2018. december 23., vasárnap

Szabados Ágnes: Van ​időm olvasni – Olvasónapló

Ez a bejegyzés a Prológus Xmas is coming... hetének keretein belül látott napvilágot. A könyvért külön köszönet a Libri Kiadónak!
Szabados Ágnes nevét legtöbben a TV-ből ismerhetjük, azonban tudnunk kell róla, hogy a műsorvezető volt az, aki 2017-ben elindította a Nincs időm olvasni kihívást, ami hamar népszerű lett a hazai könyvmolyok körében. Idén novemberben újabb nagyszerű ötlettel rukkolt elő az olvasni szeretők számára: a Libri Kiadó gondozásában megjelent egy, a kihívást alapul vevő olvasónapló, melybe feljegyezhetjük és röviden véleményezhetjük a könyveket, amiket épp befejeztünk, és még sok más része is van a könyvecskének.

Nincs időm olvasni! Annyiszor hallottam ezt a panaszt, hogy 2017 januárjában létrehoztam egy kihívást az online térben azért, hogy a közösség erejével visszacsempésszem a mindennapokba az olvasást.
A Nincs időm olvasni kihívásból lassan egy tízezer fős, aktív közösség alakult ki, amelynek tagjait a könyvek szeretete köti össze. Van időnk olvasni, sőt, van időnk arra is, hogy az olvasmányainkat még emlékezetesebbé tegyük – erre szolgál ez az olvasónapló, amelyben értékelheted az olvasott köteteket, lejegyezheted kedvenc idézeteidet, izgalmas könyves bakancslistákat teljesíthetsz, miközben számtalan inspiráló gondolatot is találsz az olvasásról.
Barátsággal,
SZABADOS ÁGNES

Eredeti cím: Van időm olvasni Olvasónapló
Megjelenés éve hazánkban: 2018
Eredeti megjelenés: 2018
Kiadó: Libri Kiadó
Kiadói sorozat: -
Oldalszám: 192


Először is a könyv külsejével kezdeném. A Libris könyvekhez méltóan ennek a kötetnek is minőségi a „fizikális felépítése”, a keményfedeles borító strapabíró és elég nehezen koszolódik, körülbelül egy hónapos tesztelés után sem vettem észre semmilyen szennyeződést rajta, pedig elég sok helyre magammal hurcoltam. Méretileg egy A/5-ös szélesebb füzethez tudnám hasonlítani, így igen kényelmesen elfért mindig a táskámban. A könyv lapjai vastagok, aminek nagyon örülök, mivel még az én, kissé folyósabb tollam sem üt át a másik oldalra. Az olvasónaplóban való tájékozódást egy szalag-könyvjelző segíti, ami sajnos nálam egy idő után elkezdett a végén foszlani, ami számomra nem volt újdonság, sok könyvvel jártam már így. Megpróbáltam elégetni a végét, hogy ne bomoljon tovább, de ez nem sikerült a szalag anyaga miatt, így maradtam egy tőlem telhető legkisebb görcsnél.

A kötet belseje sok meglepetést kínál az először belelapozó számára, azonban haladjuk sorrendben.
Legelőször egy saját adatokat tartalmazó oldallal találkozunk, ahova a nevünket, email címünket, kedvenc könyvünk és műfajunk írhatjuk le, illetve, hogy hol szeretünk legjobban olvasni, és mik a legfontosabb tudnivalók rólunk. Ennek én nagyon örültem, ugyanis hajlamos vagyok elhagyni dolgokat, és így legalább ha ottfelejtem valahol a könyvet, a megtaláló tudni fogja, hol érhet utol engem.
Ezt követi Szabados Ágnes bemutatkozása, melyben főleg az olvasónaplót mutatja be és jó szórakozást kíván a használójának.
Rögtön ezek után következik a rengeteg értékelőlap, melyek ABC-sorrendbe vannak rendezve. Ezt személy szerint nem tartom túlságosan praktikusnak, mert sokszor van olyan, hogy M-betűs íróból olvasok egy évben húszat, de X kezdőbetűvel rendelkezőből egyet sem, és ha az egyik betű betelik, akkor nem lesz helyem hova folytatni az értékeléseim. Ezt elkerülendő, figyelmen kívül hagytam az ABC-t és kronológiai sorrend szerint jegyzem fel az olvasott könyveket a naplóba. Az értékelőlapokat idézetes oldalak törik meg néhol, ahol Stephen King-től kezdve Puskás Petiig számos személytől találunk szép gondolatokat.

Igen, egy hétig elfelejtettem vezetni, mennyit is
olvastam naponta. Pedig milyen szép lett volna
a kihagyás nélkül! :(
Ezek után következik az „izgalmas része” a naplónak, mint például az én személyes kedvencem, az olvasásmérő, ahol különböző színekkel jelölhetjük napról-napra, hogy mennyit olvastunk. Mivel ez a napló egyértelműen nem egy évre szól az értékelőlapok számából ítélve, ezért én örültem volna egy második olvasásmérőnek is, hogy ha az első betelik, tudjam folytatni az új évben is.
Évszakokra lebontott kihívásokat is találunk a kötetben helyeket/szituációkat illetve a könyvek témáját illetően is. Ezeket nagyon jópofának tartom, és már tervben is van, hogy egyes pontokat komolyabban veszek és fotóval is alátámasztom őket, amiket esetleg majd a bookstagram fiókomon viszontláthattok.
Könyves váró- illetve kívánságlistát is vezethetünk benne. A várólistára én személy szerint még legalább egy dupla oldalt szántam volna, mivel elég véget nem érő listám van, de így inkább kiválogattam a „legfontosabb” tételeket róla és csak azokat írtam bele.
Természetesen a NIOK sem maradhat ki a naplóból, a 2017-2018-as kihívásokat előre nyomtatva megtalálhatjuk benne, illetve a 2019-es havi témáknak is hagytak benne helyet a készítők, amiket az idő előrehaladtával hónapról-hónapra mi magunk tudunk beleírni.


Összességében úgy gondolom, hogy mindenképpen zseniális ötlet volt kiadni ezt az olvasónaplót, mivel, bár ott a moly.hu és egyéb online felületek, ahol vezethetjük az olvasásainkat, sokkal személyesebb papírra vetni a gondolatainkat egy adott könyvről, és ezért rengeteg könyvmolynak hasznos és kellemes kikapcsolódást fog nyújtani a kötet.

1 megjegyzés:

  1. Casino Finder - Las Vegas, NV at MapYRO
    Get directions, reviews and information for Casino Finder at Las Vegas, NV 이천 출장마사지 at MapYRO. Search for the nearest casino to the 정읍 출장안마 casino to 경상북도 출장샵 open 울산광역 출장안마 in 통영 출장마사지 Las Vegas, Nevada.

    VálaszTörlés