Erre a
novellára egy Facebook csoportban bukkantam rá. Többször átsiklottam rajta, de
ahogy újabb és újabb részek kerültek fel, már nem bírtam tovább, megnéztem,
hogy mi is ez. És milyen jól tettem!
Virág Emma 35 éves. 17 éves korában hozzáment Gáborhoz, akkor úgy
gondolta, rátalált a Nagy Ő-re. Egy év múlva megszületett lányuk, Zoé.
Azóta boldogtalan házasságban élnek. Emma egy idő után megelégelte az otthon
ülést, és pincérnőként munkát vállalt egy étteremben. Itt legjobb barátnőre
lelt, a felcseperedett Zoé pedig bizalmasává vált. Mióta Gábor már nem is
próbálja titkolni, hogy szeretője van, és szinte csak a tiszta ruháért ugrik
haza, Emma egyre elkeseredettebb. Viszont egy váláshoz már nincs ereje. De
egyszer csak az esőfelhők forgatagán áttör egy reménysugár és megérkezik a
barna herceg bevásárlókocsin… akarom mondani fehér lovon. Péter egyből leveszi
a lábáról Emmát. De a nő már férjezett…
Emma erős
jellem. Csak fáradt. Belefáradt férje kicsapongásaiba, szeszélyeibe. Belefáradt
abba, hogy túl sok minden köti Gáborhoz, így nem tud elszakadni tőle. Annak
idején fellángolásból házasodott, és ennek meg is fizette az árát rendesen. De
az, ahogy ura bánik vele, megtanította arra, hogy értékelje a jót. Így kiélvez
minden boldog percet.
Péter alakja
mesebeli. A végtelenül romantikus férfi gátat vet vágyainak, csak hogy kedvesét
bajba ne keverje. Hősnőnk támogatója, mentsvára, akár a józan esze is, ha kell.
És mint később kiderül, kicsit hosszabb szál fűzi Emmához, mint azt elsőre gondolnánk.
,,Emma nem hitt a szemének. Azt hitte, hogy már soha többé nem látja a
férfit, de az most itt állt előtte, teljes valójában. Mostanában szinte már nem
is gondolt rá, a sors mégis megint az útjába sodorta. De most nem akart
menekülni tőle.
-Most is siet? – kérdezte mosolyogva a férfi.
-Nem, dehogy is. Most nagyon is ráérek.
-Ennek igazán örülök! Nem gondoltam volna, hogy emlékszik rám.
-Hát… én sem hittem, hogy itt, a fűben fekve is megismer.
-Az igazi szépséget nem felejti el az ember! – mondta, mélyen belenézve
Emma szemébe.”
Akit hiányoltam a történetből, az Zoé
volt. Párszor fel-felbukkan az események forgatagában, így ő is csak egy
homályba vesző szereplővé válik. Pedig ő ennél sokkal fontosabb! Míg Péter meg
nem jelent, Emma csak miatta járt haza, Zoé volt édesanyja mindene.
,,Elszundított. Csak akkor rezzent össze, amikor Zoé megérintette a
vállát.
-Anya, bocs, ha megijesztettelek. A mosás lejárt, kiteregettem a ruhákat.
Megyek, lefekszem.
-Mennyi az idő?
-Fél kilenc van, feküdj le te is. Jó éjt!
– egy puszit lehelt anyja homlokára. Emma
még egy darabig nézett lánya után arra gondolva, mennyire rendes gyereke van,
majd ő is beállt a zuhany alá.”
A kedvenc pillanataim azok voltak, amikor Emma a folyóparti kis zugában
üldögélt. Az élethű leírásnak köszönhetően szinte éreztem a hűs szellőt, és
hallottam a víz csobogását. Azóta, ha elképzelem, hogy ott üldögélek egyedül,
megszáll a nyugalom.
,,Itt végre nem volt más, csak a hatalmas fák, melyek a sebesen rohanó
folyót és őt ölelték körbe. Csak a fák suhogása, a folyó zsongása, és a madarak
vidám csevegése. Itt rejtve volt a világ zaja elől, itt próbált elbújni lelke
viharaitól is, nem gondolni senkire és semmire, arra a fájdalomra, amely minden
nap emészti lelkét. Csak ült, és nézte a folyót, a nap sugarai az arcán
táncoltak. Lehunyta a szemeit és csak élvezte a csendet és nyugalmat.”
Kedves Olvasó, mielőtt elkezded ezt a
novellát, mindenképpen tégy magad mellé egy csomag zsebkendőt. Mivel ez a mű
kész érzelmi hullámvasút. Egyik
pillanatban még hangosan nevetsz, a másikban pedig már a torkodat szorongatja a
sírás. Rendkívüli élmény.
Az írónőről:
A boltokban még nem láthatjuk a nevét a polcokon, de
már tervezi az Emma, és egy másik, készülőben levő könyvének kiadását, melynek
címe Csak egyszer… lesz. Újságcikket az ónodi mézeskalács kiállításról
olvashatunk tőle. A magánéletben szerető anya, egy igazi irodalomrajongó, akit
családja, barátai és persze internetes követői támogatnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése