2017. július 27., csütörtök

Kim Harrison: Dead Witch Walking - Boszorkányfutam

A bejegyzés a Prológus Parázs varázs hetének keretin belül készült.

Ezt a könyvet már azóta szeretném elolvasni, amikor legelőször megláttam az egyik könyvesbolt polcán. Igazából nem is nagyon tudtam, hogy miről szól, szerintem még a fülszöveget sem olvastam el, de nem is nagyon érdekelt különösebben: a borító annyira elvarázsolt (na meg boszorkányokról szól), hogy egy ilyen regény biztos, hogy nem lehet rossz. Tehát amikor egy könyvtári barangolásom során észrevettem egy keménykötésű (muhaha) példány belőle, a vastagsága miatt arra gondolva, hogy kitart egész nyaralás alatt a vízparton (végül túl izgalmas volt, így hamarabb befejeztem, mint terveztem) hazahoztam, ma pedig értékelem.

Rachel Morgan, a boszorkány, az Inderland Biztonsági Szolgálat egyik legjobb fejvadásza volt.
A vadászterülete Cincinnati városa – egy sötét, alternatív Földön, ahol vámpírok, farkasemberek, tündérek, koboldok élnek és járnak az emberek között. Némelyek álruhában, némelyek teljesen nyíltan, nem titkolva valódi természetüket.
Rachel Morgan elől egyetlen gonosztevő sem menekülhetett, akár boszorkány volt, akár vérfarkas, akár tündér, akár élőhalott. Ám valami megváltozott. Kezdetben úgy tűnik, csupán a szerencséje hagyta el, és ezért vall egyre gyakrabban kudarcot, s felettesei ezért bízzák meg egyre megalázóbb feladatokkal.
Amikor aztán legfrissebb zsákmányával, egy minden hájjal megkent kobolddal éppen a Szolgálathoz tart, a lény felajánlja neki, hogy szabadságáért cserébe teljesíti három kívánságát.
Rachel rádöbben, hogy itt a kiváló alkalom arra, hogy egyszer és mindenkorra változtasson az életén. Legfőképpen azzal, hogy otthagyja a Szolgálatot. Ezzel alaposan magára haragítja a Szolgálat amúgy sem vajszívű vezetőit. Így rövidesen azon kapja magát, hogy korábbi fejvadász társai ezúttal őrá vadásznak, s ebben a játszmában már nem csupán a szabadsága, de az élete a tét…

Eredeti cím: Dead Witch Walking
Megjelenés éve hazánkban: 2014
Eredeti megjelenés: 2004
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadói sorozat: Vörös Pöttyös
Oldalszám: 530

2017. július 10., hétfő

Tahereh Mafi: Ne érints - Ne érints #1



Meglepő módon ez a bejegyzés a Prológus Romantikus hetének keretein belül íródik, és mielőtt elkönyvelnétek holdkórosnak amiért egy elsősorban fantasy besorolású könyvet mutatok be ma, hadd éljek az utolsó szó jogával: Ez a történet (legalábbis a sorozat első része) 90%-ban romantika, 5%-ban lövöldözés és megint csak 5%-ban fantasy…

Meg vagyok átkozva.
Tehetségem van.
Szörnyeteg vagyok…
Emberfeletti vagyok.
Érintésem halálos.
Érintésem erő.
A fegyverük vagyok.
Nem hagyom magam.
Nem érinthetsz meg, súgom. Hazudok, de ezt nem mondom meg neki. Ő megérinthet, de ezt sosem fogom megmondani neki. Kérlek, érints meg, ezt akarom mondani neki.
Bizonyos dolgok megtörténnek, amikor az emberek megérintenek.
Furcsa dolgok.
Rossz dolgok.
Halálos dolgok.
Senki sem tudja, miért végzetes Juliette érintése, de a Regeneráció kormányának tervei vannak vele. És terveik között szerepel, hogy fegyverként használják a lányt.
De Juliette-nek is megvannak a maga tervei.
Soha életében nem volt szabad, ám végre felfedezi magában az erőt, hogy visszavágjon. És megtalálja a jövőt az egyetlen fiúval, akiről azt hitte, örökre elvesztette.
Tahereh Mafi delejes erejű első regényében egy emberfeletti erővel rendelkező lány egy hatalmi játszma közepén találja magát egy szánalmas világban, mely tele van vérpezsdítő szerelemmel, kábító gonoszsággal és a jövőt meghatározó választásokkal.