Chloe Seager: Randikatasztrófák

Ez a bejegyzés a Prológus Az idő homokja projektjének keretein belül látott napvilágot. A könyvért hálás köszönet a Menő Könyveknek!

A Randikatasztrófák egy viszonylag friss megjelenés a Menő Könyveknél, és miután elolvastam a fülszöveget, egyből elkezdte piszkálni a fantáziámat, vajon milyen is lehet a könyv. Katy Birchall ajánlása is meggyőző volt a borítón, miszerint „Holly Bourne-rajongóknak kötelező”, ugyanis én már olvastam az írónő egy itthon is megjelent regényét, a Normális vagyok?-ot, amit nagyonszerettem, ezért úgy gondoltam, ha Chloe Seager csak egy icipicit is hasonlót tudott alkotni, akkor már nyert ügyem van.

Emma azt gondolta, járnak Leonnal. Egészen addig, míg a fiú valaki mást nem jelöl be a Facebookon, mint akivel kapcsolatban van. Bár egy ideig jó ötletnek tűnik Leon és új barátnője után kémkedni, Emma elhatározza, hogy új életet kezd, és az új blogján írja meg a randizós kalandjait. De az online világ olykor rázós tud lenni, például ha az ember rábukkan az anyukája Tinder-profiljára, vagy véletlenül közli az egész világgal, miért nem érdemli meg Leon egy lány szüzességét sem. És még mindig bonyolódhatnaka dolgok…

Eredeti cím: Dating Disasters of Emma Nash

Megjelenés éve hazánkban: 2019

Eredeti megjelenés: 2018

Kiadó: Menő Könyvek

Kiadói sorozat: -

Oldalszám: 336

Sajnos azonban a könyvnek nem minden szempontból sikerült hoznia azt a szintet, amiben előzetesen reménykedtem. Általában szoktam szeretni a Menő Könyvek fiataloknak szóló limonádé regényeit, többről is találhattok értékelést a blogon. Így nem is vártam eget rengető cselekményt vagy elsöprő karakterfejlődést, poénokat, szórakozást, kikapcsolódást azonban igen.

Ami a regény és az írónő stílusát illeti, úgy gondolom, sikerült elég hitelesen visszaadnia egy 16 éves lány fogalmazási készségeit.

Amit viszont sajnáltam, az a blogos ötlet kihasználatlansága és a túlságos töredezettség volt. Bloggerként mindig is érdekeltek az olyan regények, melyeknek köze volt az online világhoz, pláne a blogokhoz, viszont pont ugyanezért tudok könnyen csalódni is bennük, ha nem használják ki az írók az ötlet mögötti lehetőségeket. Emma egyfajta virtuális naplóként használja a blogját, ami alapvetően egy reális és érdekes ötlet lenne. Viszont a bejegyzések sokszor random, rövid kifakadások, gondolatmenetek, melyek olyan szempontból jók, hogy valósághűek, másrészt azonban sokszor éreztem azt, hogy ennyi erővel akár a Twitter oldalát is olvasgathatnám a szereplőnek. A sok apró, itt-ott heverő információdarabkából érdekes volt összerakni a történetet, de én még mindig tartom magam a véleményhez, hogy ez egy regény, ahol jogosan várunk el egyfajta hosszabb összefüggőséget.

Aminek örültem viszont, az az általánosan komikus hangulat volt, ami belengte a regényt, Meglepően sokszor nevettem fel és éreztem együtt a főszereplővel, amikor a lány bénázott, könnyen a helyébe tudtam képzelni magam.

Bár nem vártam sokat a cselekménytől, azt mégis szerettem volna, ha történik valami olyan váratlan esemény is, amit nem harangoztak be korábban a fülszövegben. Vártam valami apró csavarra, egy kis, 2 oldalnál hosszabb ideig tartó feszültségre. Ezt nem igazán kaptam meg, viszont miután befejeztem a könyvet, elkezdtem rajta gondolkozni.

Chloe Seager és Holly Bourne regényében az a közös pont, hogy a főszereplő mentális állapota fontosabb a regényben, mint maga a cselekmény. Így bár olvasás közben nem ad akkora élményt, visszagondolva mégis látja az ember, hogy a karakter érzelmileg mekkorát fejlődött, és akarva-akaratlanul érez egy kis büszkeséget, hogy ő végigkövette vele együtt ezt az utat.

Szintén közös pont a „girlpower” vonal, ami bár nem olyan egyértelműen, mint Bourne regényében, de a Randikatasztrófákban is felüti itt-ott felüti a fejét, főleg az utolsó pár fejezetben.

Chloe Seager könyve, bár nem lett a kedvencem, egyszerolvasósnak mégis tökéletes volt. Mindenképpen a fiatalabb korosztálynak ajánlanám a regényt olvasásra, úgy gondolom, könnyen együtt tudnának érezni a főszereplővel, és mind a stílus, mind a történet során felbukkanó apró problémák is közelebb állnak hozzájuk. Arról nem is beszélve, hogy remek szórakozást nyújt nekik az írónő a rejtett poénokkal, kínos szituációkkal.