2015. december 29., kedd

Tea Book Tag

Ilyen hideg és fagyos időben egy könyvmoly el sem tudna képzelni jobb időtöltést, mint egy forró teával, és egy könyvvel bekucorodni az olvasókuckójába, és belevetni magát egy újabb történetbe. Ebben a tag-ben a teafajtákhoz passzoló regényekről esik szó, hogy legközelebb biztos a könyv hangulatához illő ital párosuljon. Köszönöm szépen John-nak, hogy kihívott, töltsem ki én is a kérdéssort! :)

1. Instant Tea – A legrövidebb könyv, amit tavaly olvastál
Húha, ez egy jó kérdés, mert ritkán olvasok rövid könyveket, valahogy természetellenesen vonzódom a vastag gerincű társaikhoz. De ha jól emlékszem, akkor tavaly olvastam Mikszáth Kálmán: Szent Péter esernyője című könyvét, és az igencsak vékonyka.

2. Zöldtea – Egy könyv zöld borítóval
A zöld borítóról mindig Stephen Chobsky: Egy különc srác feljegyzései című könyve ugrik be, ugyanis az a rikító szín örökre beleégett a retinámba. Egyébként, most eszembe jutott, hogy az is elég vékony. De nem, az teljesen biztos, hogy idén került hozzám. *gondolkodó fej*

2015. december 28., hétfő

Karácsonyra kapott könyveim

Mint minden évben, idén karácsonykor is a könyvek domináltak a kapott ajándékok között, aminek én kifejezetten örülök. :) Ebben a bejegyzésben pedig szeretném bemutatni Nektek, mik is az én legújabb ,,drágaszágaim".
Igen, kaptam egy I'm not addicted to books,
we're in a committed relationship
feliratú bögrét is. :D

Kerstin Gier: Silber - Az álmok első könyve (Silber trilógia 1.)

Ez vajon tényleg lehetséges?
Liv Silber álmai az utóbbi időben meglehetősen félelmetessé váltak. Az egyik végképp nem hagyja nyugodni. Ebben az álomban egy temetőben járt éjjel, és szemtanúja volt, amint négy fiú komor hangulatú, mágikus rituálét hajt végre. Ezek a fiúk azonban nagyon is valós kapcsolatban állnak Livvel, hiszen Grayson és három barátja tényleg léteznek. Liv nemrég iratkozott be abba az iskolába, ahová ők is járnak. Tulajdonképpen egészen kedvesek. De ami igazán ijesztő – még az éjszakai temetőknél is sokkal ijesztőbb –, az az, hogy a fiúk olyan dolgokat tudnak Livről, amiket nappal soha nem ejtett ki a száján – álmában viszont igen.
Hogy miképpen, az tökéletes rejtély Liv számára, de egy jó kis rejtélynek Liv még soha nem tudott ellenállni…
„Egy lányregény, amit akár 35 évesen is élvezhetünk. És akinél túl gyorsan elrepült ez a négyszáz oldal, annak üzenem: két további kötet van előkészületben.” – Karin Wehrheim, SWRI
„Vicces, izgalmas és romantikus… mi mást akarhat egy nő?!” – Anja S.

Ezt a könyvet anyáéktól kaptam, talán 3. lehetett a kívánságlistámon. Kerstin-től Már olvastam az Időtlen szerelem trilógiát, ami egyből levett a lábamról, így amint meghallottam, hogy újabb könyve fog megjelenni, tudtam, hogy nekem ez KELL. (Az Időtlen szerelem trilógiáról értékelést is írtam: Rubinvörös, Zafírkék, Smaragdzöld)

2015. december 26., szombat

Boldog karácsonyt!

Bár ma van az utolsó napja karácsony ünnepének, szeretném kihasználni az alkalmat, és békét, boldogságot és természetesen sok-sok szuper könyvet kívánni Nektek a mai napra. Remélem hasonlóképp telt 24-25.-e is. :)
Ez a blog első karácsonya, én pedig határozottan nem voltam elég felkészült, hogy ezt kellőképp megünnepeljem. :'D Túlságosan el voltam foglalva, hogy hipersebességgel kikúráljam magam abból a fránya vírusból, ami így a legjobbkor, pont az ünnepek előtt letámadott. És persze gőzerővel készültem az év azon 2 napjára, amikor mindenkit láthatok a nem kis létszámú családomból. Viszont mindenképp várható egy összegző bejegyzés a kapott könyveimről, remélem, ez egy picikét kárpótol majd Benneteket.

Szóval lényeg a lényeg, bulizzatok még egy jót ma a családdal, barátokkal, egyetek sok bejglit és vegyétek elő a poros társasjátékokat is. ;) Boldog karácsonyt mindenkinek!

2015. december 23., szerda

Robin LaFevers: Gyilkos kegyelem - A halál szépséges szolgálólányai #1

Ezt a könyvet is a Book Bloggers'Challenge keretében olvastam, köszönöm szépen Ladybird-nek, hogy felhívta a figyelmem erre az izgalmas regényre!
A fülszöveg határozottan figyelemfelkeltő, bár szerintem kicsit hajaz az Üvegtrón sorozatra. Elhúzza az orrunk előtt a harcos amazon és a bonyodalmas szerelem mézesmadzagát, kétszer is dobálózik az intrika szóval (elvégre ez mennyivel menőbb már, mint a jó magyaros, cselszövés szó) és még titokzatos istenségeket is behoz a képbe. Ez látszatra egy izgalmas könyvnek ígérkezik. De vajon tényleg az?


Forrás
FIATAL, GYÖNYÖRŰ ÉS HALÁLOS
A késő tizenötödik században Mortain, a halál istene, kiválasztja a fiatal Ismae-t, hogy legyen a szolgálója és orgyilkosa. Egy távoli szigeten álló kolostorban a többi hozzá hasonló lánnyal együtt megtanulja a ravasz hadviselés és nőies művészetek minden fortélyát, így semmi nem akadályozhatja abban, hogy teljesítse küldetését, és végrehajtsa a halál istenének parancsait. 
A kolostor a válsággal küzdő bretagne-i udvarba rendeli a lányt, ahol a gyanakvó nemes, Gavriel Duval szeretőjének szerepét kell eljátszania. Ismae-nek itt meg kell tapasztalnia, hogy nincs felkészülve nemcsak az intrikák és árulások játszmáira, hanem a szívét fenyegető új érzelmekre sem. Képes lesz elhárítani a hercegségre leselkedő veszélyt? Fel tudja deríteni az árulónak hitt Duval valódi szándékait? Mert hogyan tölthetné ki a Halál bosszúját egy olyan emberen, aki – bármennyire küzdött ellene – meghódította a szívét?

LaFevers könyve szövevényes, kifinomult, veszélyekkel teli történet. Minden sora inspirálja a képzeletet: a gyilkosság és az irgalom harca, megfűszerezve intrikával, mérgekkel, szerelemmel, finom csábítással és szenvedéllyel. De végül megmutatkozik a helyes út?

2015. december 5., szombat

Marni Bates: Menő-riadó Kambodzsában - Smith gimi #3

Imádom Marni regényeit, mégis félve kezdtem neki ennek a könyvnek. Az előző kötetek során kialakult Chelsea iránti ellenszenvem nagyon erős volt, erre most kapunk egy olyan történetet, amiben ő a főszereplő. Meg kell mondjam, sok minden átértékelődött bennem.

Nincs olyan szitu, amit Chelsea Halloway ne tudna megoldani! Elvált szülők? Nem probléma. Az expasija belezúgott a gimi legbénább csajába? Csak idő kérdése, és észre téríti a srácot. De azzal még a rettegve bálványozott Menő-királynő sem tud mit kezdeni, hogy a szülei egy évre Kambodzsába (!) küldik tanulni, egy rakás stréber fősulis közé. A társai hígagyú libának tartják, ráadásul a tanára egy drogbáró fogságába kerül. Most Chelsea-re vár, hogy megszervezze a mentőakciót, és kijuttassa a csoportot az országból − lehetőleg élve. Még azt az idegesítő(en szexi és szuperokos) Houstont is, aki az beszólásaival az őrületbe kergeti.

Eredeti cím: Notable
Sorozat: Smith gimi
Megjelenés éve hazánkban: 2015
Eredeti megjelenés: 2013
Kiadó: Móra Könyvkiadó
Kiadói sorozat: LOL

2015. november 25., szerda

4K Book Tag

Sziasztok! Újabb Book taggel érkezem, amit igazából nem tudom, miért hívnak így, de ezzel a névvel találtam Zeyna oldalán, és nem én fogom megtörni a kört, az tuti. :D Ez a kérdéssor lényegében az olvasási szokásaimról faggat kicsit, akinek megtetszett, akár kommentben, akár saját blogon nyugodtan töltse ki, ugyanis én is kíváncsi vagyok a Ti mániáitokra. ;)

Forrás
1.) Szoktál nassolni olvasás közben?
Nem, mert sajnos egyszerre csak egy dologra tudok figyelni, és egyébként sem szeretném összemaszatolni a „drágaszágaimat”.

2.) Mit szeretsz iszogatni olvasás közben?
Forró teát, cappucino-t vagy vizet, esetleg gyümölcslevet. A kedvencem a fekete tea, jó sok citrommal. :)

3.) Szoktál írogatni a könyvekbe, vagy kivagy magától a gondolattól is, hogy firkálj beléjük?
Könyvbe írni?! Beleírni a könyve?! Soha! Még csak a gondolatától is szívrohamot kapok, nemhogy én magam kövessek el egy ekkora vétket. Szabályosan letámadom azt, aki akár csak a lap margójára is ráfirkant valamit ceruzával.

2015. november 14., szombat

Helena Silence: Enigma - Enigma #1

November közepe van, már javában benne járunk az év talán legszebb és legszínesebb évszakában és nagy valószínűséggel már mindenki megtapasztalta azt a jelenséget, amely az autóban ülve veszélyes és zavaró, de egy dombtetőről nézve lélegzetelállító, este hazafelé a sötét utcán viszont hátborzongató. Amikor a levegő ily módon besűrűsödik, bármi megtörténhet… Ezt az írók is nagyon jól tudják, és szívesen alkalmazzák egy-egy jelenet, fejezet vagy akár egy egész könyv megírása során. Mi, a Kis Könyves Bloggerek most a Köd előttem, köd utánam projekt keretében szeretnénk elhozni, és megmutatni nektek néhányat ezek közül. Igyekeztünk feltárni a köd minden árnyalatát, több oldalról megközelíti a témát. A bejegyzéseink nagyon változatosak, lesznek könyv értékelések, kimaradt jelenetek, de még olyan könyvekről is írunk, amelyekről az első ránézésre nem is gondolnád, hogy beleillenek ebbe a fátyolos témába. Talán nem fogalmazunk túl ködösen, de ha mégis, reméljük mire vasárnap a közös projektünk véget ér, feloszlik az összes földig érő felhő, és mindenhol kisüt a nap!

,,A világ egy sötét, jégre és hóra épített hely és benne mi vagyunk egymásnak a lámpások. Ahogy ma este a lámpák halvány fényei idevezettek titeket, úgy vezetjük mi is egymást az élet hideg homályában. Sokan magukhoz ölelik a sötétséget, elrejtőznek benne, de nekünk erre semmi szükségünk. Lépjünk előre, és világítsunk egymásnak!
A fény a lételemünk: nélküle gyámoltalanok, gyengék vagyunk, védtelenek, még lépteink is bizonytalanok. De ha akár csak a legkisebb világosságot látjuk magunk előtt, máris jobb: hívogat, vezet, és amint elérjük átölel. Ha pedig hozzáadjuk saját kicsi ragyogásunkat, erősebb lesz."
/A. M. Aranth: Dobszó a ködben/

Ez a könyv már ősidők óta a várólistám végén kullogott, de most végre lekerült onnan. Rengeteg rossz véleményt olvastam már szegényről, bár meg kell mondjam, engem valahogy mindig vonzanak a hatalmas nemtetszést kiváltó regények. Így, amikor hozzákezdtem, egy borzasztóan unalmas, vagy éppen idegesítő írásra számítottam, de amikor letettem, csak 1 gondolat pattogott oda-vissza a koponyámban: Hogy lehet az Enigmát nem szeretni?!

A szülei halála után Lena Wall a bűntudatban fuldokolva utazik sosem látott nagybátyjához, hogy új életet kezdhessen. Mélyen magába zárja a titkot, amely fokozatosan felemészti: képes lett volna megakadályozni a tragédiát, ha hallgat az álmaira. A meggyötört lány nem tud felejteni, amit csak súlyosbít feltartóztathatatlanul éledező képessége, mely örökre az őrületbe taszíthatja. Megtagadja önmagától az emberi érintés melegét, mert retteg a következményektől, de új gondviselője ráébreszti, nem kell többé rácsok mögé bújnia. Lena lassanként erősebb lesz, és igazi érzővé válik. Egyetlen érintéssel belelát múltba, jelenbe, jövőbe. Biztos támaszra, barátra lel, majd ott, ahol nem is képzelné, a szerelem is rátalál.
Sokáig úgy tűnik, minden egyenesbe jön, de aztán történik valami.
Egy kisfiú sikolya töri meg az erdő csendjét. Lena iszonyúan fél, de elhatározza, soha többé nem hagyja, hogy a szeretteit baj érje. Ha kell, a saját élete árán is megvédi az övéit.

Eredeti cím: Enigma
Sorozat: Enigma
Megjelenés éve hazánkban: 2012
Eredeti megjelenés: 2012
Kiadó: Könyvmolyképző Kft.
Kiadói sorozat: Vörös Pöttyös
Oldalszám: 360

2015. november 10., kedd

Körmendi Zoltán: Isteni Program

Zoltán regényével még a Moly.hu-n találkoztam először, és a fülszöveg már akkor megfogott. Aztán, valami csoda folytán (vagy talán bevonzottam? :D) az író felajánlotta, hogy olvassam el a könyvet, amit ez úton is szeretnék még egyszer megköszönni neki! Bár még nem igazán került a kezembe hasonló témájú írás, nekem nagyon tetszett!

2007. április 16.
Az egész világot futótűzként járta be a hír:
„Összesen 33 ember halt meg, 15 pedig megsebesült az amerikai Virginia állam műszaki egyetemének kollégiumában és egyik osztálytermében történt lövöldözésben. Az Egyesült Államokban korábban is voltak hasonló tragikus lövöldözések – sokszor iskolákban –, de eddig ez a legsúlyosabb.”
Mi állhat a történtek hátterében?
Magyarországon egy lány megírta azt a Karma nevű programot, aminek megismerése megváltoztathatja a dimenziókról alkotott nézeteinket, és megérthetjük, hogy az ismeretlen dimenziók hogyan befolyásolhatják tudatalattink működését.
Miért veszélyesek az ezekkel a dimenziókkal kapcsolatos titkos kutatások, és mi köze mindezeknek Virginiához és Nevadához?
Vagy az 51-es körzet különleges kísérletei is csupán fikciók lennének?
A történet középpontjában álló Krisztinát azzal vádolják, hogy közösségi oldalakat feltörve személyes adatokat lop. Vajon hogyan sikerül tisztáznia magát?
A könyv egy zömében Amerikában játszódó történeten keresztül világít rá arra, hogy a vallások közös gyökerét és a mai legfejlettebb számítógépes kísérletek tárgyát jelentő ismeretlen dimenziók feltárása milyen súlyos gazdasági és társadalmi veszélyeket rejt, ha politikai erők, vagy gazdasági hatalmak próbálják irányításuk alá vonni.

2015. november 3., kedd

John Green: Csillagainkban a hiba - Alternatív befejezés #4

VIGYÁZAT! A BEJEGYZÉS SPOILERT TARTALMAZ!
Üdvözlet mindenkinek! Sokakat szíven ütött, hogy John így elbánt szegény Augustussal – engem is. Ezért gondoltam egyet, és merészeltem átírni a történet végét, ami remélem, kicsit kárpótolni fog benneteket. Mert bár a való életben sokkal valószínűbb az eredeti végkimenetel, szerintem a könyvekben megengedhető néhány kisebb-nagyobb csoda. ;)



A kórházból kifele lépdelve az aggodalom hullámai borítanak el. Kinyitom anya kocsijának ajtaját, és beülök az anyósülésre. Amikor már csak a mentőautók szirénájának hangja hatol át az üvegen tompán, akkor engedem meg magamnak, hogy visszapörgessem az elmúlt 1 óra történéseit.

~~~~

A reptéren Augustus bokájának reccsenését még a több száz ember keltette zajban is meghallottam, és megállt a szívem egy pillanatra. Bőröndömet az út közepén hagyva léptem oda hozzá, hogy segítsek neki eljutni a legközelebbi padig. Az arcát a fájdalom fintora torzította el, de a büszkesége nem engedte, hogy akár csak egy nyikkanás is kiszaladjon a száján.

2015. október 31., szombat

Huntley Fitzpatrick: Életem a szomszédban - Borítóleleplezés #3


Örömhír: a Könyvmolyképző Kiadó végre megtalálta az Életem a szomszédban tökéletes borítóját, így érkezhet a könyv is a polcotokra!

És hogy mi vár a borítón belül? Egy romantikus young adult történet Huntley Fitzpatrick tollából, amelyben két szögesen ellentétes világból származó fiatal rájön, talán mégsem különböznek annyira, mint gondolták.




Garrették megtestesítenek mindent, ami Reedékre nem jellemző. Hangosak, rendetlenek, szeretetteljesek. Samantha Reed a magasleséből minden nap azt kívánja, bárcsak egy lenne közülük… egészen addig, amíg egy nyári éjjel Jase Garrett fel nem mászik mellé és meg nem változtat mindent.
Miközben ők ketten szenvedélyesen egymásba szeretnek az első szerelem minden ügyetlenségén és nagyszerűségén át botladozva, Jase családja befogadja Samanthat még ha ő titkolja is Jase-t a saját családja előtt. Ekkor valami elképzelhetetlen történik, és Samantha lába alól kicsúszik a talaj. Hirtelen egy lehetetlen döntés elé állítja a sors. Melyik tökéletes család fogja megmenteni őt? Vagy talán itt az ideje, hogy saját magát mentse meg?


Egy magával ragadó első könyv családról, barátságról, első szerelemről, és arról, hogyan légy hű az egyik emberhez, akit szeretsz anélkül, hogy elárulnád a másikat.

Kötéstípus: kartonált
Oldalszám: 416
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Eredeti cím: My Life Next Door
Fordító: Dobó Zsuzsanna
Ár: 2999 Ft
Kategória: young adult (Vörös Pöttyös)

A megrendelési linkért és a többi infóért katt IDE!


Exkluzív tartalomként a hosszú várakozási idő után készültünk egy extra meglepetéssel is!

2015. október 30., péntek

Tavi Kata: Tánclépések - Borítóleleplezés #2

Hamarosan megjelenik Tavi Kata nagy sikerű Sulijegyzetek sorozatának harmadik kötete, a Táncvarázs! Ismerd meg a regény fülszövegét és az új kötet borítóját, ami Németh Balázs és Egyed Regina munkája.


Lilla és Krisztián egy párként kezdi a tizenegyedik évfolyamot a Duna-parti Gimnáziumban. A két szerelmes mindent megtesz, hogy semmi se rontsa el a boldogságukat, de mintha a szülők összeesküdtek volna ellenük, és amikor nem ők gördítenek akadályokat Lilláék útjába, a baráti társaságban akad mindig valami baj.
Képes lesz Krisztián elviselni Lilla és Márk szoros barátságát?
Sikerül Lillának megfejtenie Ákos szokatlan viselkedését?
Hogyan alakul Jázmin és Kristóf felettébb zűrös kapcsolata?
Kibe szerelmes Gréta? És miért érzi Flóra egyedül magát?
Lilla az idei évben még komolyabban veszi a táncórákat, mert nagy a tét az év végi vizsgán. Vajon tényleg neki teremtették a színpadot? Krisztián pedig kosarasként olyan lehetőséget kap, amire nem is számított.

Jegyezd elő a kötetet ITT!
Tedd kívánság és/vagy váró listára a kötetet ITT!


Véleményem:
A Sulijegyzetek sorozatnak még csak az első kötetét, a Nyitótáncot olvastam eddig. A táncos vonal keltette fel a figyelmem, mert én magam is imádok a zenére mozogni. Bár azt elég furcsának tartom, hogy egy iskola ennyire kosárlabda-centrikus legyen, de a könyvekben bármi megtörténhet. J Nem vált kedvencemmé a regény, viszont egész jó könyvnek tartom, mindenképp szeretném a kezemben tartani a folytatásokat is.
A borító engem a Szent Johanna gimi sorozatra emlékeztet, bár azon nem voltak emberi alakok, a hangulata mégis arra a sorozatra hajaz.


Az írónőről:
Tavi Kata 1984-ben született. Író, tanár, végzettsége szerint könyvtáros is, jelenleg egy könyvesboltban dolgozik, mint üzletvezető. A II. Aranymosás mese- és regénypályázaton tűnt fel romantikus ifjúsági sorozatának első részével, ami Nyitótánc címen 2013-ban jelent meg a Könyvmolyképző Kiadónál.

2015. október 26., hétfő

Rachel Vincent: Kóborok - Vérmacskák #1

Feltankoltunk sok-sok csokival és cukorral, - amiken előtte persze minőségellenőrzést végeztünk (akár többször is) - kiraktunk az ablakba, néhány faragott tököt, egy csontvázat, és egy műanyag pókot, majd fejenként egy-egy nagy bögre tejszínhabos-fahéjas forró csoki mellett vártuk a látogatókat. És jöttek is, a szokásos szellem, - igen, egy fehér lepedő rajta két lyukkal - boszorkány, tündérkisasszony, Pókember mellett, hamarosan izgalmasabb figurákkal is jöttek: kedvenc történeteink karakterei! Bizony, ott volt Batman, aki GrumpyCatnek öltözött, Katniss egy sárga kanárinak, de a legzavarbaejtőbb
mégis Hófehérke volt, aki egy piros alma jelmezben jelent meg az ajtónk előtt. Mikor személyes kedvenceink kopogtattak be, nem tudtunk ellenállni annak, hogy extra mennyiségű édességet adjunk nekik. Gyorsabban fogyott az édességünk, mint, ahogy számítottunk rá, így az utolsó négy vendégünknek már semmi sem jutott. Amiatt a sajnálatos következmény miatt - a szégyen mellett - csínytevésekben lesz részünk. Mind a négy édesség nélkül maradt karakter megfogadta, hogy a nektek készített Halloweeni Blog Rémálom hetünk bejegyzéseiben négy fajta emojikat, emotikonokat rejtenek el. Mivel nem tudjuk, hogy melyik bejegyzések esnek csíny áldozatává, kérlek, segítsetek nekünk meg találni, hogy az emojikból mennyit rejtettek el az utolsó négy vendégünk, és ha azt is kitaláljátok, hogy kik voltak, akkor kaptok édességet. Na jó, nem, mert az elfogyott, szóval mit szólnátok könyvhöz? Annak örülnétek? Mert van 12 db gazdátlan könyvünk.
Számoljátok össze a tök, zombi, szellem, denevér képecskéket, írjátok be számukat a Rafflecopter dobozba, és találjátok ki az utolsó két napon, hogy kik voltak a csínytevők!

Ez a könyv már nagyon régóta ott csücsült a több kilóméter hosszú várólistámon és most,  a Halloweeni Blog Rémálomnak köszönhetően végre volt okom elolvasni. Kétkedve álltam neki a regénynek, mert vérmacskákról még sohasem hallottam, gondoltam biztos a vérfarkasokhoz hasonló teremtmények lehetnek, és hát valljuk be őszintén, ők nem éppen a szívem csücske. De szerencsére pozitív csalódás ért, nem is volt olyan rossz ez a könyv, mint vártam! ;)

MÁR CSAK NYOLC FOGAMZÓKÉPES NŐSTÉNY VÉRMACSKA VAN.
ÉS ÉN VAGYOK AZ EGYIK.
Éppen úgy nézek ki, mint akármelyik amerikai egyetemi hallgató. De vérmacska vagyok; alakváltó, két világ lakója.
Bár a családom és a falkám rossz szemmel nézte, elszöktem a kényszer elől, hogy továbbvigyem a fajt, és kialakítottam magamnak egy saját életet. Amíg egy este az a kóbor meg nem támadott.
Tudtam a kóborokról – a falka nélküli vérmacskákról – akik állandóan hozzám hasonlókat keresnek: csinos, termékeny nőket. Ezt a példány elkergettem, de aztán megtudtam, hogy két másik nőstény eltűnt.
A veszélyből ennyi is elég volt, hogy a falkám hazahívjon… a saját védelmem érdekében. Persze. Csakhogy én nem vagyok ijedős kiscica. Bárkivel – vagy bármivel – megküzdök, ha kell, hogy megtaláljam a barátnőimet. Vigyázzatok, kóborok – karmaim vannak, és nem félek használni őket!

Eredeti cím: Stray
Sorozat: Vérmacskák
Megjelenés éve hazánkban: 2012
Eredeti megjelenés: 2011
Kiadó: Könyvmolyképző Kft.
Kiadói sorozat: Vörös Pöttyös


2015. október 19., hétfő

Anne-Charlotte Voorhoeve: Liverpool Street - Borítóleleplezés #1

Mi is az a borítóleleplezés? Lényegében annyi, hogy sok-sok könyves blogger társammal együtt a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában hamarosan megjelenő könyvekről rántjuk le a leplet, néhány plusz információval, és személyes véleménnyel kiegészítve a bejegyzést. Remélem tetszeni fog nektek. J

2015 őszén jelenik meg a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában Anne-Charlotte Voorhoeve gyönyörű regénye, a Liverpool Street. Izgalmas történet családról, hűségről, bűntudatról, szeretetről és mindenek felett a reményről.

1939 tele, Liverpool Street vasútállomás, London. Egy tizenegy éves berlini kislány, Ziska Mangold leszáll a vonatról. Nem akármilyen vonat ez, hanem egyike azoknak, amelyek közel tízezer fiút és lányt menekítettek ki a náci Németországból. Ziska pontosan tudja, mit akar: amint lehet, ki kell juttatnia a szüleit és legjobb barátnőjét, Bekkát is. Ám nem sok ideje marad, a gyilkos háború már előreveti árnyékát. Ziskára egy idegen család, egy idegen nyelv, honvágy és bizonytalanság vár – de egyúttal élete legnagyobb kalandja is. Hét évvel később pedig meg kell hoznia egy nehéz döntést.

Oldalszám: 528
Kötéstípus: kartonált
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Eredeti cím: Liverpool street
Fordító: Szakál Gertrúd
ISBN: 9789632459950
Olvass bele: http://konyvmolykepzo.hu/reszlet/6475_liverpool_street.pdf
Jegyezd elő ITT!

2015. október 14., szerda

Gayle Forman: Csak egy nap

Már régóta határozott célom volt elolvasni egy Gayle regényt, főleg a Ha maradnékot. De sajnos a könyvtárban mindössze a Csak egy nap című írása volt bent, így őt hoztam haza, amit egyáltalán nem bántam meg. Nem egy világmegváltó alkotás, de szerintem nem volt időpocsékolás elolvasni.

Allysont, a burokban nevelt amerikai lányt érettségi ajándékként a szülei befizetik egy nyugat-európai körútra. Londonban, egy szabadtéri Shakespeare előadáson találkozik Willemmel, a lezser holland színésszel, és azonnal kipattan közöttük a szikra. Amikor a sors másodszor is összehozza őket, Allyson rá nem jellemző módon letér a járt útról, és követi Willemet Párizsba. A szikrából egyetlen nap alatt fellobban a láng… amíg Allyson arra nem ébred az együtt töltött viharzó nap után, hogy Willem elment.
A sorsfordító napot az önmegismerés éve követi: Allyson megszabadul a belé nevelt korlátoktól, hogy megtalálja igazi szenvedélyeit és talán az igazi szerelmet.


Eredeti cím: Just One Day
Sorozat: -
Megjelenés éve hazánkban: 2014
Eredeti megjelenés: 2013
Kiadó: Ciceró Könyvstúdió
Kiadói sorozat: -
Oldalszám: 382

2015. október 9., péntek

Blogger Identity Tag

Sziasztok!
Egy újabb book taggel készültem, amit ezúttal a Kis Könyves Bloggerekkel mi magunk állítottunk össze. A csapat többi tagja is ki fogja tölteni, a válaszaikat a bejegyzés alján levő linkeken keresztül érhetitek el.
Ez a tag kicsit személyesebb, mint a többi, ahogy a cím is mutatja. Ezzel az volt a célunk, hogy jobban megismerjetek minket, a szokásainkat, ambícióinkat, hogy milyenek is vagyunk.

1.) Mikor és miért kezdtél el blogolni?
2014. áprilisában indultam el a könyves bloggerré válás útján. Kezdtem besokallni, hogy csupa anti-olvasó emberrel vagyok körülvéve az akkori osztályomban, és senkivel sem tudom megosztani a könyvek iránti rajongásomat. Ráadásul a könyvesboltban is képes voltam órákat álldogálni, kezemben egy kupac regénnyel, amik közül 1-et kellett volna kiválasztanom, de nem tudtam, melyiket. Aztán rátaláltam a Könyvek erdeje című oldalra, és felcsillant a szemem, ráeszmélve, hogy ezt én is szívesen csinálnám.

2015. október 7., szerda

Rainbow Rowell: Eleanor és Park

Ezt a könyvet a Book Blogger's Challenge keretében olvastam. Köszönöm szépen Amalthya-nak, hogy ezt a regényt választotta, ugyanis alig tudtam letenni. A történet elején azt hinnénk, hogy egy tucatkönyvet tartunk a kezünkben, a végére azonban egyszer csak hopp! Már el is használtunk egy 100-as zsepit.


Park Sheridan tökéletesen kigondolta. Ha senki sem látja, senki sem fogja zavarni sem. Ha láthatatlanná tud válni, mindenki békén hagyja majd. Eleanor Douglas akkor sem lenne képes eltűnni, ha megpróbálná. Minden túl sok rajta – őrült vörös haja, fantasztikus ruhái, a szokatlan bolondságok, amik elhagyják a száját. Mikor Eleanor feltűnik Park iskolabuszán, a fiú nem tudja eldönteni, hogy bátor-e, vagy kész öngyilkosság, amit csinál… De képtelen kiverni a fejéből a hozzá hasonlóan örök kívülálló lányt.
Két rossz csillagzat alatt született fiatal története, akik elég okosak, hogy tudják, az első szerelem szinte sohasem tart örökké, de elég bátrak és elszántak, hogy mégis megpróbálják.

„Ebben a szexi, okos és gyengéd történetben a punk rock és az igaz szerelem lüktet. Az olvasók el fognak ájulni az Eleanor és Parktól.”  (Gayle Forman, New York Times bestseller szerző)

„A tinik közötti barátság ábrázolása hiteles és felkavaró. [...] Kötelező olvasmány azoknak, akik imádják a szeszélyes szerelmes történeteket vagy a nyolcvanas évek popkultúráját.” (School Library Journal)

Eredeti cím: Eleanor & Park
Sorozat: -
Megjelenés éve hazánkban: 2014
Eredeti megjelenés: 2013
Kiadó: Scolar Kiadó.
Kiadói sorozat: -
Oldalszám: 336

2015. október 5., hétfő

Nyereményjáték!

Sziasztok! A féléves blogszülinapot ezúttal egy nyereményjátékkal ünnepeljük, melynek fődíja nem más lesz, mint Anne L. Green: A sötétség fogságában című könyve! A regényt az írónő Facebook oldalán folyó nyereményjátékon nyertem, és amikor mondtam neki, hogy kisorsolnám köztetek, olyan kedves volt, hogy még 5 darab könyvjelzőt is felajánlott, ami azt jelenti, hogy összesen 6 nyertesünk lesz!
A játék ma kezdődik, és e hét péntek (okt. 9.) éjfélig lehet jelentkezni rá, a lentebb található Rafflecopter doboz kitöltésével. Figyelem! Mivel többen is jeleztétek, hogy nincs Twitter fiókotok, ezért felhívnám rá a figyelmet, hogy a jelentkezéshez csak az először felugró feladatokat (az első 3-mat) kell végrehajtani, a többit plusz pontokért. A Facebookos feladatoknál pedig nem csak látogatni, lájkolni is kell!

Kiadó: Álomgyár Kiadó
Író: Anne L. Green
Bemutató: 2015. október 11. Budapest
Ez a gondolat foglalkoztatta sok nőtársával együtt Anne L. Greent is,A remény hajnala című sikerkönyv szerzőjét, mikor belekezdett második regényének megírásába.
Az egykori műkorcsolya bajnok, Chris Stuart drogcsempészek fogságába esik, miután bátyja magára haragítja egy bűnszervezet vezetőjét. A szókimondó, csinos nő élete veszélybe kerül, de az igazi kockázatot az a kínzó szenvedély és őrült vágy jelenti számára, melyet akkor tapasztal, mikor jóképű fogva tartójának tengerkék szemébe néz.
Ekkor döbben rá, hogy az addigi élete milyen szürke és üres volt. Christine teljesen összezavarodik, mert ott talál önmagára, ahol a legkevésbé számít rá.
Egyetlen dolog válik számára egyre világosabbá: senki nem az, akinek mutatja magát. Vajon Andrew Dark, a sármos rosszfiú tényleg csak egy gátlástalan bűnöző? Mindkettőjük számára kezdetét veszi az érzelmi hullámvasút, amelyet a másik közelsége vált ki belőlük. Folyamatosak lesznek a belső vívódások, megszűnnek a józan, ésszerű döntések és már csak a féktelen szenvedély marad.
De vajon a férfi múltjával van esélyük a felhőtlen szerelemre?


a Rafflecopter giveaway

2015. szeptember 24., csütörtök

Díj

Képzeljétek, megkapta első díját az oldal! Nem kell az Oscarhoz hasonló nagyságrendű kitüntetésre gondolni, ez "csak" egy egyszerű kis vándordíj, ami Liebster Award névre hallgat. Igazából 2 blogger megjelölt a díjazottjai közt, viszont, lévén ugyanarról a dologról szó, én most egynek veszem. A csodálatos klaviatúrakoptatók pedig nem mások, mint Gabi, a Menyaszörp szerkesztője, akinél főleg az egészséges életmódról, a tudatos boldogságról és a mozgásról olvashattok, és Zsolt, aki a Jegyzetfüzeten fejti ki gondolatait változatos témákról, humorosan, mégis elgondolkodtatóan. Ezúton is köszönöm Nektek!

