A Kis Könyves Bloggerekkel egy újabb projektet találtunk ki: Mi lenne,
ha ezúttal műfajokról írnánk? Így született meg a Műfajok Kavalkádja névre
hallgató hosszúhétvége, ami alatt számíthattok az enyémhez hasonló, de
könyvkritikás és könyvborítós bejegyzésekre is. Ezeket mind-mind megtaláljátok
majd a poszt alján a linkes dobozkában.
;)
Mi az disztópia?
A disztópia vagy antiutópia az utópia, vagyis egy ideális világot leíró
mű ellentéte. Ebből következik, hogy egy disztópikus mű egy negatív jövőképet
fest le. Általában egy romba dőlt, legtöbb esetben szegény, esetleg járvány pusztította
világot mutat be, amit gyakran egy ellenséges kormány vezet, vagy önkényuralom
van. Tehát a megváltozott politikai helyzet a fő mozgatórugója az egész
stílusnak.
Mik a legnagyobb klisék, avagy miért unják egyre
többen ezt a műfajt?
Forrás |
Lényegében, ha nagyon nyersen leegyszerűsítjük az ilyen történeteket,
akkor szinte mindegyik ugyanarra a sémára íródott.
A főszereplő, legyen az lány, fiú vagy csillámpóni, szegény körülmények
között él, a legtöbb esetben pedig haláleset is történt a családjában, amit
azóta sem sikerült feldolgoznia. Egyszer csak, miközben az űrteheneit
legelteti, valami gyanúsra lesz figyelmes, követi a nyomokat és hoppá! Ki
gondolta volna?! Hibát talál a rendszerben és rájön, mennyire nem frankó, ahogy
a dolgok mostanában folynak. Gyakori elem még, hogy annak a bizonyos
családtagnak a halála miatt is a kormány a felelős. Ekkor főszereplőnk
felkerekedik, és vagy szólóban, csapatban, esetleg egy társsal (akibe a könyv
végén úgyis szerelmes lesz) világmegváltó és kormánydöntögető lázongásba kezd.
Akkor én mégis mit szeretek benne?
Az előző pontban már kifejtettem, hogy nagyon kreatívnak kell lenni egy
teljesen új történet kitalálásához ebben a műfajban. És én pont ezeket az
újdonságokat szeretem felfedezni, az olyan mozzanatokat, amik egyedivé teszik a
különböző regényeket.
Továbbá, lehet, hogy ez gyerekes, de azt is szeretem ebben a műfajban,
hogy mindig a jó győz, és egyetlen, látszólag jelentéktelen emberke a sarkára
áll, felszólal és alapjaiban rengeti meg a társadalmi rendszereket.
Azért is ez az egyik kedvenc stílusom, mert szeretek elgondolkozni
azon, milyen élet lesz a jövőben, és rendkívül érdekesnek találom azokat az
alternatívákat, amiket különböző írók találnak ki. Kíváncsi lennék, vajon a számtalan
ötlet közül végül melyik fog bekövetkezni.
A legnépszerűbb disztópiák
Végül, de nem utolsó sorban pedig következzék néhány disztópikus regény
a teljesség igénye nélkül, amiket én is olvastam, és viszonylag sokak körében
népszerű. J
Forrás |
1.) Suzanne Collins - Az éhezők
viadala trilógia:
Ez az a történet, amit mindenki ismer, vagy a könyvek, vagy pedig a
filmek útján. De sokan nem is tudják, hogy ez is a disztópiák kategóriájában
tartozik! És valószínűleg pont ennek köszönheti a sikerét is. Suzanne
történetében annyi sok újítás, kreatív gondolat van, hogy a disztópiákra oly
jellemző fordulatok csak hosszas keresgélés után lelhetőek meg, nem a
megszokott sémára épült az egész.
Forrás |
2.) Veronica Roth - A beavatott
trilógia:
Szintén ugyanazok a jellemzői, mint Az éhezők viadalának. Fordulatos,
drámai és ízig-vérig disztópikus, persze a jó értelemben. A világfelépítés
rendkívül különleges, és az olvasót folyamatos bizonytalanságban tartja a jó és
a rossz valódi személyazonossága elől.
Forrás |
3.)Marie Lu - Legenda trilógia:
Az egyik személyes kedvencem, és mindenkinek csak ajánlani tudom! Ebben
a történetben minden benne van, ami egy kiváló könyvhöz kell: akció, izgalom,
romantika, rejtély és még egy kis izgalom. Ráadásul a világfelépítés igazán
különleges, pláne a kormányrendszer!
4.) Kiera Cass - Párválasztó
trilógia:
Forrás |
Ez a történet szintén más, mint a többi. A romantikus lelkek imádni
fogják, mivel a könyvek főleg a szerelmi szálra épülnek. A világfelépítés pedig
aztán tényleg nem mondható mindennapinak ebben a műfajban: nem annyira baljós,
de mégis más. A kasztrendszer gúzsba köti a lakosokat, akiket egy királyi
család irányít egy kacsalábon forgó palotából, és hogy szórakoztassák a népet,
az ifjú hercegnek a „pórnép” lányai közül kell kiválasztania egyet feleségül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése