2018. július 29., vasárnap

Marie Rutkoski: A nyertes bűne - A nyertes trilógia #2

Egy évvel ezelőtt olvastam a trilógia első részét, ami teljesen levett a lábamról, így hát nem is volt kérdés, hogy folytatom-e a sorozatot. Nem igazán tudtam, hogy mire is számíthatok, ráadásul kicsit féltem is, hogy vajon lesz-e annyira jó a folytatás, mint A nyertes átka volt. Azt kell mondjam, ezúttal sem csalódtam az írónőben, és már alig várom, hogy a befejező részt is magaménak tudhassam.

Szerelem vagy a hazád. Te mit választanál?
Lady Kestrel eljegyzése Valoria koronahercegével bőven ad okot az ünneplésre: bálak, előadások, tűzijáték és mulatságok követik egymást a birodalom fővárosában. De Kestrel számára olyan az egész, mintha a maga készítette kalitkába kellene beülnie. Mikor kémkedni kezd a császári udvarban, egész élete merő színlelés lesz, és épp annak az embernek nem mondhat semmit, akinek a bizalma a legfontosabb számára…
Arin, aki továbbra is népe szabadságáért harcol, sejti, hogy Kestrel többet tud, mint amennyit elárul neki. Amikor a lány egyre közelebb kerül egy döbbenetes rejtély megoldásához, az Arin arcát elcsúfító vágásnál is fájdalmasabb lehet az igazság.
A nyertes trilógia második részében a hazugságok mellett az is kiderül, hogy Arinnak és Kestrelnek mivel kell fizetnie az egymás ellen elkövetett bűneikért.

Eredeti cím: The Winner’s Crime
Megjelenés éve hazánkban: 2017
Eredeti megjelenés: 2015
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadói sorozat: Vörös Pöttyös
Oldalszám: 406

2018. július 22., vasárnap

Margaret Mitchell: Elfújta a szél

Ez a bejegyzés a Prológus Klasszikusok hetének keretein belül látott napvilágot.
Még ezer évvel ezelőtt egy YA könyvben olvastam, hogy a főszereplő az Elfújta a szelet olvasta. A legtöbb klasszikus olvasmányomat más könyvekből inspirálódva kezdem el, példának okáért a Jane Eyre és az Üvöltő szelek is így kötött ki az olvasmánylistámon. Tisztában voltam vele, hogy itt nem egy gyors olvasásról lesz szó, így kivártam, amíg több időt tudok egyetlen könyvre rászánni. A mostani hetem elég nyugis volt, ráadásul pont Klasszikus hetet tartunk a Prológuson, szóval nincs is jobb alkalom, mint a most ennek az értékelésnek a megírására.

Scarlett O'Hara, Észak-Georgia ünnepelt szépsége tizenhat esztendős, amikor e monumentális regény első lapjain találkozunk vele és huszonnyolc, amikor elbúcsúzunk tőle. A közben eltelt tizenkét esztendő nem csak Scarlett életében sorsformáló időszak: átalakul szűkebb környezete, de tágabb pátriája, az amerikai Dél is – mert közben lezajlik az amerikai polgárháború, Észak és Dél harca, amely mindkét félnek mérhetetlen szenvedést okoz.
Margaret Mitchell, maga is a Dél szülötte, tízévi gondos kutatómunka után részletes és hű képet fest a háborús Dél megrázó hétköznapjairól s a vereség utáni újrakezdés megpróbáltatásairól.
A regény 1936-ban jelent meg Amerikában, s addig ismeretlen szerzőjét egy csapásra világhírűvé tette, néhány év alatt több millió példány kelt el művéből, s elnyerte a legrangosabb amerikai irodalmi kitüntetést, a Pulitzer-díjat. 1939-ben azóta is nagy sikerrel játszott filmet forgattak belőle Vivien Leigh, Clark Gable és Leslie Howard főszereplésével.
A szép Scarlett O'Hara viharos szerelmeiről és örök szenvedélyéről, a családi birtokról szóló regény lebilincselő olvasmány.

Eredeti cím: Gone with the Wind
Megjelenés éve hazánkban: legutóbb 2014
Eredeti megjelenés: 1936
Kiadó: Európa
Kiadói sorozat: -
Oldalszám: 1176

2018. július 17., kedd

BASC júliusi angol doboz - UNBOXING


Májusban már magam is bontottam angol dobozt, és nem túlzok, ha azt mondom, elvarázsolt. Így érthető, hogy ebben a hónapban is izgatottan vártam, hogy egy kis felfedezőkörút után fusson be hozzám is csomag. Ma délelőtt végre sikerült neki, így gyors bontogatás és fotózgatás után úgy gondoltam, egyből meg is mutatnám Nektek, milyen kincsekkel lettem gazdagabb.



Ennek a doboznak a témája a Once upon a time volt, amihez nagyon kíváncsi voltam, milyen ajándékokat tudnak majd párosítani, és azt kell mondjam, talán ez volt az a doboz az összes közül, amelyik a legjobban klappolt hozzám.

2018. július 5., csütörtök

Lisa Heathfield: Papírpillangók

Ez a bejegyzés a Prológus Ciceró hetének keretein belül látott napvilágot.
Még annak idején, amikor friss megjelenésnek számított a könyv, nagyon megtetszett a borítója, így gyorsan meg s vette ezt a szépséget. Azóta sajnos a polcon porosodott mindössze, amíg az eheti Prológusos projekt miatt végre erőt nem vettem magamon, hogy elolvassam. Az első pillanattól kezdve beszippantott a könyv, fel sem álltam a kanapéról addig, míg be nem fejeztem és teljesen tönkre nem tett érzelmileg a történet.

Törött szárnnyal tudnál-e repülni?
June otthona az apjával, a mostohaanyjával és a mostohatestvérével sötét titkokat rejt. Csapdába esett, mint a hálóban rekedt pillangó.
De aztán June megismeri Blistert, a fiút az erdőből. És benne felfedezi a remény aprócska sugarát, amely képes őt elrepíteni messze az otthonától. Képes őt szabaddá tenni. Mert a világon minden lény megérdemli a szabadságot. A kérdés csak az, milyen áron.

Eredeti cím: Paper Butterflies
Megjelenés éve hazánkban: 2017
Eredeti megjelenés: 2016
Kiadó: Ciceró
Kiadói sorozat: -
Oldalszám: 284

2018. július 3., kedd

Veronica Roth: Árnyak és jelek - Árnyak és jelek #1

Ez a bejegyzés a Prológus Ciceró hetének keretein belül látott napvilágot. A könyvért külön köszönet a kiadónak!
Egy újabb vélemény az internet tengerében, ami azzal kezdődik, hogy az volt a fő indokom az Árnyak és jelek elkezdésére, mert szerettem Veronica Roth Beavatott-sorozatát. Viszont azt sosem gondoltam volna, hogy ennyire magával ragad majd és legújabb kedvencemmé válik majd a könyv.

Egy rejtélyes áram által átjárt galaxisban mindenki különleges adománnyal születik.
CYRA a shotet nép fölött uralkodó kegyetlen zsarnok húga, akit áramadománya fájdalommal és hatalommal ruház fel. A bátyja a képességeit kihasználva az ellenségei kínzására kényszeríti a lányt, ám Cyra nem csupán fegyver a testvére kezében: szívós, fürge és eszesebb, mint ahogy azt a zsarnok sejtené.
AKOS egy földműves és egy orákulum nagylelkű fia Thuvhe fagyott bolygójáról, akinek hűsége a családja iránt nem ismer határokat, és akit különleges áramadománya védelmez. Miután Akost és fivérét ellenséges shotet katonák ejtik foglyul, kétségbeesetten küzd azért, hogy a testvérét kimenekítse – kerüljön bármibe.
Akos Cyra világába kerül, és az országaik és családjaik közti viszály leküzdhetetlennek tűnik. Vajon segítenek-e egymásnak túlélni, vagy elpusztítják egymást?
Az Árnyak és jelek Veronica Roth lenyűgöző története a barátság – és szerelem – erejéről egy váratlan adományokkal teli galaxisban.

Eredeti cím: Carve the Mark
Megjelenés éve hazánkban: 2017
Eredeti megjelenés: 2017
Kiadó: Ciceró
Kiadói sorozat: -
Oldalszám: 462