Maga a kezdeményezés, az innen-onnan összeszedegetett információk alapján Németországból indult, és már bejárta egyszer a blogvilágot. Most azonban újra útjára engedték az emblémát, okozzon örömet még több "elvetemültnek", akik szabadidejükben a gép fölött görnyednek. :)

Szabályok:
- Fel kell tüntetni, hogy kitől kaptuk a díjat, és be kell linkelni az illető blogját.
- Mondanunk kell magunkról 10 olyan dolgot, ami nem köztudott.
- Válaszolnunk kell a nekünk feltett kérdésekre.
- Meg kell neveznünk 5 bloggert, akinek továbbadjuk a díjat és alkotnunk kell nekik 10 kérdést.

2015. szeptember 23., szerda

Megjelenésre várva - Könyvmolyképző Kiadó #2

Helló! Itt a Megjelenésre várva rovat keretében a Könyvmolyképzős 2015 őszi megjelenésű könyveinek listájának második része. Ezek között már előjegyezhetőek is találhatóak, azoknál a fülszöveg alatt fel fogom tüntetni a linket, amin Ti is előjegyezhetitek. :) 

Amerikai borító
Sarah Addison Allen - Lost Lake - A varázslat tava
Eby Pim képeslapon látta először a Lost Lake-et. Egy régi fotó, rajta néhány vastag betűvel szedett szó, ám Eby úgy érezte, mintha a jövőjébe pillantana bele.
Mindez fél emberöltővel ezelőtt történt. És a tó hirtelen feldereng Eby múltjából. Férje, George, már rég eltávozott. A fárasztó rokonok is elmentek. Semmi sem maradt, csak néhány tóparti kabin, ami sikeresen ellenállt a georgiai hőségnek és párának, továbbá a kallódók maroknyi csapata, akik – kimondatlan álmaiktól és vágyaiktól vezérelve – évről évre hűségesen ellátogatnak a Lost Lake-hez.

Ez nem csekélység, Eby ennek ellenére kijelenti, az idei lesz az utolsó nyár, amit a tónál tölt, aztán eladja a területet egy építési vállalkozónak. Amíg az utolsó szalmaszálat jelentő családtag be nem kopogtat hozzá.
Kate Pheris tizenkét évesen az utolsó legszebb vakációját töltötte a Lost Lake-nél; még azelőtt, hogy megismerte volna a magányt, a fájdalmat, a veszteséget. Azóta ezek az érzelmek uralják az életét, de azért – talpraesett lányának, Devinnek, és saját céltudatosságának köszönhetően – a remény sem halt ki a szívéből. Talán a Lost Lake-nél Devin kiélvezheti gyerekkorának utolsó hónapjait... és Kate is újra felfedezheti azt a valamit, ami annak idején olyan hirtelen siklott ki az ujjai közül.

2015. szeptember 21., hétfő

Autumn Book Tag


Sziasztok! Újabb book taggel jelentkezem, ezúttal az évszakhoz kapcsolódó témával. Természetesen, mint az esetek többségében, most is a Kis könyves bloggerekkel töltöttem ki a kérdéssort, az ő válaszaikat megtalálhatjátok a lenti linkeken.
Ha esetleg van szabad fél percetek, kíváncsi lennék, Ti milyen válaszokat adnátok az alábbi kérdésekre? Ezt nyugodtan megtehetitek kommentben, chaten, vagy akár email-ben is. J

1.)Mit szeretsz legjobban az őszben?
Hogy kezdődik az iskola, újra látom az osztálytársakat és végre megint lesz egy rendszer az életemben. Lehet fújolni és stréberezni, de én egyszerűen nem bírom azt a szintű semmittevést, ami nyáron van. Mondjuk, az tény, hogy akkor sokkal több időm van olvasni...

2015. szeptember 17., csütörtök

Laini Taylor: Füst és csont leánya - Füst és csont leánya #1

Bevallom őszintén, sokáig ódzkodtam attól, hogy elolvassam ezt a könyvet. A fülszöveg egyáltalán nem fogott meg, és erről, az átlagosnál nagyobb, keményfedeles borítóról valamiért azok a gyerekregények jutottak eszembe, amiket 8-9 évesen olvastam. De végül nem bántam meg, hogy a kezembe vettem.

Egyszer volt, hol nem volt, egyszer egy angyal meg egy ördög egymásba szeretett. A történet nem végződik jól.
A sodró erejű fantasy regénytrilógia első része egy tiltott szerelemről, egy ősi háborúról mesél és egy újjáteremtett világ reményét hirdeti.
Eredeti cím: Daughter of Smoke and Bone
Sorozat: Füst és csont leánya
Megjelenés éve hazánkban: 2012
Eredeti megjelenés: 2011
Kiadó: Kossuth Kiadó Zrt.
Oldalszám: 394