 |
| Ez a bejegyzés a Prológus Uralkodók hetének keretein belül látott napvilágot. A könyvért köszönet a Kossuth Kiadónak! |
Azok, akik nézegették a régebbi bejegyzéseimet már tudják, hogy
hatalmas A mágia árnyalatai rajongó vagyok, szinte isteni imádattal tekintek az
írónőre, amiért létrehozta ezt a csodálatos trilógiát. Ami másoknál a Harry
Potter korszak, az nálam A mágia árnyalatai korszak. Mivel ennyire rajongok a
könyvekért, így elképzelhetetlen volt, hogy pont én ne olvastam volna a nagy
finálét, a befejező részt. Így hát íme, meg is van a mai bejegyzés témája.
Végigsöpör a sötétség a
mágiában gazdag Londonon. A mágia törékeny egyensúlya felborult, uralkodók
buknak el, mialatt a gonosz feltartózhatatlanul gyilkol a birodalomban. Kell,
az egyik utolsó antari mágus és Szelina Bard, az ügyes tolvajlány
felveszi a harcot az ősi ellenséggel, aki magának követelik a hatalmat a
főváros fölött. A pusztító mágia ellen csel, hősiesség, kitartás és
bajtársiasság a fegyverük.
A Mágia Árnyalatai trilógia magával
ragadó fináléjában eldől a négy mágikus London közötti küzdelem.
Eredeti cím: A Conjuring of Light
Megjelenés éve hazánkban: 2018
Eredeti megjelenés: 2017
Kiadó: Ventus Libro Kiadó
Kiadói sorozat: -
Oldalszám: 576
Az első megjegyzésem a könyvvel kapcsolatban: vigyázz, mikor kezdesz
neki, ugyanis amint elolvastad az első oldalt, képtelenség lesz letenned.
Sajnos velem is ez történet, és hát, valljuk be őszintén, sokkal szívesebben
folytatja az ember a szuper izgalmas könyvét, mint a német erős igék
memorizálását. Így visszatekintve, lehet okosabb lett volna a második opciót
választanom, de egy pillanatig sem bánom, hogy inkább A Fényigézőt olvastam.
Annyira pörgős és izgalmas volt az első betűtől az utolsóig a regény, hogy csak
kapkodtam a fejem és próbáltam tartani a tempót a szereplőkkel. Csavarokban
természetesen ebben a részben sem volt hiány, olyan fondorlatosan fonogatta a
történet szálait az írónő, hogy a döbbenettől többször leesett az állam. Mindig
is csodáltam az olyan írókat, akik ilyen komplex történetben és
világfelépítésben meg tudják látni azokat a kiskapukat, amin a szereplők
elindulhatnak a megoldás felé, számomra ez már-már a mágikus képességek
határait feszegeti.
Számomra azért emelkedett ki ez a befejezőkötet a trilógia másik két
része közül, mert annyira hihetetlenül összetett volt. Rengeteg szálon, érzelmi
síkon és szemszögből vizsgálhattuk meg a sztorit, teljes képet kapva arról, mi
és hogyan is történik éppen a kedvenc Londonunkban. Olyan dolgokat fedezhettünk
fel ezáltal, amik eddig talán elkerülték a figyelmünk, vagy nem tartottuk őket
lényegesnek. És ezenfelül, olyan hihetetlen végignézni, ahogy az olyan szálak
is összefutnak a könyv végére, amelyekről eddig azt hittük, nem sok közük van
egymáshoz.
Másik kedvenc részem a könyvből a szereplők tábora. Az első két
kötetben főleg a főszereplőkre koncentráltam és őket próbáltam minél behatóbban
megismerni, ami természetesen ebben a kötetben is igaznak bizonyult, tekintve a
végre-végre kibontakozó románcot Kell és Lina között, amiért már az első közös
jelenetük óta fohászkodtam. De ami a legjobban tetszett az volt, hogy a
mellékszereplők is végre kaptak egy kis rivaldafényt. Olyan dolgokat tudtunk
meg róluk, amikre nem is számítottam, ezzel még élethűbbé téve az élményt az
olvasó számára. Örültem, hogy végre felfedte néhány múltbéli titkát a királyi
pár is, kíváncsi voltam már rá, milyenek is lehetne azok a szülők, akik két
ennyire fantasztikus fiút felneveltek.
Természetesen fáj a búcsú a trilógiától, és én lennék a világ
legboldogabb könyvmolya, ha valamit még kezdene az írónő ezzel a fantasztikus
világgal, amit megalkotott. Mégis örülök, hogy ilyen nagyszerű befejezést
kapott a sorozat, kívánni sem tudtam volna jobbat ennél. Még egyszer utoljára
odacsaptunk a lovak közé, a szereplőink gyorsan megmentették a világot a már
régóta érlelődő katasztrófától és adtunk az olvasóknak egy olyan élményt, amely
garantáltan maradandó lesz számukra. Nekem legalábbis mindenképp az volt.
Összességében imádtam, nem is, rajongtam A Fényigézőért, az egyik
legjobb könyv, amit a fantasy kategóriában olvastam. Garantáltan a kedvenceim
polcán landol majd molyon. Ha valaki megkérdezi, milyen fantasy regényt
olvasson, mindig gondolkodás nélkül A mágia árnyalatai trilógiát szoktam neki
ajánlani, ugyanis egy pillanat alatt képes magába szippantani az olvasót és
elfelejtetni vele, hol is van éppen. Izgalmas, fordulatos, letehetetlen, ezzel
a három szóval tudnám legjobban jellemezni V. E. Schwab könyveit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése