Ez a bejegyzés a Prológus Elmejátékok hetének keretein látott napvilágot. |
Tényleg nem sok könyvre mondom azt, hogy én ezt soha az életben nem
fogom elolvasni. A Kimondhatatlan pont egy volt ezek közül, és lám, annyira
tetszett a borítója, hogy végül mégsem tudtam ellenállni neki. És azt kell,
hogy mondjam, egyáltalán nem bántam meg.
Lochant és
Mayát a testvéri szálakon túl mindig is mély barátság fűzte egymáshoz. Mivel
alkoholista anyjukra nem számíthatnak, közösen nevelik három kisebb
testvérüket. Ez a megpróbáltatásokkal teli élet – és a köztük lévő tökéletes
összhang – a megszokottnál jóval közelebb hozza őket egymáshoz.
Olyan közel,
hogy végül egymásba szeretnek.
Lochan és Maya
tudja, hogy a kapcsolatuk vállalhatatlan, és nem folytatódhat tovább. Ám
tehetetlenek, mert amit éreznek, az semmihez sem fogható…
Eredeti cím: Forbidden
Megjelenés éve hazánkban: 2016
Eredeti megjelenés: 2010
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadói sorozat: -
Oldalszám: 392
Mint az előbb említettem, a borító miatt szerettem bele először a
regénybe. Az egyszerűsége fogott meg, a fekete egyébként is a 3. kedvenc színem
(a fehér és a türkiz után. Tudom, rendkívül izgalmas ember vagyok XD). Ami
pedig a legjobban tetszik az egészben, az a szögesdrótból hajlított szív.
Tökéletesen ábrázolja, mit éreznek a szereplők, és az éppen olvasó személy
egyaránt.
A könyv más országokban is gyönyörű kiadásokban jelent meg. forrás |
Ha egyetlen szóval kellene leírnom a könyvet, a szívszorító az első
kifejezés, ami az eszembe jut. Nem hiába 18+ a könyv besorolása, olyan emberi
sorsokat ír le, amelyeket fáj megszemlélni. Borzalmas, mennyi mindent el kell
viselniük a szereplőknek, több helyen is megkönnyeztem őket.
A cselekmény egyáltalán nem olyan volt, mint amire számítottam. A
fülszöveg és az első pár fejezet után hatalmas önbizalommal hittem azt, hogy ez
egy újabb klisékkel halmozott történet lesz, ami a meglepetés legkisebb
szikráját sem gyújtja majd bennem. Nos, a végére mégis eldobtam az agyam,
ugyanis sosem számítottam volna olyan fordulatokra, amelyekkel találkoztam.
Kicsit lassan indul be a sztori, de utána le sem tudtam tenni, annyira izgalmas
volt, és érdekelt, hogy mi lesz a végkifejlet.
Bár Tabitha Suzuma stílusa nem jelentett számomra kiemelkedő élményt, a
legjobb szereplőábrázolás díját mégis neki osztanám ki. A karakterek lelkének
olyan mélységeibe láttunk bele, amit még a Mariana-árok is megirigyelne. Mintha
csak születésüktől kezdve testvéreim lettek volna, úgy ismertem a legtitkosabb
gondolataikat, érzéseiket. Hihetetlen élmény volt.
Lochan karakterét több helyen is láttam már, rögtön például a Lady
Midnight Julian-jében. Legidősebb fiútestvér, akinek gondot kell viselnie
fiatalabb testvéreiről, mivel mindkét szüleje valamilyen ok miatt otthagyta
őket. Azonban csak most sikerült teljesen megértenem, mit is jelent pontosan ez
a poszt. A folytonos igénybevételtől nem is csoda, hogy Lochan kissé labilisabb
az átlagnál, kegyetlenség hagyni, hogy egy tinédzser fiú egyedül viselje ennyi
szerette sorsának terhét. Ő mégis próbálja állni a sarat, fenntartani a fejét a
víz felett. Ez a kitartás volt, amit a legjobban értékeltem benne, a soha fel
nem adás olyan kincs, amit csak nagyon kevesek tudhatnak magukénak.
Maya, bár őt is kedveltem, alkalmanként néha már egy kicsit idegesítő
volt számomra. Nem nevezhető kifejezetten naiv személyiségnek, néha mégis elég
elvarázsolt tudott lenni a helyzet komolyságát illetően, volt, hogy bolhából
csinált elefántot, de az ellenkezője is előfordult. Benne azt szerettem a
legjobban, ahogy a testvéreihez ragaszkodott. Mindig is imádtam a családi
összetartásról szóló történeteket, szívmelengető látni, hogy ha az egész világ
ellened van, a saját véredre akkor is számíthatsz.
Összességében úgy gondolom, bár elsőre ijesztő, esetleg visszataszító
lehet a könyv, mégis érdemes elolvasni. Bár nekem is megvannak magam
apró-cseprő problémái, ennek a könyvnek mégis sikerült elérnie, hogy adjak
hálát azért, amim van, esetleg nincs. A történetet olvasva lépésről lépésre
megváltozott kicsit a nézőpontom, ahogy a saját kis világomra tekintettem, és
realizáltam, hogy nem is olyan rossz, mint eddig gondoltam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése