Dan Krokos: Hamis emlékek - Hamis emlékek #1

Ez a bejegyzés a Prológus Főnix kiadói hetének keretein belül látott napvilágot. A könyvért külön köszönet a Főnix Könyvműhelynek!

Amikor a könyvhöz kapcsolódóan, egy emberöltővel ezelőtt könyvelőzetes videót szerkesztettem, nagyon megtetszett a regény fülszövege, és csodálkoztam, hogy eddig nem hallottam róla, tekintve, hogy nagyon szeretem az ilyen témájú történeteket. Mostanra végre el is jutottam odáig, hogy elolvastam a Hamis emlékeket, de sajnos nem minden tekintetben sikerült teljesítenie a tőle elvárt szintet.

Miranda egy padon ébred, egyedül, emlékek nélkül. Rémületében rejtélyes energiát bocsát ki magából, amely rettegéssel tölt el mindenkit a közelében, kivéve egy Peter nevű idegent, aki a legkevésbé sem lepődik meg a lány megdöbbentő képessége láttán.

Más lehetőség híján Miranda kénytelen megbízni benne, és szembenézni a ténnyel, hogy őt magát fegyvernek képezték ki, és egy genetikailag módosított fiatalokból álló elit alakulat tagja, akik emberfeletti képességükkel akár egy egész várost képesek káoszba és pusztulásba taszítani.

Régi énjéhez azonban nem könnyű visszatalálni, ráadásul a múlt már nem is számít igazán, amikor a jövő kerül veszélybe…

Eredeti cím: False Memory

Megjelenés éve hazánkban: 2017

Eredeti megjelenés: 2012

Kiadó: Főnix Könyvműhely

Kiadói sorozat: -

Oldalszám: 262

Izgalomra számítottam, akcióra, csattanókra, szerelmi szálakra, tragédiákra és egy újabb okosan kitalált és ábrázolt disztópikus világfelépítésre. Valamire, ami többet nyújt az eddig megszokott, hasonló besorolású könyvektől, tekintve, hogy itt a modern technika szinte természetfeletti képességgel ruházza fel főszereplőinket. Ezek közül azonban nem mindegyiknek sikerült beváltani a hozzá fűzött reményeimet, és valószínűleg ennek oka a túl magas elvárásaim voltak.

Kezdjük az elején, az ötlettel, mivel abból épül fel az egész történet. Az alapja a sztorinak, a világfelépítés, a képességek, a világ rendszere JÓ, kifejezetten tetszett. Ez azon pontok egyike volt a könyvben, ami miatt pozitívan tekintek vissza az olvasás élményére, mivel ilyen tekintetben többet tudott számomra nyújtani, mint a jól megszokott „elpusztul a Föld, de egy 18 éves lányka két gépfegyverrel megmenti a világot” séma. Itt agyhullámokkal van kiegészítve a dolog. :D

Ami a legjobban szúrta a csőröm viszont, az az író stílusa volt. Nem olvastam még mást Dan Krokostól, ezt is csak magyarul, viszont abból, amit eddig láttam, nem biztos, hogy visszatérek a könyveihez. Lehetne szépíteni, minimalistának nevezni a stílusát, viszont én úgy gondolom, egy regényt azért olvasunk, hogy 120%-osan a történet egyik szereplőjeként érezzük magunkat, teljesen magunkévá tegyük a cselekményt. Ebben az esetben azonban ez eléggé nehezen kivitelezhető mutatvány volt számomra, mivel Wells nem szereti bő lére ereszteni a mondandóját, az egyszer biztos. Nem várok barokk körmondatokat egyetlen írótól sem, aki fiataloknak szóló akciójelenetekkel teli regényt ír. Viszont egy alap kifejezéstárnak akkor is meg kell lenni. Példának hoznám erre, amikor a történet elején a liftben egyik pillanatról a másikra Noahnak esik. Semmilyen átmenetet nem látunk a szereplő érzelmeiben, csak kész tények elé vagyunk állítva, a miért és hogyan egy pillanatra elfelejtődtek.

A szereplők közül, mivel Miranda szemszögéből íródott a könyv, nyilván az ő karakterébe kap a legnagyobb belátást az olvasó. Értem, hogy elvesztette az emlékeit, és katonaként nevelték egész életében, mégis ijesztőnek találtam az az érdektelenséget és elfogadást, amellyel az eseményekre reagált. Nem éreztem igazi emberi személynek, márpedig a disztópikus könyvek főszereplői véleményem szerint pont azért annyira hősiesek, mert bármilyen szörnyűség is történik a világban, mégis maradt bennük egy kis emberség, és ezért az emberségért küzdenek utolsó leheletükig, mert ez tesz minket azzá, akik vagyunk, és egyszerűen nem hagyhatjuk, hogy kihaljon. Visszatérve Mirandára, bár a könyv végére kezdett belerázódni az „érzelgésbe”, a romantikus jeleneteknél, esetleg egy személy halálakor mégsem úgy reagált, mint egy fiatal lány, hanem robotként. A személyisége ezen oldalán én még dolgoztam volna az író helyében.

Összességében úgy gondolom, egyszer el lehetett olvasni a könyvet, én legalábbis mindenképpen örülök, hogy így tettem. Bár technikailag nem a legprofibb regény, amit valaha a kezemben fogtam, mégis szórakoztató volt, és egyhuzamban el is olvastatta magát a történet. A cselekmény második fele, bár először nem tűnik túl különlegesnek, mégis érdekes és meglepő, tudott újat mutatni. Azoknak, akiknek az elmúlt időszakban sok ehhez hasonló könyvvel kereszteződött életútjuk, nem feltétlenül ajánlanám azonnali elolvasásra, viszont bennem pár hónap kihagyás után a katasztrófák világából, mégis kellemes nosztalgiaként ért a Hamis emlékek.