2016 nyara óta engem is teljesen
beszippantott a Távol-Kelet, de főleg Korea csodálatos világa. De sajnos, mint
az éremnek is, ennek az országnak is két oldala van: míg délen virágzik a
kultúra és elmondhatjuk, hogy többnyire boldogok az emberek, északon éhezés és
elmaradottság várja azt, aki minden figyelmeztetés ellenére mégis beteszi a
lábát a területre. Mivel szeretem minden részét ismerni az éppen kedvenc
kultúrámnak, így természetesen a kevésbé csodás arcára is kíváncsi voltam
Koreának, így hát amikor megláttam, hogy pont bent van a könyvtárban az Élni
akartam, egyből lecsaptam rá, mivel már elég régen kinéztem magamnak. Ha csak
egy szóval jellemezhetném könyvet, azt mondanám, hogy lesokkolt, de nagyon. De
mivel ez egy értékelés, ezért inkább nem csak egy szóval intézném el a dolgot.
:D
Pak Janmi (angolos írásmóddal Yeonmi Park) az észak-koreai
Hjeszanban született 1993-ban. Ma már Dél-Korea fővárosában, Szöulban él. Hosszú, drámai és kalandos úton jutott el idáig.
Tizenhárom éves volt, amikor az éhezés és
édesapja bebörtönzése miatt elviselhetetlenné vált a családja élete, és úgy
döntöttek, vállalják a rettenetes kockázatot, és a jeges Jalu folyón átszöknek
Kínába. Nem tudták, hogy egyenesen a kínai emberkereskedők karjaiba futnak,
akik lesben állva várják a világ talán legkiszolgáltatottabb embereit – az
Észak-Koreából menekülőket. Két évig éltek ebben a pokolban, talán még annál is
rosszabb helyzetben, mint ami elől menekültek. Majd újra kockára tették az
életüket, és a Góbi sivatagon át egy fagyos éjszakán átmenekültek Mongóliába,
ahonnan aztán az útjuk már Dél-Koreába vezetett.
Az Élni akartam amellett, hogy az emberi
élni akarás és életszeretet egyszerre olvasmányos és drámai emlékműve,
egyedülálló bepillantást enged a mai észak-koreai és kínai élet mindennapjaiba,
az ott élők érzelem- és gondolatvilágába.
Eredeti cím: In Order to Live – A North Korean Girl’s Journey to
Freedom
Megjelenés éve hazánkban: 2016
Eredeti megjelenés: 2015
Kiadó: Akadémiai
Kiadói sorozat: -
Oldalszám: 308
Az első dolog amit megjegyeznék és
tanácsolnék, mielőtt bárki belekezd a könyvbe, hogy senki ne várjon Jókai féle
leírásokat, esetleg fület gyönyörködtető szóvirágokat. Ennek a könyvnek az
üzenet átadása a szerepe, és bár a szerkesztők és Janmi maga is csodálatos
munkát végeztek, azért stílusilag látszik, hogy nem egy képzett író kezei közül
került ki a történet. Ezt persze nem becsmérlő hangnemben írom, sőt, szerintem
ez a „nyers fogalmazás” még hozzá is tett ahhoz, hogy még nagyobb hatással
legyen rám a történet, sokkal élethűbbé tette az olvasást.
Amin azóta sem tudom túltenni magam
az, hogy végre felfogjam, ilyen tényleg megtörténik a mai világban. Minden
egyes sorát leesett állal olvastam a könyvnek, annak ellenére, hogy egy teljes
hónapig készültem egy Észak-Koreáról szóló előadásomra. Lehet, hogy csak én
vagyok végtelenül naív, de nagyon lesokkoltak az olvasottak, és többször újra
kellett olvasnom egy-egy részét, hogy felfogjam, tényleg van olyan ország, ahol
a 2000-res években, bár csempészfilmeket néznek az emberek, mégis a rétről kell
bogarakat összeszedniük, hogy ne haljanak éhen. Ezt még mindig nem teljesen
sikerült feldolgoznom, de számomra ez is az egyik legnagyobb szépsége ennek a
könyvnek. Végre sikerült valakinek valami tényleg hatalmas és fontos problémára
felnyitnia a szemem olyannyira, hogy azóta fokozatosan megpróbálok odafigyelni
olyan apróságokra, amelyek számomra mindig is természetesek voltak, de másoknak
nem feltétlenül van hozzáférésük. Ilyen például az étel, amit eddig, shame on
me, de nem igazán sirattam meg, ha a kukában landolt, de mostanában inkább
beteszem a hűtőbe és megeszem később, ha már nagyon éhes leszek, vagy odaadom
valakinek.
Elsősorban tehát azért lett óriási
kedvencem az Élni akartam, mert eddig a fiatal aktivistának sikerült a
legnagyobb hatást gyakorolnia rám a szavain keresztül, másrészt pedig
egyszerűen nem tudtam letenni a könyvet. Folyamatosan izgultam a lányért és
családjáért, többször megkönnyeztem utuk nehézségeit, vagy esetleg ritka
örömeit. Végig szurkoltam nekik, hogy a hosszú bezártság után valahogy
sikerüljön hozzászokniuk az új világhoz amibe cseppentek, és sikeresen
újrakezdeni az életüket, immáron szabad emberekként.
Összességében úgy gondolom, hogy az
Élni akartam egy olyan olvasmány, amit mindenkinek a kezeiben kellene tartania,
mert olyan dolgokra nyitja fel az ember szemét, amelyek mellett eddig egy
gondolat nélkül elsétált, és hozzáad az olvasó személyiségéhez is, egy kis
empátiát csepegtetve a mindennapjaiba.
Fun fact, hogy Janmiról egyébként már
hallottam az alatt a bizonyos hónapnyi kutatómunka alatt (persze akkor még nem
tudtam, hogy könyvet is adott ki), mégpedig az egyik konferencián tartott
beszédéről készült videót láttam, ami annyira megfogott, hogy többször is
zsebkendő után kellett nyúlnom. Ha az ő szavai sem győznek meg titeket arról,
hogy az ő történetét mindenkinek olvasnia kell, akkor semmi.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése