Helena Silence: Enigma - Enigma #1

November közepe van, már javában benne járunk az év talán legszebb és legszínesebb évszakában és nagy valószínűséggel már mindenki megtapasztalta azt a jelenséget, amely az autóban ülve veszélyes és zavaró, de egy dombtetőről nézve lélegzetelállító, este hazafelé a sötét utcán viszont hátborzongató. Amikor a levegő ily módon besűrűsödik, bármi megtörténhet… Ezt az írók is nagyon jól tudják, és szívesen alkalmazzák egy-egy jelenet, fejezet vagy akár egy egész könyv megírása során. Mi, a Kis Könyves Bloggerek most a Köd előttem, köd utánam projekt keretében szeretnénk elhozni, és megmutatni nektek néhányat ezek közül. Igyekeztünk feltárni a köd minden árnyalatát, több oldalról megközelíti a témát. A bejegyzéseink nagyon változatosak, lesznek könyv értékelések, kimaradt jelenetek, de még olyan könyvekről is írunk, amelyekről az első ránézésre nem is gondolnád, hogy beleillenek ebbe a fátyolos témába. Talán nem fogalmazunk túl ködösen, de ha mégis, reméljük mire vasárnap a közös projektünk véget ér, feloszlik az összes földig érő felhő, és mindenhol kisüt a nap!

,,A világ egy sötét, jégre és hóra épített hely és benne mi vagyunk egymásnak a lámpások. Ahogy ma este a lámpák halvány fényei idevezettek titeket, úgy vezetjük mi is egymást az élet hideg homályában. Sokan magukhoz ölelik a sötétséget, elrejtőznek benne, de nekünk erre semmi szükségünk. Lépjünk előre, és világítsunk egymásnak!

A fény a lételemünk: nélküle gyámoltalanok, gyengék vagyunk, védtelenek, még lépteink is bizonytalanok. De ha akár csak a legkisebb világosságot látjuk magunk előtt, máris jobb: hívogat, vezet, és amint elérjük átölel. Ha pedig hozzáadjuk saját kicsi ragyogásunkat, erősebb lesz."

/A. M. Aranth: Dobszó a ködben/

Ez a könyv már ősidők óta a várólistám végén kullogott, de most végre lekerült onnan. Rengeteg rossz véleményt olvastam már szegényről, bár meg kell mondjam, engem valahogy mindig vonzanak a hatalmas nemtetszést kiváltó regények. Így, amikor hozzákezdtem, egy borzasztóan unalmas, vagy éppen idegesítő írásra számítottam, de amikor letettem, csak 1 gondolat pattogott oda-vissza a koponyámban: Hogy lehet az Enigmát nem szeretni?!

A szülei halála után Lena Wall a bűntudatban fuldokolva utazik sosem látott nagybátyjához, hogy új életet kezdhessen. Mélyen magába zárja a titkot, amely fokozatosan felemészti: képes lett volna megakadályozni a tragédiát, ha hallgat az álmaira. A meggyötört lány nem tud felejteni, amit csak súlyosbít feltartóztathatatlanul éledező képessége, mely örökre az őrületbe taszíthatja. Megtagadja önmagától az emberi érintés melegét, mert retteg a következményektől, de új gondviselője ráébreszti, nem kell többé rácsok mögé bújnia. Lena lassanként erősebb lesz, és igazi érzővé válik. Egyetlen érintéssel belelát múltba, jelenbe, jövőbe. Biztos támaszra, barátra lel, majd ott, ahol nem is képzelné, a szerelem is rátalál.

Sokáig úgy tűnik, minden egyenesbe jön, de aztán történik valami.

Egy kisfiú sikolya töri meg az erdő csendjét. Lena iszonyúan fél, de elhatározza, soha többé nem hagyja, hogy a szeretteit baj érje. Ha kell, a saját élete árán is megvédi az övéit.

Eredeti cím: Enigma

Sorozat: Enigma

Megjelenés éve hazánkban: 2012

Eredeti megjelenés: 2012

Kiadó: Könyvmolyképző Kft.

Kiadói sorozat: Vörös Pöttyös

Oldalszám: 360

Olvass bele: http://konyvmolykepzo.hu/reszlet/enigma.pdf

Jó, bevallom, az első fejezet tényleg furcsa volt. De ez a viselkedés végül is normális egy depressziós lánytól, aki most vesztette el a szüleit egy olyan repülőgép-katasztrófában, amit előre látott. Egy ilyen helyzetben én is teljesen kikészültem volna. Pláne, ha hirtelen kiszakítanak az eddigi lakhelyemről, hogy egy ismeretlen nagybácsi vegyen gondozásba.

