2019. február 18., hétfő

Kőgazdag ázsiaiak - film

Ez a bejegyzés a Prológus Pusztító világok & romantika hetének keretein belül látott napvilágot.
A preimer óta ettől a filmmel hangos az internet, eddig azonban nem éreztem vágyat rá, hogy én magam is belekukkantsak, mit is szeretnek benne annyira a világ minden táján. A trailer alapján egy tipikus ázsiai rom-com minden jellemzőjét ki tudtam pipálni a képzeletbeli listámon, én pedig megnyugtattam a lelkecském, hogy láttam elég távol-keleti sorozatot (talán kicsit túl sokat is) hasonló történettel, nem fogok lemaradni semmiről. A Prológuson futó aktuális projektünkre, a Pusztuló világok Vs. romantika hetére azonban mégis úgy gondoltam, hogy beadom a derekam, és bevallom őszintén, kellemesen csalódtam a filmben.

2019. február 10., vasárnap

Róbert Katalin: 6 hét a világ

Ez a bejegyzés a Prológus Magyar írók hetének keretein belül látott napvilágot. A könyvért hálás köszönet a Könyvmolyképző Kiadónak!
Róbert Katalin legutóbbi regényében, a Szelídíts meg!-ben elvarázsolt az egyedi stílusával és a kreativitásával, így érthető módon izgatott lettem, amikor megtudtam, hamarosan új műve jelenik meg, méghozzá a színház világához kapcsolódóan. Visszatekintve úgy gondolom, kissé túl magas elvárásaim voltak a könyvvel kapcsolatban, így voltak olyan részei, melyektől többet vártam volna, mégis összképileg tetszett, amit olvastam.

Te mit tennél meg, hogy elnyerd a kamaszkori bálványod szerelmét?
Nelli évek óta álmodozik a nagy Őről, akit még a gimnáziumi színjátszókörben ismert meg. Az iskolában vonzalom ébred köztük, de K.M. leérettségizett és elballagott, a kapcsolatuknak vége szakadt, még mielőtt igazán elkezdődhetett volna. Az egykori tehetséges fiúból mostanra körberajongott színész lett, aki estéről estére a színházban kápráztatja el a közönséget.
Nelli csak távolról sóvároghat K.M. után, de a lelke mélyén biztos benne, hogy egyszer újra összehozza őket a sors. Amikor színház gyakornoki programot hirdet, a lány tudja, hogy elérkezett az ő ideje. Belecsöppen a színészek, rendezők, ügyelők, súgók titokzatos világába. Megismeri az extravagáns, csupaszív Dittát, a gyönyörű és ravasz Biát, aki nemcsak az álompasit kész lenyúlni, de talán még az állását is. Na és még valakit, aki valahogy mindig ott van a közelében…
Ám az apja ultimátumot ad: Nelli csak hat hetet tölthet el a színházban, utána a cégénél kell elhelyezkednie.
Mire elég ez a néhány hét? Megtalálja a helyét a színházban?
Vajon lángot szíthat abból a szikrából, ami kamaszként olyan sokat jelentett?
Az egyetlen magyar színházas YA regény!
Less be a színfalak mögé, kövesd Nelli szívének útjait egy különös, csodálatos világban!

Eredeti cím: 6 hét a világ
Megjelenés éve hazánkban: 2018
Eredeti megjelenés: 2018
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadói sorozat: Vörös Pöttyös
Oldalszám: 328