2015. július 5., vasárnap

Vakáció Book Tag

Itt a nyár, a hőség és a rengeteg szabadidő (legalábbis nekem). Ehhez mi sem passzolna jobban, mint egy vakáció book tag, amit a Kattant Könyv Kuckóban talált kis csapatunk, a Kis Könyves Bloggerek társasága. Ha kíváncsiak vagytok az ő válaszaikra is, a bejegyzés alján megtaláljátok a linkeket.

1.) Másmilyen hangulatú könyveket olvasol nyáron, mint a többi évszakban?
Egyáltalán nem. Mindig azt olvasom, amihez kedvem van. Bár nyáron kicsit kevesebb tragikus témájú könyvet veszek a kezembe. Kicsit furcsán nézne ki a strandon, ha hirtelen elkezdenék zokogni azt mondogatva: Miért?!

2.) Melyik könyvszereplővel nyaralnál szívesen együtt?
Leiner Laura Bábel című regényéből Zsófival. Vele biztos nem unatkoznék, pláne, ha egy fesztivált tűznénk ki úti célul.


3.) Egy nyári hangulatú könyvborító?


4.) Egy könyv, aminek címében szerepel az, hogy vakáció?
Csukás István Vakáció a halott utcában c. könyvét még a fantasy mániám (ami a mai napig tart) előtt olvastam, amikor is a régi művekre voltam rákattanva, amik anya gyerekkorában voltak „menők". De ez már nagyon régen volt, arra sem nagyon emlékszem, miről szól a regény. Szörnyű, pedig általában emlékszem az olvasmányaim tartalmára.

5.) Képzeld el, hogy a tengerparton ülsz, csodás az idő. Mit olvasol éppen?
Valami könnyű, rövidebb (kb. 300-350 oldalas), szerelmes könyvet. Mondjuk a Mire jó a rosszfiú?-t. Az a könyv már úgyis régóta szerepel az ,,Egyszer el kell olvasnom" listámon.

6.) Egy kékszínű borító- ég, tenger?
Itt egy picit csaltam, ugyanis erre a borítóra akkor bukkantam rá, amikor a Vakáció a halott utcában-hoz kerestem képet. De végül is, a feladatnak megfelel nem?


7.) Egy sárga színű borító - homok, nap?


8.) Kivel mennél el egy pörgős hawaii buliba?
Folttal a Csitt csittből. Valamiért egyből ő ugrott be először. Vagy Biancával a DUFF-ból. Csak én nem hagynám, hogy szegény csaj egész este a bárpult mellett ücsörögjön.

9.) Egy dal, amiről a vakáció jut eszedbe?
Ősrégi szám, de már csak azért is, mert a nyár szerepel a címében.


10.) Hány könyvet tervezel elolvasni a vakáció alatt?
Sokat. Sajnálom, ennél konkrétabb számot nem mondhatok, ugyanis semmi célkitűzésem nincs. Csak hallgatok a megérzéseimre, azt és annyit olvasok, amennyi jólesik.

10+1.) Három kihívottad?
Nincsenek kihívottaim, a Kis Könyves Bloggerekkel töltjük ki a kérdéssort. De vigye bárki, akinek megtetszett.


2 megjegyzés:

  1. Daemon nem a Csitt csittben van!:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úristen de béna vagyok, pedig imádtam a sorozatot. Csak mostanában egyre több Daemonnal találkozom a könyvekben, így valamiért azt hittem, a Csitt csitt rosszfiúját is így hívják. Köszi hogy szóltál, máris javítom ☺

      Törlés