A könyvtolvaj már
azóta várólistás volt, mióta megfilmesítették, de valahogy mindig akadt
fontosabb, érdekesebb olvasnivalóm. Végül mégiscsak sikerült elolvasnom,
köszönhetően S. Beának, aki a Book Bloggers’ Challenge keretében hívott ki.
EGY APRÓ
KIS TÉNY: MEG FOGTOK HALNI
1939.
A náci Németország. Az ország visszafojtja lélegzetét. A halálnak sohasem volt
még ennyi dolga. Liesel, egy kilencéves kislány a nevelőszüleivel él a Himmel
utcában. A szüleit koncentrációs táborba vitték. Liesel könyveket lop. Ez az ő
története meg a Himmel utca többi lakójáé, amikor a bombák hullani kezdenek.
FONTOS
INFORMÁCIÓK
Ez a
kis történet egy lányról, egy harmonikásról, néhány fanatikus németről, egy
zsidó bokszolóról, és egészen sok lopásról szól.
MÉG
VALAMI, AMIT TUDNOTOK KELL: A HALÁL HÁROMSZOR FOGJA MEGLÁTOGATNI A KÖNYVTOLVAJT
Eredeti cím: The
Book Thief
Sorozat: -
Megjelenés éve
hazánkban: 2014 (először); 2016 (másodszor)
Eredeti
megjelenés: 2005
Kiadó: Ulpius-ház
(először); Európa Kiadó (másodszor)
Kiadói sorozat: -
Oldalszám: 544
Ahogy a fülszöveg
is írja, a történet különös szemszögből lett elbeszélve: egyenesen a Halál
mesél nekünk. Ez kétségkívül rendkívül különleges és kreatív, viszont, így
utólag, van egy olyan érzésem, hogy sokkal közelebb tudtam volna kerülni a
szereplőkhöz, ha ők maguk mondják el a saját történetüket. Viszont, ha már így
alakult, tetszett, hogy az író nem adott nemet, életkort a Halálnak: mindenki
olyannak képzeli el, amilyennek csak szeretné.
A történet alapköve
a II. világháború, aminek hallatán azonnal felcsillant a szemem. (Rólam ugyanis
tudni kell, hogy élek-halok a világháborús regényekért.) Szívmelengető volt
látni, hogy a szavak még az ilyen szörnyűséges időkben is mennyit segíthetnek
az emberek lelkén, és hogy a németek között nem csak elvetemült zsidógyűlölők
éltek akkoriban, hanem jószándékú, segítő emberek is. Érdekes volt az is, hogy
lényegében a narrátor szinte mindig elmondta hamarabb, mi fog történni, ki fog
meghalni, és csak azután fejtette ki a dolgokat, mégis élvezhető maradt a
könyv. Bár tudtam, mi következik, azt nem, hogy mikor, így folyamatosan
fenntartotta az író a figyelmem.
Ami a legjobban
tetszett a regényben, azok a szereplők közti kapcsolatok voltak. Amikor Liesel
megérkezik a Himmel utcába, olyan, mintha egy nagy család életébe kapnánk
betekintést. Ő ki nem állhatja őt, neki így kell köszönni, az pedig egy kicsit
dilis. Szép lassan minden lakost kiismerünk az utcában, és végül már olyan
felvenni és folytatni a regényt, mint a hazaérkezés.
Forrás |
A főszereplővel
viszont eléggé hadilábon állok. Gyakran nem értettem, mit miért tesz, a
természete túl szeszélyes volt az én ízlésemnek. Gyakran pedig egy 15-16 éves
lányt láttam magam előtt, miközben csak 11-12 esztendős volt. Értelmes, okos és
bátor, sőt, néha inkább már vakmerő, mégis néha értetlen személyisége számomra
túlságosan ellentmondásosnak tetszett.
Rudy-n sem igazán
tudtam kiigazodni. Olyan volt, mintha folyamatosan bizonyítani akarna
valakinek, csak éppen azt nem tudjuk meg, hogy kinek. A Liesel iránti érzései
túlságosan fogadásszerűnek érződtek, mintha egyetlen csók megszerzése után már
egyáltalán nem érdekelné a lány. Viszont azt mindenképp értékeltem benne, hogy
megvédte a barátait, még ha sárban is kellett fetrengenie értük.
Összességében nekem
tetszett a könyv. Nem lett a kedvencem, viszont egyszer el lehetett olvasni. A
történetvezetés egy kicsit lassú, de érdekes, a karakterek hanyagul
megformázottak, de az egymáshoz fűződő kapcsolatuk szívmelengető. Itt minden
rosszban van valami jó, és minden jóban van egy kicsi rossz is. Ez pedig így
egy furcsa, de élvezhető legyet alkot.
IDÉZETEK:
„Bárki nevezte is el a Himmel
utcát, igencsak jó humorérzéke lehetett. Nem mintha földi pokol lett volna. Nem
volt az. De az pokolian biztos, hogy mennyország sem volt.” (A Himmel németül
mennyet, mennyországot jelent.)
„Ott lent nem volt világítás,
ezért vittek magukkal egy petróleumlámpát, és lassan, az iskolai és az otthoni
feladatok között, a folyóparton és a pincében, a rossz és jó napok alatt Liesel
megtanult olvasni és írni.”
„Most Rudy és Liesel egyszerűen
csak hazamentek a Himmel utcába.
Rudy a bolond fiú volt, aki
egyszer feketére festette magát, és legyőzte a világot.
Liesel pedig a könyvtolvaj,
akinek nem voltak szavai. De higgyétek el, a szavak már úton voltak, és amikor
megérkeztek, Liesel úgy tartotta őket a kezében, mint a felhőket, és úgy
csavarta ki őket, mint az esőt.”
„Azt hiszem, az emberek
szeretnek nézni egy kis pusztítást. Homokvár, kártyavár, ezzel kezdik. És egyre
nagyobb dolgok jönnek – ehhez nagy tehetségük van.”
„Sötéten lüktető szívem
sötétségében tudom. Nagyon szerette volna.
Értitek?
Még a halálnak is van szíve.”
Már olvastad? Írd le Te
is, mit gondolsz a könyvről! A véleménynyilvánításról további információkat Az
oldal működése menüpontban
találsz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése