Ez a bejegyzés a Prológus Urban fantasy hetének keretein belül látott napvilágot. A könyvért hálás köszönet a Könyvmolyképző Kiadónak! |
A Percy Jackson és az olimposziak sorozat minden kétséget kizárólag
bebizonyította számomra, hogy Rick Riordan zseniálisan szórakoztató regényeket
tud írni fiatalok számára, így hát kíváncsi voltam, mit tud még kihozni az
általa megalkotott világból, melyből bevallom, én sem akartam kiszakadni,
annyira magával ragadott. Nagy elvárásokkal kezdtem neki Az elveszett hősnek,
és büszkén jelenthetem, hogy csillagos ötössel tudta teljesíteni mindet.
Három vadonatúj hős.
Egy eltűnt félisten.
És egy átok, ami mindegyiküket pusztulással
fenyegeti…
Percy Jackson visszatér… Vagy
mégsem? Ugyanis minden nyom nélkül eltűnik a Félvér Táborból. Annabeth
égre-földre keresi kedvesét, egyelőre eredménytelenül. Ám ugyanolyan
rejtélyesen, ahogy Percy felszívódott, feltűnik egy Jászon nevű srác, aki
semmire sem emlékszik a múltjából, viszont nagyon sokat tud. Például a
küldetésekről, és – csak úgy mellékesen – folyékonyan beszél rómaiul, hogy a
farkas-pótszülőkről már ne is beszéljünk…
Elhangzik egy újabb prófécia, és
kezdetét veszi egy újabb küldetés – most már Jászon vezetésével. Közben kiderül
néhány furcsa dolog… Jászonról is. Tényleg létezik egy másik Félvér Tábor, ahol
a római istenek gyermekei nevelkednek, akik halálos ellenségei a görög
félvéreknek? És a kedves olimposzi szülők vajon miért nem merik hallatni isteni
hangjukat? Ki ejtette foglyul Hérát, az istenek hisztis, undok és bajkeverő
királynőjét? Megéri kockáztatni érte az életüket?
Megtudod, csak kövesd kedvenc íród
kedvenc hőseit a leges-legújabb és legkockázatosabb küldetésre!
Eredeti cím: The Lost Hero
Megjelenés éve hazánkban: 2014
Eredeti megjelenés: 2010
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadói sorozat: Vörös Pöttyös
Oldalszám: 538
A világfelépítés az eddig megismerttől változatlan maradt, ugyanazzal a
varázslatos, izgalmas és csodálatos görög és római mitológiával gazdagított
modern Amerikában kalandozunk, mint eddig. Ennek nagyon örültem, ugyanis igazán
megszerettem a hangulatot, a mítoszok és a jelen keveredését az eddigi
kötetekben, és igazán jó volt visszatérni ide úgy, mintha sosem léptem volna ki
belőle.
Ami ezúttal is igazán megfogott, az Rick Riordan stílusa volt, kilóra
megvett vele. Egyszerű, mégis akár érettebb olvasók számára is szórakoztató
módon ír, arról nem is beszélve, hogy ezt a kötetet is teletűzdelte kacagtató
poénokkal, melyeken nagyon jókat nevettem olvasás közben.
Egy újítás is feltűnt azonban a könyvben az előzőekhez képest,
mégpedig, hogy ezúttal a 3 főbb szereplő saját fejezeteket kapott, és külső
szemszögből olvashatjuk a történéseket, nem a főszereplő szemszögéből, aminek
nagyon örültem, ugyanis úgy érzem, sokkal jobban illik ez a fajta fogalmazásmód
a történethez, mint az egyes szám első személy. Annak pedig különösen örülök,
hogy a váltott fejezeteknek köszönhetően több szálon is tud futni a történet,
ami csak még izgalmasabbá teszi az olvasást.
Ha már a történetet megemlítettem, szentelnék néhány szót a
cselekménynek is. Imádtam, hogy ilyen sejtelmes, teljes figyelmet fenntartó
tudott lenni végig a sztori, olvastatta magát és egyszerűen képtelenség volt
letenni. Csavarosnak nem kifejezetten mondanám, de meglepetéseket mindenképp
tartalmaz, ami mindenképp jó pont a regény számára. Olvastam olyan véleményeket
Az elveszett hősről, hogy egyeseknek olyan érzése volt, mintha néhol kissé
Percy történetére hajazna, én viszont nem tapasztaltam ilyesmit, számomra minden
az újdonság erejével hatott.
A szereplők sajnos nem hagytak akkora nyomot bennem, mint Percy-ék
csapata, de ettől függetlenül igazán megkedveltem mindannyiukat.
Jászon, bár egyértelműen ő a főszereplő, úgy gondolom, nem rendelkezik
egy pozíciójához dukáló határozottsággal, karizmával. Kicsit többet vártam
volna tőle, hogy nagyobb hatást tegyen rám, de igazából elég felejthető
karakterként maradt meg az emlékezetemben, amit igazán sajnálok.
Piper kissé a „jókor volt jó helyen” típusú szereplő volt a szememben,
főleg a könyv első felében, amikor igazából csak sodródott az árral. Ennek ellenére
szimpatizáltam vele, mi lányok jobb, ha összetartunk, nem igaz?
A kedvenc karakterem egyértelműen Leo volt, zseniális észjárásával,
sziporkázó humorával, fénylő tehetségével és szerettei iránt tanúsított
odaadásával az első perctől kezdve kiemelkedett számomra a többiek közül.
Összességében én nagyon meg voltam elégedve Az elveszett hőssel, és
csak remélni tudom, hogy a folytatások is legalább ennyire magukkal fognak
ragadni. Izgalmas, letehetetlen, mégis szórakoztató és remek kikapcsolódást
nyújtó regény lett Az Olimposz hőseinek első kötete.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése