  5. Igen, mind csudajó :D Bár a Rajtam áll-nak még az első részét sem olvastam. Talán kellen, ha ilyen sokan szeretik, biztosan jó lehet...

    VálaszTörlés