 |
| Ez a bejegyzés a Prológus Főgonoszok hetének keretein belül látott napvilágot. A könyvért hálás köszönet a Könyvmolyképző Kiadónak! |
Marissa Meyer Holdbéli
krónikák sorozatának első két részét már olvastam
korábban, és mivel ott nagyon megszerettem az írónő stílusát és határtalan
képzeletét, így nem is volt kérdés, hogy legújabb itthon megjelent regényét, a
Szívtelent is minél hamarabb a kezemben szeretném tartani, már csak a gyönyörű
borítója miatt is.
Bár Catherine az
egyik legkelendőbb fiatal hölgy Csodaországban, és a házasodni kívánó Szív
Király kedvence, őt mégis egyebek foglalkoztatják. Ínycsiklandozó süteményeket
süt, és a leghőbb vágya az, hogy pékséget nyisson a legjobb barátnőjével. Az
édesanyja szerint ilyen gondolatok azonban nem méltók egy olyan fiatal lányhoz,
aki akár királynő is lehetne.
Cath megismerkedik
Jesttel, a jóképű és titokzatos udvari bolonddal. Életében először valódi
vonzalmat érez valaki iránt. Kockáztatva, hogy vérig sértik a Királyt és
éktelen haragra gerjesztik Cath szüleit, a két fiatal titkos, viharos
kapcsolatba bonyolódik. Cath a saját szerencséjének kovácsa akar lenni, és a
saját feltételei alapján akar szerelembe esni. Ám a sorsnak más tervei vannak e
varázslatos, őrült és szörnyetegekkel teli vidéken…
Eredeti cím: Heartless
Megjelenés éve hazánkban: 2018
Eredeti megjelenés: 2016
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadói sorozat: Vörös Pöttyös
Oldalszám: 558
A történet, mint a fülszövegből is látszik, egy Alice Csodaországban retelling, aminek nagyon örültem. Általában
hatalmas rajongója vagyok a retellingeknek, mivel mindig nagyon izgalmasnak találom
egy már jól ismert történet új köntösbe bújtatását, főleg akkor, ha a szerző
csak az alapötletet veszi inspirációul és a cselekmény szempontjából teljesen
új és meglepő dolgokat vet papírra.
Ez is szerepet játszott abban, miért szerettem meg annyira a
Szívtelent. Bár Lewis Carroll eredeti
regényét nem olvastam, ezek után biztosan felkerül a TBR listámra. Varázslatos
volt a filmekből és mesékből olyan jól ismert világba újra belecsöppenni és egy
teljesen új kalandot átélni ott.
 |
| forrás |
Marissa Meyer stílusa újból és újból elkápráztat, nem számít, hányszor
olvasok tőle új regényt, minden alkalommal újra ámulatba esek. A Szívtelent
különböző stílusok gondosan kimért keveredése jellemzi – alapvetően YA
regényről van szó fantasy elemekkel, így az erre jellemző fiatalos komolyság
nagyszerűen elegyedik az Alice Csodaországban-ra
jellemző bohókás őrülettel. Mindez olyan egyedi hangulatot kölcsönöz a
regénynek, amelybe az első pár oldal után beleszerettem, és 550 oldal után sem
szerettem volna elengedni.
A cselekmény, bár nem a leggyorsabb lefolyású, fent tudta tartani a
figyelmem, és mindig tartogatott újabb és újabb meglepetéseket. Kifejezetten a
könyv második fele tetszett, amikor kissé jobban beindultak az események és
tudtam izgulni a szereplők miatt. A legnagyobb csapást az utolsó 50 oldal mérte
rám, ez kifejezetten egy olyan rész volt, amiért akkor is megérné elolvasni egy
regényt, ha az előző 500 oldal végtelenül unalmas lett volna. Imádtam, hogy a
fináléban olyan vizek felé evezett az írónő, amikről álmodni sem mertünk volna,
és egy váratlan, különleges befejezéssel koronázza meg a történetet. Zseniális
volt.
A szereplők elég vegyes érzelmeket váltottak ki belőlem. Volt, akit
megkedveltem, de sajnos akadt olyan is, akit nem sikerült. De mivel széles
szereplőgárdával dolgozott az írónő, aminek nagyon örültem, így két kedvencet
is találtam magamnak.
A főszereplőink Cath és Jest, egy nemeskisasszony és egy udvari bolond,
akik, mint az várható egy YA történet esetében, egymásba szeretnek, és a sztori
ettől kezdve az ő kapcsolatuk köré épül. Bár tényleg próbáltam őket szeretni,
nem sikerült belopniuk magukat a szívembe. Jest számomra túlságosan átlagos
volt, ugyanarra az álomsrác sémára épült a karaktere, mint a többi hasonló
besorolású könyv férfi főhősének. Cath karakterén többször volt, hogy nem
teljesen tudtam kiigazodni. Egyszer ezt az arcát mutatta az olvasónak, a
következő jelenetben pedig már egy teljesen különbözőt. És bár volt olyan
alkalom, amikor kiállt magáért, a Szív Királynőhöz mégis úgy gondolom, hogy egy
kicsit erősebb jellemű személy illett volna.
Kedvencemmé vált azonban Holló és Cilindrián. Mindketten érdekes,
titokzatos karakterek voltak, akik megfejtésre vártak. Összetett, jól
felépített személyiségük volt és bennük tudtam felfedezni az eredeti történetből.
 |
| forrás |
Nagyon megszerettem ezt a könyvet és bátran tudom ajánlani bárkinek,
aki szereti az Alice Csodaországban-t
bármilyen formában. A hangulata egyszerűen elvarázsolt, a szereplők mindig
megnevetettek és mindig várt valami fordulat a következő fejezetben.
„Minden nem lehet rendben soha, ha nagyjából rendben vagyunk, az is maga a csoda.”
„– Veszélyes dolog nem hinni valamiben csak azért, mert
rémisztő.”
„– De a remény az – folytatta a macska –, amitől a
lehetetlen lehetségessé válik.”
„Mit ér a fényűzés, ha az ember élete egy hatalmas
hazugság?”
„- Bár kőre rajzoltuk a jövődet, nincsen belevésve.
[...]
- Akkor csak egy alaptalan figyelmeztetés?
- Úgy igaz, ahogy ott van - felelte a Mosómedve. - De
csak egy igazság a sok közül.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése