John Green: Csillagainkban a hiba - Alternatív befejezés #4

VIGYÁZAT! A BEJEGYZÉS SPOILERT TARTALMAZ!
Üdvözlet mindenkinek! Sokakat szíven ütött, hogy John így elbánt szegény Augustussal – engem is. Ezért gondoltam egyet, és merészeltem átírni a történet végét, ami remélem, kicsit kárpótolni fog benneteket. Mert bár a való életben sokkal valószínűbb az eredeti végkimenetel, szerintem a könyvekben megengedhető néhány kisebb-nagyobb csoda. ;)

A kórházból kifele lépdelve az aggodalom hullámai borítanak el. Kinyitom anya kocsijának ajtaját, és beülök az anyósülésre. Amikor már csak a mentőautók szirénájának hangja hatol át az üvegen tompán, akkor engedem meg magamnak, hogy visszapörgessem az elmúlt 1 óra történéseit.

~~~~

A reptéren Augustus bokájának reccsenését még a több száz ember keltette zajban is meghallottam, és megállt a szívem egy pillanatra. Bőröndömet az út közepén hagyva léptem oda hozzá, hogy segítsek neki eljutni a legközelebbi padig. Az arcát a fájdalom fintora torzította el, de a büszkesége nem engedte, hogy akár csak egy nyikkanás is kiszaladjon a száján.

Anyát és apát kerestem a tömegben, de még nem értek vissza. Elmentek kávét venni, amiért egy perccel ezelőtt akár ölni is képes lettem volna, de mostanra elment tőle a kedvem.

- Mi történt? – kérdeztem a barátomtól, miközben leguggoltam, hogy felhúzzam a nadrágja szárát, és megnézzem, mennyire vészes a helyzet.

- Ó, semmiség Hazel – Grace. Mindössze a szteppcipőm talpa koppant, ugyanis kénytelen voltam ezt felvenni, mert a másikat nem találtam. – próbálta elviccelni a dolgot. Ez kicsit megnyugtatott, ugyanis, ha képes volt poénkodni, biztos nem lehet akkor nagy a baj.

- Igen? Ó, akkor jó. Bár szerintem le kéne váltanod ezt a „szteppcipőt” egy kényelmesebbre, mert igencsak csúnya tőle a bokád – mutattam a vöröslő, feldagadt testrészére, ami nem igazán keltett bizalomgerjesztő hatást.

- Hazel, miért hagytad az út közepén a bőröndöd? Még a végén valaki… - halt el anya hangja, ahogy meglátott minket. – Mi történt? – a csomagról megfeledkezve szelte át a köztünk lévő távolságot. Már értem, hogy kire ütöttem. – Nem, azt látom. Inkább hogy történt?

- Le akartam emelni a szalagról az utazótáskám, viszont kicsivel nehezebb volt mint amire számítottam, és rosszul léptem. Sajnálom. Pedig már majdnem tökéletes lett volna az utunk – öklözött bele a fémbe, de hamar rá is jött, hogy ez nem igazán volt jó ötlet.

- Ne sajnáld – álltam fel – Szerintem így is tökéletes volt.

Leültem mellé, egyik tenyerembe fogva a pirosló kezét, a másikkal az arcán végigsimítva könnyű csókot leheltem az ajkaira. A bosszúság egy pillanat alatt elpárolgott a tekintetéből, helyét a szeretet vette át. Amit irántam érzett. Ehhez még mindig nem szoktam hozzá, de határozottan jó érzés volt.

- Khm – köszörülte meg a torkát apa, felhívva ezzel magára a figyelmet. Bal vállán anya sporttáskája lógott, jobb oldalán pedig az én bőröndöm, a tetején Augustus csomagjával. Ha ő nem lenne, akkor igen gyakran kéne új holmikat vennünk, ugyanis biztos, hogy elhagynánk mindenünk előbb-utóbb. – Szerintem jobb lenne bevinni a kórházba Augustust. Ott azért kicsit szakértőbb szemek tudnák megvizsgálni, mint a miénk.

~~~~

- Szerencsére csont nem tört, viszont nagyon csúnyán kificamodott a fiú bokája – közölte a Gus-t megvizsgáló orvos. – De mielőtt ezt ellátjuk, szeretnék egy gyors ellenőrzést végezni, ha már úgyis itt vannak.

- Mivel kapcsolatban? – kérdezte a vizsgálóasztalon ülő Augustus gyanakvóan.

- Hogy nem újult-e ki a rákod. Ígérem, nem fog tovább tartani egy fél óránál.

A doktor szavaira megfagyott az ereimben a vér. Ebbe bele sem gondoltam. Mindig csak attól féltem, hogy mi lesz, ha engem ragad el a rák ebből a világból, és az eszembe se jutott, hogy Gus is visszaeshet. Nem, az nem lehet, azt nem élném túl. Könnyek gyűltek a szemembe erre a gondolatra. Én nem akarok Augustus nélkül élni.

Jobbnak láttam, ha távozom a szobából, így csak kiviharzottam a folyosóra egy szó nélkül. Bent meglepett hangok fogadták a kirohanásom, Gus még utánam is kiáltott, és követni akart.

- Nyugodj meg Gus, minden rendben lesz. – hallottam anya hangját bentről, és mivel nem hallottam puffanást, feltételeztem, hogy a barátom még mindig az asztalon ül. – Csináld végig a vizsgálatot, mi megvárunk a kocsiban. Rendben?

- Rendben. Köszönöm – hallottam Augustus hálás hangját, de mivel nyílt az ajtó, nem hallgatóztam tovább, hanem siettem a kocsi felé, ahogy csak az oxigénpalackom engedte.

~~~~

- Hazel! – kopog anya az ablakon. Végül nem jöttek ki a kocsihoz, amit igazán nagyra értékelek. Kinyitom az ajtót, és kiszállok.

- Szia – köszöntem enyhén remegő hanggal. – Mi az eredmény?

- Jajj, kicsim – ölelt át védelmező karjaival – Nem kell aggódnod. A teszt negatív lett. Gus teljesen egészséges, leszámítva persze a bokáját. – az arcáról sugárzott a boldogság, és a gyalogút felé mutatott.

Óriási kőszikla gördült le a lelkemről. Gus egészséges. Gus egészséges. Többször is el kellett mondanom, hogy el is higgyem. Követtem az irányt, amerre anya mutatott, és láttam, ahogy apa Augustust tolja egy tolókocsiban felénk. A srác fogpasztareklámba illő mosolyt villantott felém, mintha nem lenne a világon semmi baja. Mert nincs is neki. Ismételtem el magamban újra. Ezúttal tényleg sikerült elhinnem, és mosolyogva indultam feléjük.