2017. február 27., hétfő

Sarah J. Maas: Az orgyilkos pengéje - Üvegtrón 0,5 (Promágus Kupa)

A Prológus tagokkal már régebb óta próbálkozunk olvasási kihívásokkal, de valahogy sosem volt az igazi. Ezért gondoltunk egyet és megreformáltuk a Promágus kupát. Mostantól ahelyett, hogy egymásnak választanánk olvasmányt, csak egy témát sorsolunk ki, amelybe helytálló indoklással, kénye-kedve szerint beleilleszthet egy könyvet, a teljesítéshez pedig érveléssel együtt értékeli a könyvet.

A februári hónap témája a „Why so serious?” címet kapta, ide pedig mindenféle antihőssel, gonosz, megszállott, őrült főszereplővel ellátott történetet vártunk.
Ennek örömére én fogtam magam, levettem a polcról a már évezredek óta ott porosodó Az orgyilkos pengéjét, és kellemest a hasznossal alapon elkezdtem olvasni. Igen, tudom, első gondolatra talán nem igazán illik a kategóriába, de máris megindoklom, miért őt választottam.
Főszereplőnk, Celaena egy 17 éves, gyönyörű lány, aki történetesen orgyilkos. Ennél fogva, aki tudja, mi rejtőzik a maszkja alatt, nem igazán veszi őt komolyan (egészen addig, amíg a kését a nyakához nem szorítja a kését a csaj, de ez már egyéni probléma…). Továbbá az, hogy orgyilkos legyen egy főszereplő, nem igazán szokványos dolog, ugyanis ezt a mesterséget általában elvetemült, hidegvérű, gyilkolni vágyó emberek űzik. És bár lánykánk történetesen egy ilyen hajlamot sem tudhat magáénak, remélem az általánosítás meggyőzött, titeket arról, hogy helye van a könyvnek az e hónapi kategóriában.

ACTUAL REVIEW

Celaena Adarlan legfélelmetesebb orgyilkosa.
Az orgyilkosok törvényei szerint teljes engedelmességgel tartozik mesterének, de ő senkire sem hallgat, és csak társában, Samben bízik.
Celaena öt kockázatos küldetésre indul távoli szigetekre és ellenséges sivatagokba, ahol a rabszolgák felszabadításáért küzd, és egyben elégtételt akar venni a kegyetlen királyon. Ám eközben megszegi mestere, Arobynn parancsait, egy ilyen árulásért pedig elképzelhetetlenül súlyos büntetés jár…
Fedezd fel az öntörvényű hősnő sötét és izgalmas világát, és tudd meg öt fordulatos előzménytörténetben, hogyan kezdődött az Üvegtrón-sorozat legendája!
„A legjobban az tetszett, ahogyan a történetek összefonódnak és eggyé válnak.”– Alice
„Legalább olyan jó, mint a Harry Potter vagy a Csontváros. Fordulatos, akciódús fantasy, hiteles karakterekkel.”– Shanelle
„A könyv nem öt, hanem tízmillió csillagot érdemel.”– Adithi

Eredeti cím: The Assasin’s Blade
Megjelenés éve hazánkban: 2015
Eredeti megjelenés: 2013
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadói sorozat: Vörös pöttyös
Oldalszám: 498