A kedvenc jelenetem az volt, amikor Lena felébredt, és elkezdte felderíteni a házat. Ez a pár oldal a Holdhercegnő hangulatát hozta vissza számomra, amit a mai napig imádok. Olyan érzés volt, mint egy hosszú túra után hazatérni.

„A szoba, amelyben feküdtem, döbbenetes volt. Első látásra nem is sikerült eldöntenem, hogy tetszik-e. Feljebb toltam magam az ágyon, hogy jobban befogadhassam a látványt. A kör alapú helyiségben az ajtó- és ablakkeretek szintén kerekedtek.

– Tisztára, mint Hobbitfalván! – gondoltam.”

A szereplőkért egytől-egyig odáig voltam és vissza. Zoe-ban és Lena-ban is magamra találtam, Alex pedig olyan igazi minden-lány-álma típusú fiú.

Lena-t leginkább egy gyönyörű virághoz hasonlítanám, és nem csak a külseje miatt. Amikor a tragédia bekövetkezett begubózott, és mint egy rózsabimbónak, szorosan össze voltak zárva a szirmai, védte magát a külvilágtól. Majd az új dolgok hatására kezdett visszatérni az életkedve. Fokozatosan kinyílt, egyre több minden érdekelte, jobban megbízott az emberekben. És én pontosan ezért szerettem az ő karakterét: mert ez a lány a példa rá, hogy bármi is történik veled, mindig van remény, hogy újra megtaláld a boldogságot és önmagad.

Zoe a tipikus mindig vidám, szeleburdi jóbarátnő. Ott van, ha Lena-nak vigasztalásra, segítségre van szüksége, de megmutatja, hogy ő sem tökéletes. Akivel csak találkozik, annak egyből belopja magát a szívébe, és emellett önzetlen is. Nagyszerű kontrasztot alkot a főhősnő komorságával, komolyságával, ezzel megteremtve a hangulati egyensúlyt.

„Kopogó léptek zaja hangzott fel a lépcsőn. A következő pillanatban egy száguldó energiabomba viharzott be. Leszórt vagy egy tucat papírszatyrot az első ülésre, aztán nevetve az elé siető Oscar nyakába ugrott. Térdig érő csizmát, passzos fekete nadrágot és cseresznyepiros inget viselt. Messziről sütött róla, hogy kényelmesen érzi magát a bőrében.”

Victort, amíg még csak beszéltek róla, valamiért mindig egy öregúrként képzeltem el, ami már csak azért is furcsa, mert tisztázva is van, hogy ő Lena apjának az öccse. :D Amikor pedig ténylegesen felbukkant, leginkább egy kétségbeesett 25 éves sráchoz tudtam hasonlítani, akire rásóztak egy beteg kisgyereket. De végül felnőtt a feladathoz, és jól kijöttek Lena-val.

„Felnéztem, és ott állt ő. Victor Wall.

Azonnal ráismertem. Az egyetlen megmaradt rokonom pontosan olyan volt, mint az apám, csak fiatalabb kiadásban.”

Ez az egész ,,érző" dolog engem egy másik könyvre emlékeztet, mégpedig Alison Noël - Halhatatlanok sorozatára. A főhősnő ott is tudott érintés alapján információkat szerezni, ha jól emlékszem, csak neki még szélesebb körű képességei voltak. Mindenesetre engem nem zavarta a dolog annyira, mert Lena jó dolgokra, mások segítésére használta ezen adottságait. Nagyon tetszett, hogy a múltat, a jövőt és a jelent is ki tudta olvasni egyetlen érintésből, és nem csak az ember pillanatnyi benyomásait. Azt pedig különösen ötletesnek találtam, hogy a házban, ami az Enigma nevet viseli, kikapcsol a képessége, végre egy kis nyugalmat hagyva szegény lánynak.

Végül is, én örülök, hogy kezembe vettem a könyvet. Most bebizonyosodott számomra, hogy a mások véleménye nem minden. Lehet inspiráló, biztató, eltántorító is. De végső soron nekünk kell megtapasztalni bizonyos dolgokat, hogy eldöntsük, kinek is volt igaza.

Én ki tudom jelenteni, örülök, hogy ez a regény lehetett néhány napig a saját Enigmám, és másoknak is tudom ajánlani. Főleg a gyengébb fantasy és a romantika kedvelőinek.

Hogyan is kapcsolódik a köd témájához a könyv?

SPOILER! Amikor Lena a gyerekgyilkos fejében tartózkodott, annak elméje igencsak ködös volt. SPOILER VÉGE!

Már olvastad? Írd le Te is, mit gondolsz a könyvről! A véleménynyilvánításról további információkat Az oldal működése menüpontban találsz.