Gondolom egy könyvmolynak sem kell bemutatni a Book A Sloth Club-ot, akik már több, mint fél éve dobták piacra, és
gyártják hónapról hónapra szorgalmasan Magyarország első könyves dobozát. A
tesztdoboz és a decemberi csomag után voltam olyan szerencsés, és ezen a héten
hozzám is megérkezett a májusi kiadás, amit már tűkön ülve vártam, főleg azért,
mert nagyon igényes összeállításokat láttam az eddigi unboxingokban, és
kíváncsi voltam, ebben a hónapban miket rejt a csomagolás. Na meg persze nem
szabad elfelejteni, hogy angol
dobozról beszélünk, ami angol-magyar kéttanosként extrán megdobogtatja kicsi
szívem.
De nem is húzom tovább a szót,
lássuk mit hozott a postás!
Amit először felfedeztem, az egy fából készült kártyatartó volt. Mindig is szerettem a fából készült használati tárgyakat, ami nem túl meglepő, ha figyelembe vesszük a tényt, miszerint a fél gyerekkoromat apánál töltöttem a bútorboltban. Mindenesetre hasznomra lesz ez a szerkentyű, ugyanis a körülbelül 10 pakli kártyából, aminek eddig tulajdonosa voltam, mindegyiknek lába kelt, hátha ezután kisebb eséllyel veszítem el őket.
Következőként felfedeztem a hónap témáját ábrázoló kártyácskát, aminek
a design-ja hihetetlenül szép élőben, csak ámultam és bámultam. Vele egy fotón
szerepel Joker kulcstartós figurája is, amit nagyon jópofának találok, és bár
eredetileg nem számítottam rá, így utólag el sem tudnám képzelni a Sin City
koncepciót nélküle. Telitalálat volt!
Egy gyönyörűséges füzet is került az ajándékok közé, ami az egyik legnagyobb kedvencem lett az összes közül, mivel elképzelhetetlenül imádok mindent, ami egy papír írószerben fellelhető, a naptárakkal, post-itekkel és füzetekkel az élen. Ráadásul a könyvhöz illő fedőlappal, hát mennyire menő már ez!
Ezután egy újabb dolog következett, aminek hihetetlenül örültem, ugyanis óriási édesség-mániás vagyok (
És jöjjön hát a doboz főékessége a csodálatos, lélegzetelállítóan szép, keményfedeles angol nyelvű könyv, Amanda Foody: Ace of Shades című regénye. Imádom, imádom, IMÁDOM! Mivel mi készítettük a Lajhíreket és a Sloth Whisperer- t a Prológuscsapatával, így tudtuk, mi lesz a hónap könyve, és már ott felfigyeltem rá, milyen izgalmasan hangzik a fülszöveg alapján, most azonban, hogy a kezemben tartottam ezt a szépséget végre és itt-ott beleolvasgattam, előre látom már, hogy le sem fogom tenni.
A kártyamintás háttér pedig egy párnahuzat lenne valójában, amire egyáltalán
nem számítottam. Mi sajnos az alvós párnákon kívül nem használunk külön
díszpárnát, de már van egy pár ötletem, hogy ha lesz szívem
megszentségteleníteni szegénykét, mit tudnék varrni az anyagból, ugyanis elég
strapabírónak tűnik, és a mintája sem utolsó.
Ennyi mindent rejtett a májusi angol doboz, remélem nektek is legalább
annyira tetszik a tartalma, mint amennyire én örültem neki, mikor 5 éves
szülinapos kisgyerek módjára bontogatni kezdtem. Személyes kedvenceim a füzet
és a gumicukor voltak, a könyvtől pedig odáig és vissza vagyok teljesen. :)
Ha ti is szeretnétek egy ilyen csodás dobozt, akkor azt ITT tudjátok
megrendelni. Sőt, ha első vásárlók vagytok, akkor kedvezmény is jár a PROLOGUS20 kód használatával. A második
dobozból jár 20% kedvezmény, amit az első vásárlás után hűségpont
formájában kaptok meg, majd a másodiknál felhasználhatjátok. Figyeljétek a BASC Facebook oldalát, a rendelési időkért!
A
dobozt nagyon köszönöm a Book A Sloth Clubnak!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése