Marie Rutkoski: A nyertes bűne - A nyertes trilógia #2

Egy évvel ezelőtt olvastam a trilógia első részét, ami teljesen levett a lábamról, így hát nem is volt kérdés, hogy folytatom-e a sorozatot. Nem igazán tudtam, hogy mire is számíthatok, ráadásul kicsit féltem is, hogy vajon lesz-e annyira jó a folytatás, mint A nyertes átka volt. Azt kell mondjam, ezúttal sem csalódtam az írónőben, és már alig várom, hogy a befejező részt is magaménak tudhassam.

Szerelem vagy a hazád. Te mit választanál?

Lady Kestrel eljegyzése Valoria koronahercegével bőven ad okot az ünneplésre: bálak, előadások, tűzijáték és mulatságok követik egymást a birodalom fővárosában. De Kestrel számára olyan az egész, mintha a maga készítette kalitkába kellene beülnie. Mikor kémkedni kezd a császári udvarban, egész élete merő színlelés lesz, és épp annak az embernek nem mondhat semmit, akinek a bizalma a legfontosabb számára…

Arin, aki továbbra is népe szabadságáért harcol, sejti, hogy Kestrel többet tud, mint amennyit elárul neki. Amikor a lány egyre közelebb kerül egy döbbenetes rejtély megoldásához, az Arin arcát elcsúfító vágásnál is fájdalmasabb lehet az igazság.

A nyertes trilógia második részében a hazugságok mellett az is kiderül, hogy Arinnak és Kestrelnek mivel kell fizetnie az egymás ellen elkövetett bűneikért.

Eredeti cím: The Winner’s Crime

Megjelenés éve hazánkban: 2017

Eredeti megjelenés: 2015

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó

Kiadói sorozat: Vörös Pöttyös

Oldalszám: 406

Borító tekintetében újból elkényezteti az olvasókat a kiadó, ugyanis megint gyönyörűséges köntösbe bújtatták a regényt. Tetszik, hogy visszatérő elem a kard, mivel a szereplőknek folyamatosan harcolniuk kell valaki ellen, továbbá a színvilág is, úgy gondolom, nagyszerűen visszaadja a regény hangulatát. Míg az első részben inkább a főszereplők romantikus kapcsolatán volt a hangsúly, amit nagyszerűen visszaadott a borítómodell rózsaszín díszes ruhája, A nyertes bűne már sokkal borúsabb és veszélyesebb témákkal foglalkozik, ezért is találom tökéletesnek a sötét összhatást, a fekete háttérrel és sötétkék ruhával.

A történet azért tetszett nagyon, mert olyan elemeket is mert használni, amit nem minden nap látok YA regényekben, akármilyen fantasy-k is. Mindig is szerettem a királyi udvar köré épülő sztorikat, mert ahol a hatalom központosul, ott biztos, hogy akad néhány ember, akik ellene dolgoznak, ami rendszerint izgalmas ármánykodáshoz, nehéz választásokhoz, na meg persze érzelmileg roncs főszereplőkhöz vezet. Bár az utóbbi nem túl pozitív mellékhatása a jelenségnek.

Mindenesetre én rendkívül izgalmasnak tartottam a cselekményt, fordulatos volt, és már alig várom, hogy megtudjam, hogyan folynak tovább a szálak. Mivel az első rész végén Kestrel és Arin útjai kettéváltak, így váltott szemszögből olvashatjuk a történeteket. Mindkettejükről tudjuk, hogy nem az egy helyben ülő típusok, így mindkettejükért folyamatosan izgulhattunk.

A szereplők úgy érzem, sokkal közelebb kerültek a szívemhez, mint az első részben. Akkor Arint nem kifejezetten kedveltem, a második részben azonban egészen megkedveltem így, hogy megláttam az érzelmesebb oldalát is, és hogy feltárta, ő igenis bármire képes az országa és a szerelme érdekében. Meg azért egy kicsit sajnáltam is, hogy Kestrel csak úgy otthagyta, még ha ezt a fiú érdekében tette is.

Kestrel továbbra is tartotta a formáját, rendkívüli eszével és logikájával, stratégiai képességével újból mindenkit a földbe döngölt, viszont azért legbelül ő is csak egy lány, aki a szerelme után sóvárgott. Érdekes volt jobban belelátni az apjával kialakított kapcsolatába is, ami jóformán nem is létezett. Ez olyan fordulatokat eredményezett, amelyeket nem igazán láttam előre, és örömmel konstatáltam újra és újra, hogy ez a könyv sem a kiszámítható fajtába tartozik.

Akit akarva-akaratlanul is túlságosan megszerettem, az a koronaherceg volt, és érte sír a lelkem, mert bár még semmi konkrétumot nem tudok, de érzem, hogy ennek nem lesz jó vége. (Miért, MIÉRT kell nekem mindig a second lead-be beleszeretnem? Az összes sorozatnál is itt rontom el… )

Összességében én elégedett vagyok azzal, ahogy A nyertes bűne lefolyt, mindenféle második könyves klisé-szindróma nélkül. Kifejezetten izgalmas és élvezetes volt olvasni és a szereplőkhöz is közelebb kerültem, miközben az agyamat is megdolgoztatta, ahogy próbáltam kibogozni a szálakat, csak, hogy utána még több gubancba akadjak. Engem meggyőzött ez a rész, hogy érdemes volt folytatni a trilógiát, és már alig várom, hogy a harmadik részt is elkezdhessem.