2018. december 27., csütörtök

Alwyn Hamilton: A ​szultán foglya - A sivatag lázadója #2

Ez a bejegyzés a Prológus Évzáró projekt a Maxim Kiadóval hetének keretein belül látott napvilágot. A könyvért hálás köszönet a Maxim Kiadónak!
Fél évvel ezelőtt olvastam a trilógia első részét, amiért odáig és vissza voltam, azonnal kedvencemmé vált (értékelés). Nem csoda hát, hogy már alig vártam, hogy a kezemben foghassam a folytatást, amelyhez nagy reményeket társítottam. Féltem a csalódástól, de szerencsére feleslegesen – A szultán foglya is legalább annyira fantasztikus könyv, mint elődje.

Hatalom. Szerelem. Árulás.
Amani, a Kékszemű Bandita több mint egy éve harcol a Lázadó Herceg mellett, és már az egész világon félik a nevét. Amikor egy váratlan támadás során elrabolják, erejétől megfosztva és szerelmétől elszakítva a szultán palotájában köt ki – ez pedig olyan hely, ahol minden sarok mögött veszély leselkedik. Intrika, gyanú és félelem érezhető a falak között, de Amani igazi sivatagi lányként hamar rálel a túlélés titkaira. Dacolva minden veszéllyel kémkedni kezd a lázadóknak, ám ahogyan egyre több időt tölt magával a szultánnal, ráadásul a múltja különös alakokban bukkan fel előtte, szívében kétségek merülnek fel, hogy vajon a jó oldalon áll-e. De ez itt még közel sem a vég, hiszen, mint tudjuk: „Az új hajnal új sivatagra köszönt.”

Eredeti cím: Traitor to the Throne
Megjelenés éve hazánkban: 2018
Eredeti megjelenés: 2017
Kiadó: Maxim Kiadó
Kiadói sorozat: Dream válogatás
Oldalszám: 448


Először is szeretnék pár sort szentelni a könyv fizikai megjelenésének, ugyanis van mire. Nem csak a külső borító szépen kidolgozott és gyönyörű grafikával ellátott, hanem a belső is, ami igazán meglepett. Az egész egy jól átgondolt, igényes kiadás hatását kelt, aminek nagyon örülök. Ha egy térképet is mellékeltek volna a könyv elejére, jócskán esélyes lett volna a kedvenc kiadásaim listára való felkerülésben.

A cselekmény ezúttal sem hagyott kívánnivalót maga után, sőt! Hihetetlenül gyorsan pörögtek az események, miután visszarázódtam a ritmusba teljesen magával ragadott a történet és alig tudtam letenni a könyvet. Tele volt csavarokkal és olyan fordulatokkal, melyekre a legkevésbé sem számítottam, legyen az akár egy-két halottnak hitt szereplő felbukkanása, vagy esetleges pálfordulás. Ez az egyik kedvenc tulajdonságom a könyvvel kapcsolatban, hogy sosem tudhatjuk, mi vár ránk a következő oldalon.

A másik dolog, ami nagyon tetszett a regénnyel kapcsolatban, a különböző mendemondák, a sivatagban szájról-szájra terjedő történetek voltak, melyek egyrészt igazán érdekesek voltak, másrészt egyedi hangulatot kölcsönöztek a könyvnek. Egy-egy ilyen mese olvasása közben szinte olyan volt, mintha én is Porfészekben lennék és a kicsi Amanival együtt először hallanám őket.

Amani fanart
forrás
A szereplőkkel nagyszerűen operált az írónő a történet során. A számos mellékszereplő színesebbé és érdekesebbé tette, egyben pedig össze is gubancolta kicsit a szálakat a cselekményben, ami csak előrébb vitte azt. Ennek ellenére Hamilton mégis képes volt az olvasó figyelmét folyamatosan a főszereplőkön tartani, ami nagyszerű egyensúlyt teremtett.
Amani, úgy érzem, minden egyes könyvvel egyre jobban a szívemhez nő. Büszkeséggel töltött el látni, hogy a lány A szultán foglya során sokkal emberibbé vált, mégis ugyanolyan erős, határozott és talpraesett maradt, mint előtte. Nyers stílusával és humoros megjegyzéseivel mindig fel tudta dobni a hangulatot, és megtanulta igazán értékelni az emberi kapcsolatot. Ami mégis igazán kiemelkedő benne, úgy gondolom az, hogy végig ű maradt önmagához. Bár bepillantást nyert az érme mindkét oldalára, mégsem hagyta magát befolyásolni, hanem küzdött az elveiért tovább. Ez az igazi eltökéltség.

A szultán foglya megerősített abban a hitemben, hogy A sivatag lázadója egy olyan trilógia, melyet minden fantasy rajongónak egyszer kézbe kell vennie. Izgalmas és fordulatos, tele újabbnál újabb elemekkel, amikre korábban még nem láttunk példát, és annyira olvastatja magát, hogy egyszerűen képtelenség letenni. Megérdemelt helye van 2018 legjobb fantasy regényei között.

2 megjegyzés:

  1. Az első részt miattad olvastam el, és alig várom, hogy ez is a kezeim közé kerüljön! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hihetetlen érzés, hogy valaki miattam olvasott el egy könyvet, nagyon köszönöm, hogy olvasod a blogot! :D Hidd el, megéri a várakozást a könyv ;)

      Törlés