Mary E. Pearson: Az árulás szépsége - Fennmaradottak krónikái #3

Ez a bejegyzés a Prológus High Fantasy hetének keretein belül látott napvilágot. A könyvért hálás köszönet a GABO kiadónak!

Figyelem! Az előző részekre nézve spoilert tartalmazó bejegyzés következik!

Három nappal ezelőtt értékeltem a sorozat második részét, amit szerettem, de azért kicsit nagyobb élményre számítottam tőle. A hatalmas függővég, no meg persze a gyönyörű borító miatt gyorsan folytattam is a sort a trilógia befejező kötetével – ami hivatalosan is nagy kedvencemmé vált.

Lia túlélte Vendát – de a Morrighan elpusztítására törekvő gonosz erő is életben maradt, és csak a hercegnő állíthatja meg.

A közelgő háború miatt Liának nincs más választása, magára kell öltenie az Első Leány, a katona – és a vezér – szerepét. Amikor megpróbálja figyelmeztetni Morrighant, összekülönbözik Rafe-fel, és nem tudja, megbízhat-e Kadenben, aki követte őt.

A Fennmaradottak krónikájának fináléjában árulókat kell leleplezni, áldozatokat kell hozni, és végre kell hajtani a lehetetlent, mert valamennyi királyság sorsa a tét.

A kötet tartalmazza a birodalmak múltját elbeszélő történetet, a Morrighant is.

Eredeti cím: The Beauty of Darkness

Megjelenés éve hazánkban: 2017

Eredeti megjelenés: 2016

Kiadó: Gabo

Kiadói sorozat: -

Oldalszám: 630

Már az első mondattól kezdve érzékelhetjük, hogy hatalmas dolgok fognak lelepleződni ebben a részben, és természetesen sor kerül a végső leszámolásra, ami mindhárom ország, Venda, Morrighan és Dalbreck jövőjét is eldönti. Amit én rendkívül szerettem ebben a részben, az volt, ahogy az írónő lépésről lépésre fokozta feszültséget, feszítette az idegeimet, hogy végre derüljön már ki, melyik uralkodó is kerül ki győztesen a játszmából. Mindhárom könyvben nagy rajongója voltam Mary stílusának, mégis, szerintem ebben a részben találta meg azt az egyensúlyt, ami leginkább passzolt a történethez, mind a szóhasználat és fogalmazásmód terén, mind pedig a történetvezetés szempontjából.

Ha már történetvezetés, jöjjön egy kis update az előző kötethez képest. Az árulás szívével fő problémám a könyv közepén beálló, hosszú-hosszú rész volt, amikor semmi lényeges nem történt, mindenki csak mélyen gondolkozott és sajnálta magát. Mármost. Mintha az írónő a két könyv megírása közti szünetben a Starbucks egy éves kávétermelését elfogyasztotta volna, olyan lendülettel vágtunk neki Az árulás szépségének, ez a tempó pedig egészen az utolsó oldalig kitartott. A befejező kötet igazán lélegzetelállítóra sikeredett, alig tudtam letenni, olyan izgalmas volt.

Mégis egy harmadik ok miatt vált végül kedvenccé a regény, ez pedig nem más, mint a karakterfejlődés. Mindig is rajongtam a trilógia szereplőiért, pláne Liáért, ugyanis imádom az olyan badass női főhősöket, mint ő. Amikor az első regényben megismertük, még egy viszonylag gyereklelkű lánnyal találkoztunk, aki úgy döntött, nem fogja követni a mások által neki szánt életutat. Jellemének kiteljesedését ebben a részben figyelhetjük meg leginkább, szerintem itt már nagyszerűen kitűnik, micsoda erős, felnőtt nő is vált belőle ilyen rövid idő alatt. Megtanulta különválasztani, mit kell, és mit szeretne cselekedni, inkább az eszével és az emberei érdekeit figyelembe véve gondolkodni, mint a saját akaratát. De hát nem is csoda, amennyi mindenen keresztülment.

Rafe-et és Kadent eleinte csak azért kedveltem, mint nagyjából minden másik férfi főszereplőt, a főhősnőnek udvaroltak, és éppen szimpatikusnak találtam őket. Itt viszont már ők is felnőttek a rájuk váró helyzetekhez és olyan személyiségekké váltak, akikre az életem is rábíznám, ezzel kiérdemelve tőlem a teljes tiszteletet. Személy szerint én Kaden-párti vagyok, tőle sokkal inkább embert-próbáló döntéseket láthattam, mint Rafe herceguracskától.

Még mielőtt befejezném az értékelést, szeretném megemlíteni, hogy bizony, egyben túlélte a kötet az olvasást, meglátjuk, ha ne adj isten másodjára is kézbe veszem, hogy bírja majd a gyűrődést. És nem mindig hívom fel rá a figyelmet, de olyan gyönyörű ez a borító, hogy tuti rákerül a top 10-es listámra. Főleg azért tetszik, mert nagyszerűen ábrázolja a történet tartalmát, és visszaadja Lia személyiségét is, másrészt pedig kék, mai az egyik kedvenc színem. Fun fact: eredetileg az egész trilógiát csak azért kezdtem el olvasni, mert megtetszett az első rész borítója.

Összességében én imádtam a regény minden sorát. Nagyon fájt elengedni a szereplőket, akik az idő során így hozzánőttek a szívemhez, és ezt a csodálatos fantasy világot, amelyet Mary E. Pearson megteremtett. Bárki, aki eddig gondolkodott a második rész után a trilógia befejezésében, most azonnal üljön le a popsijára és ragadja meg Az árulás szépségét, mert ettől garantáltan felébred még a legnagyobb téli depresszióból is.