Jasmine Warga: Szívem és egyéb fekete lyukak

Ez a bejegyzés a Prológus Borítómánia hetének keretein belül látott napvilágot. A könyvért külön köszönet a Kossuth Kiadónak!

Mivel már amúgy is lebuktattam magam a képaláírással, ezért töredelmesen bevallom, hogy semmi más oka nem volt annak, hogy én ezt a könyvet a kezembe vegyem, mint a borítója. A fülszöveget, moly.hu-t le sem csekkoltam, ugyanis amikor megláttam a Kossuth Kiadó honlapján a regényt, no meg persze, hogy a kulcs könyvek közé tartozik, egyből tudtam, hogy ez a szépség márpedig az enyém lesz.

A tizenhat éves fizikazseni, Aysel az öngyilkosságát tervezi. Minden oka megvan rá. Egy anya, aki összerezzen, ha ránéz. Osztálytársak, akik a háta mögött sugdolóznak. Egy apa, akinek erőszakos bűncselekménye megrázta a kisvárost. Aysel felkészült, hogy helyzeti energiáját megsemmisítse.

Csak egy gond van: lesz bátorsága egyedül megtenni? Amikor rábukkan egy honlap Öngyilkossági társkereső fórumára, tudja, hogy megtalálta a megoldást. A JégRobot néven regisztrált fiú (igazi nevén Roman), akit egy családi tragédia kísért, szintén partnert keres.

Bár elsőre úgy tűnik, Ayselben és Romanben nincs semmi közös, lassanként mégis kezdik kitölteni az űrt egymás életében. Csakhogy, amint közeledik az időpont, amiben megállapodtak, Aysel egyre kevésbé biztos benne, hogy azt szeretné. Végül választania kell: meg akar-e halni, vagy inkább meggyőzni Romant, hogy maradjanak életben, esélyt adva maguknak arra, hogy együtt fedezzék fel a helyzeti energiájukban rejlő lehetőségeket.

Megrendítő könyv a kapcsolatok mindent átalakító erejéről.

Eredeti cím: My Heart and Other Black Holes

Megjelenés éve hazánkban: 2016

Eredeti megjelenés: 2015

Kiadó: Kossuth Kiadó

Kiadói sorozat: Kulcs könyv

Oldalszám: 320

MEGVESZEM!

Már a képernyőn keresztül is láttam, mennyire jól néz ki a kötet, de valódi pompájában akkor tudtam igazán megcsodálni, amikor végre meghozta a futár. Mindig is a világos, egyszerű borítók voltak a kedvenceim, amik nincsenek túlcsicsázva, egy ütős betűtípussal mégis fel tudják dobni a készítők az összhatást. Na, a Szívem és egyéb fekete lyukak is pont ilyen, és ez hihetetlen mód fel tudta dobni a napom, amikor megérkezett.

Aki már egyetlen értékelésemet is olvasta, az tudja, hogy elég allergiás vagyok a szerkesztési hibákra egy könyvben. És azt kell, hogy mondjam, néha szúrta a szemem egy-egy elírás, elgépelés, írásjel hiánya. Szerencsére ez azonban nem volt túl vészes, láttam már sokkal rosszabban összerakott könyvet is.

Amikor elkezdtem olvasni a regényt, nem sok reményt fűztem a dologhoz, idővel azonban egyre jobban élveztem a történetet, és rá kellett jönnöm, hogy ez igazából nem is rossz történet. A cselekmény nem a legkacifántosabb, és eléggé kiszámítható, viszont ezt kompenzálja a hatalmas érzelmi világ, amit magába foglal a két főszereplő.

forrás

Sosem voltam oda és vissza az depresszióval és öngyilkossággal foglalkozó regényektől, a Szívem és egyéb fekete lyukak viszont tényleg megérintett, és elgondolkoztatott. Ez lehet, hogy annak a következménye, miszerint mostanában különböző projektek és ez-az miatt csupa hasonlóan „pozitív” könyveket vettem a kezembe, de most tényleg, igazán meg tudtam érteni a szereplőket, és mindenképp segíteni szerettem volna nekik, bár tudtam, hogy ez lehetetlen. A befejezés után sem tudtam elszakadni a témától, így hirtelen fellángolásból egy egész vasárnapon keresztül kutattam mindenféle mentális betegséggel kapcsolatos cikkek, anyagok és videók után. Lehet, hogy nem lettem a téma szakértője, de mostanra legalább tényleg megértettem, hogy ez egy valós dolog, ami csodálatos emberéleteket tehet tönkre, ezt pedig nem lenne szabad hagyni.

Amin néha megakadtam és elcsodálkoztam olvasás közben, azok a párbeszédek voltak. Bár az írónő hihetetlenül jól ír belső monológokat, véleményem szerint a dialógusokat még egy kicsit gyakorolhatná. Nem mindig sikerült elég folyékonyra, természetesre vennie a figurát, így párszor elég nyögvenyelősre sikeredtek a szóváltások a két szereplőnk között.

Ha már ennyit beszélek a szereplőkről, ideje lenne bemutatni is őket. Lényegében Ayselen és Romanen kívül nem dolgozik a történet szempontjából fontosabb szereplő. Nyilván szóba kerül a fiatalok családi háttere is, de úgy gondolom, nem volt a családtagok között kiemelkedő szereplő.

Aysel, bár csak egy évvel fiatalabb, mint én, mégis a hatodik osztályos énemre emlékeztet. Kívülről, első pillantásra mogorva, belül mégis vágyja a törődést. Megvan a saját problémája, ami miatt a végtelenségig szomorú, és nem tudja, hogyan dolgozza fel a történteket. Egy új személy, a semmiből betoppan az életébe, mégis feje tetejére állítja a világát. Külön szerettem a karakterében a fizikás vonalat, mivel ez egy olyan különleges tulajdonság, ami akár inspirálólag is hathat másokra.

Roman számomra nem jelentett túl sok újdonságot. Sajnos sem a múltja, az okai, sem pedig a személyisége nem különbözött attól a sémától, amit már ezelőtt 20 regényben olvastam. Kicsit számomra szürke egérnek tűnt Aysel mellett, de annyira szerethető és törődő volt, hogy mindennek ellenére mégis megkedveltem.

forrás

Úgy gondolom, hogy annak, aki nyitott a komolyabb témákat feldolgozó történetek felé, de nem szeretne egyből a mély vízbe ugrani, ez nagyszerű olvasmány lehet, tekintve, hogy viszonylag elég gyorsan elolvasható, és bár elgondolkodtató, mégsem ülsz majd utána egy hétig a falat bámulva a szobádban, az élet értelmén gondolkodva. És bár Kulcs könyv, én mégis inkább 16 éves kortól adnám a fiatalok kezébe, biztos, ami biztos.