Egyik
barátnőm már december eleje óta erről a könyvről áradozott, így amikor a téli
szünet előtt beszabadultam a könyvtárba, hogy feltankoljak olvasnivalóval, és
megláttam az egyik polcon ezt a gyönyörűséget, szinte örömtáncot jártam, hogy
végre letesztelhetem: Vajon Blankának igaza volt, és tényleg annyira
fantasztikus történet?
Egy
nap titokzatos betegség üti fel a fejét, mely a tizenéves gyerekeket támadja. A
kór gyorsan terjed, és félelmetes pusztítást végez. Csak kevesen maradnak
életben. Ám amikor kiderül, hogy a megmaradt fiatalok mellékhatásként különleges,
de egyben veszélyes képességekkel rendelkeznek, megkezdődik a „rehabilitációs
táborokba” gyűjtésük, ahol kutatók és orvosok dolgoznak azon, hogy a gyerekek
újra egészségesek legyenek. Úgy tűnik, minden a legnagyobb rendben megy, hisz
az elnök fiát már meggyógyították. És bár a közvélemény úgy tudja, hogy ezeket
a helyeket a gyerekek megmentésére hozták létre, valójában kegyetlen
eszközökkel próbálják féken tartani őket.
Ruby
szintén túlélte a betegséget, így nála is megjelent egy képesség, amely talán
mind közül a legveszélyesebb. És képtelenek uralni. Tízéves volt, mikor
Thurmondba, a legkegyetlenebb táborba hurcolták. Az évek teltek, a napok
egyformák voltak, és nem volt semmi remény, hogy egyszer majd kiszabadul Ám egy
nap az egyik ápolónő segítségével sikerül elmenekülnie, de hamar kiderül, hogy
a nőben sem bízhat, így egyedül kell boldogulnia. Útközben találkozik Liammel,
Charlesszal és Suzuméval, akik szintén táborlakók voltak egy másik városban.
Közösen indulnak el, hogy megtalálják East Rivert, ami a szóbeszéd szerint az
egyetlen biztonságos menedéket jelentheti a szökött gyerekeknek. Az út során
Ruby és Liam egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Ám amikor elérik az East
Rivert, kiderül, hogy semmi sem olyan, amilyennek látszik.
Eredeti cím: The Darkest Minds
Megjelenés éve hazánkban: 2014
Eredeti megjelenés: 2012
Kiadó: Maxim Könyvkiadó Kft.
Kiadói sorozat: Dream válogatás
Oldalszám: 464
Olvass
bele: http://www.olvas.hu/termekek/mx891-sotet-elmek
A
válaszom egy hangos és határozott IGEN! Imádtam a regényt, csak úgy faltam a
sorokat, és pillanatok (khm 2 nap) alatt kivégeztem. Izgalmas volt, pörgős és
fordulatokkal teli, nagyszerű karakterekkel.
A
fülszöveg rendkívül figyelemfelkeltő, viszont szerintem túl sokat mond. Az
alapszituációt nagyon szépen leírja, viszont tartalmaz olyan információkat is,
amik sokkal élvezetesebbek és meghökkentőbbek, ha az olvasó maga fedezi fel
őket, miközben halad előre a történettel.
Nagyon
érdekes részét képezik a történetnek a táborok. Ruby-t Thurmondban hurcolták,
ami az egyik legnagyobb és legkegyetlenebb hely ezek közül. Miközben olvastam,
hogy milyen körülmények uralkodnak itt, egyből a 2. világháborús kényszermunkatáborok
jutottak eszembe.
Az
ide érkező gyerekeket 5 csoportra osztják: Zöldekre, akik természetellenesen
intelligensek; Kékekre, akik a gondolataikkal tudnak tárgyakat mozgatni;
Sárgákra, akik az elektromosságot uralják; Narancsvörösökre, akik a gondolataikat, akaratukat bele tudják
ágyazni mások agyába, mintha a dolog az ő fejükből pattant volna ki; és
Vörösökre, akik szó szerint a tűzzel játszanak.
Ruby
a besoroláskor kijátszotta az őt vizsgáló orvost, így barátnőjével, Sammel
együtt a Zöldekhez került.
Forrás |
A
szereplők mind a szívemhez nőttek, így amikor a könyv végére értem, nagyon nem
akartam elfogadni a tényt, hogy ha még csak addig is, míg megszerzem a
folytatást, de el kell engednem őket.
Ruby,
míg a Thurmondban volt, hagyta magát, tűrte, hogy a földbe döngöljék,
megalázzák. De mihelyst kiszabadult, előtört a határozott, talpraesett lénye.
16 megélt évének ellenére rendkívül felnőttes a gondolkodása, mások biztonságát
mindig előrébb helyezi a fontossági sorrendben, mint a sajátját. Ami egy picikét
zavart benne, az az önelfogadási problémája volt, bár azt is megértem, elvégre
belenevelték, hogy ő egy szörnyeteg.
„Úgy sejtem, hogy ha az
ember egyszer már megtapasztalta a Legrosszabbat, az Elég Rossz már nem is
annyira borzalmas.”
A
másik főszereplő Liam, egy Kék srác,aki annak a kis csapatnak a vezetője, amibe
Ruby menekülése során belebotlik. Liam nekem kicsit túl érzelgős volt, de ezt
kompenzálta, hogy Rubyhoz hasonlóan ő is nagyon a szívén viselte mások sorsát.
Forrás |
„– Szívesen látunk. Azt
akarjuk, hogy velünk maradj – mondta, és kezét végighúzta a hajamon, tenyerét
tarkómra simította. – Akartunk téged tegnap, akarunk ma, és holnap is akarni
fogunk a társaságunkban.”
A
kedvenc karakterem egyértelműen Charles, azaz Dagi volt. Bár Kék besorolású,
szerintem sokkal jobban beleillene a Zöldnek az éleslátása és az esze miatt.
Imád olvasni, és minden vágya, hogy tanulhasson. A folytonos aggodalmaskodása
mindig megnevettetett, és ezzel tökéletesen kiegészítette Liam-et, aki
szeretett gondolkodás nélkül belevágni a dolgokba.
„– Azt hiszem, tennünk
kéne vele valamit – jelentette ki. – Például bárkán a tengerre tenni, és
felgyújtani. Ilyesmi. Hogy fénylő dicsőségben szűnjön meg létezni.
Dagi összevonta a
szemöldökét.
– Ez egy furgon, nem
viking fejedelem.”
Minden
percét élveztem az olvasásnak, a Sötét elmék és az unalom garantáltan még csak
köszönőviszonyban sincsenek egymással. Félelem nélkül tudom ajánlani bárkinek,
aki csak egy kicsit is szereti az izgalmakat és a különleges képességekkel bíró
szereplőket. Nálam abszolút kedvenc lett!
Hát persze, hogy igazam volt ;) :DD
VálaszTörlésMint mindig :"D
Törlés