Holly Bourne: Normális vagyok?

Ez a bejegyzés a Prológus Az élet nagy problémái miniprojektjének keretein belül látott napvilágot. A könyvért hálás köszönet a Menő Könyveknek!

Aki régebb óta követi az oldalt, az láthatta már, hogy az elmúlt időben elég több Menő Könyvek-es regényt értékeltem. Ez annak köszönhető, hogy ahogy nő az iskolában a nyomás, annál kevésbé van energiám egy-egy hardcore több száz oldalas fantasy regénybe belevágni, inkább a könnyed romantikus ifjúsági regények felé fordulok, amikor kikapcsolódást keresek. Így figyeltem fel a Normális vagyok? című regényre is, ami erős pink és sárga borítójával egyszerűen kiabált rám, hogy nézzem meg, miről szól. Ami végül megfogott, az a főszereplő lány egyedisége volt, ezt a bejegyzésben bővebben ki is fejtem, miért ragadta meg ennyire a figyelmem.

Evie egyetlen dolgot akar: normálisnak lenni. Elkezdte az új gimit, ahol senki nem úgy ismeri, mint „a lány, aki becsavarodott”. Bulizni jár és barátokat szerez. Már csak egy tételt kell kipipálnia a listáján, és úgy tűnik, az első randival ez is összejön. De a kapcsolatok bonyolultak – főleg a fiúkkal. Bármelyik lányt képesek az őrületbe kergetni. És ha Evie nem tudja elmondani az igazságot új barátainak, Ambernek és Lottie-nak magáról, hogy birkózzon meg a szerelemmel?

Ha szereted a vicces, szókimondó girl power-könyveket, ez a neked való sorozat!

Eredeti cím: Am I Normal Yet?

Megjelenés éve hazánkban: 2018

Eredeti megjelenés: 2015

Kiadó: Menő Könyvek

Kiadói sorozat: -

Oldalszám: 440

A könyv külseje első ránézésre igencsak sokkoló ezekkel az élénk színekkel, de egy idő után azt kell mondjam, meg lehet szokni. (Higgyétek el, próbáltam. A fél földgolyón keresztülhurcoltam magammal, Amerikáig is eljött velem, szóval elég sokat bámultam a borítóját. Természetesen egy oldalt sem haladtam vele, de az már mellékes…)

Kicsit csalódásként ebben a kötetben, hogy míg eddig nem kellett a Menő Könyveknél emiatt aggódnom, most többször is észrevettem gépelési és fordítási hibákat, ami eléggé elszomorított. Szeretem és tisztelem Kalapos Éva munkáit, de ez sajnos nem lett élete legjobb fordítása.

Amikor belekezdtem a könyvbe kicsit vontatottnak, unalmasnak éreztem az egész történetet, nem értettem milyen lényeges tartalom lehet benne, ami miatt megérte kiadatni. De miután egy pár fejezeten túljutottam rájöttem, hogy igazából velem van a probléma. Ez nem egy hatvanadik tiniknek szóló romantikus, hanem jobban oda kell figyelni a részletekre, és megtudjuk, mit próbál üzenni az írónő.

A fő fókuszban Evie, a könyv hősnőjének a harca kerül, ahogy próbál kigyógyulni az OCD-jéből (kényszerbetegség), és eljutni arra a pontra, amikor már nem kell gyógyszereket szednie, mégis normálisan élheti az életét. A lány tünetei abban nyilvánulnak meg, hogy halálosan fél a bacilusoktól, és az általuk okozott betegségektől, így az egészségesnél jóval többször tisztálkodik. Sokkoló volt ennyire első kézből átélni, milyen is egy mentális betegséggel küzdő ember élete, mekkora kihívást jelent neki néhány olyan apró dolog, amit mindenki más természetesnek vesz. Ez kicsit furán fog hangzani, de mindig is érdekeltek a mentális és egyéb ritka betegségek, így kifejezettnek érdekesnek találtam Evie történetét, és a fejlődési folyamatát, amit bejárt az adott idő alatt.

A másik fontos mondanivalója a regénynek a feminizmus fontossága. Személy szerint fontosnak tartom erről a témáról beszélni, és felnézek azokra a nőkre, akik ki mernek állni, és társaik jogaiért szót emelnek. Ezért is örültem annyira, amikor felvetődött a dolog, de el is szomorodtam, mert úgy vettem észre, egy kicsit mintha elveszett volna a többi komolytalanság között.

Összességében örülök, hogy elolvastam a könyvet, mert tényleg elgondolkodtatott mindaz, amin Evie keresztülment. Rendkívül jó érzés, amikor egy történet annyira hatással van rád, hogy napokkal a letétele után is vissza-visszagondolsz arra, amit tanultál belőle. Az viszont mindenképpen látszik, hogy ifjúsági a regény, a könnyed stílus, a megunhatatlan fiúk körüli problémakör és beilleszkedés kérdése nagyszerűen bizonyítja ezt. Ajánlani legfőképpen azoknak tudnám, akik szeretik az olyan gyorsan olvasható történeteket, amely a végén elgondolkodtatja őket.