2016. április 20., szerda

Holly Smale-ről röviden - Geek girl hét #3

Forrás
Néha nem is gondolnánk, hogy egy-egy írót élete és a könyvei között mennyi-mennyi párhuzam húzható. Ha viszont kicsit jobban beleássuk magunkat az alkotók életrajzába, ezek a dolgok igencsak szembetűnőek lesznek.

Holly-nak igencsak kalandos élete volt, már tinédzserkora óta. Sosem volt egy kifejezetten önbizalomtól duzzadó személyiség, főleg nem fiatalabb korában. Ennek ellenére, amikor betöltötte a 15-öt, egy modellügynökség mégis felfigyelt rá.

Szokatlan arcom van, nem vagyok kifejezetten az a csinos lány, és ők úgy gondolták, hogy rendelkezem valami szokatlannal és elvonttal, amivel dolgozni tudnak.” – nyilatkozta az írnónő egy honlapon, ahol azt is kifejtette, hogy „Pillanatnyilag sok könyv fókuszál olyan női karakterekre, akik sebezhetetlenek és erősek, ami nagyszerű, de én olyan karaktert akartam alkotni, aki mégis sebezhető, így a lányok úgy érezhetik, hogy sok közös van bennük, és a karakterben.


Úgy látszik, helyesen gondolta Holly, mire van szüksége a fiataloknak, ugyanis nagyon hamar sikeres lett a sorozat. Az első könyv még a megjelenés évében elsőszámú bemutatkozó-regény lett ifjúsági kategóriában az Egyesült Királyságban, és felkerült a Roald Dahl Funny Prize listájára. 2014-ben is számos díjat bezsebelt az írónő első regényével, többek között a Waterstones Children's Book Prize-t young adult kategóriában, a Leeds Book Award-ot 11-14 évesek kategóriában, a Queen of Teen Award-ot és a Branford Boase Award-ot.

Érdekesség, hogy a Geek girl eredetileg csak trilógia lett volna, először szerződést is csak 3 könyvre írt alá az írónő, később mégis kinőtte magát a történet. Jelenlegi állás szerint a sorozat 6 részes lett, amelynek nemrég (ápr. 07.) jelent meg az 5. kötete. 2015-ben 2 kiegészítő történet is napvilágot látott, az első (Geek Drama) a World Book Day alkalmából, a második (All Wrapped Up) pedig karácsonyi extraként.

Mint említettem, Holly sokmindent megtapasztalt a modellkedésen kívül is. 1981-ben született Angliában, és már egészen kicsi kora óta érdeklődött az írás iránt. A fotózások után elsősorban a tanulményaira koncentrált, később pedig a könyveire. 2 évig tanított angolt Japánban, diplomát szerzett angol irodalomból, és Shakespeare-ről is rengeteget tanult. Rengeteget utazott, többek között New York-ban is járt, amikor a 3. regényéhez keresett anyagot.

Holly nem csak az írásai, hanem a személyisége miatt egyik kedvenc írómmá vált. Aktívan tartja a kapcsolatot rajongóival Twitteren és Instagramon egyaránt, igyekszik minden kérdést megválaszolni. Mindig kedves és közvetlen posztjai rendszeresen feldobják a napjaimat.

Ez a bejegyzés a Geek girl hét keretein belül került ki, melyhez NYEREMÉNYJÁTÉK is társul!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése