2018. június 15., péntek

Nyári TBR listám - 2018



Imádok TBR listákat gyártani, komolyan. Meg igazából bármilyen listákat. Sokkal összeszedettebbnek, motiváltabbnak érzem magam azután, hogy egy helyre rangsorolva összeszedtem, mit is kell teljesítenem az adott idő alatt. Így hát nem meglepő, hogy mivel az általános TBR listám lassan olyan hosszúra nyúlik, hogy háromszor körbe lehetne tekerni vele a Földet, úgy döntöttem, kiválasztom azt a néhány regényt, amelyeket nagyon el szeretnék olvasni ezen a nyáron.

12 könyv került rá a listámra, minden hétre egy alapon. Azokat, melyeket már biztosra tudom, hogy Prológusos projektekre fogok olvasni, nem kalkuláltam bele, mivel magammal szemben csalásnak éreztem volna olyan regényeket is felírni, amiket így is, úgy is el fogok olvasni. Természetesen nem is táplálok olyan hamis reményeket, hogy hetente egyet kihúzhatok a listából, remélem majd nyaralás, unalmasabb időszakok közben megszáll a szellem és egyszerre többel is végezni fogok.


Először is rögtön két féltéglával kezdeném, mert ha már lúd, legyen kövér. Sarah J. Maas, kedvenc íróm lévén már hosszú, hosszú ideje büntet lelkifurdalással, amiért még mindig nem olvastam el a zseniális Üvegtrón sorozat 4. és 5. részét, pedig mindkettőt beszereztem már az előrendelési időszakban. 


Néhány egyéb sorozatfolytatást is beterveztem, például A vég napjait, amit most fedeztem fel, nagyjából 2 hete, hogy annak ellenére, megvettem a 2. résszel együtt, sosem olvastam, pedig meggyőződésem volt. Shame. Mellette feszít még a Scarlet, amivel már ősidők óta szemezek, mivel imádtam a Cindert, és remélem, ebben sem kell csalódnom. Emellett pedig a mindenki által szeretett Párválasztó sorozat 4. részét, A koronahercegnőt is szeretném végre „letudni”. Rengeteg negatív véleményt hallottam már róla, de van egy olyan rossz szokásom, hogy ezek csak még jobban bátorítsanak egy könyv elolvasására, mivel hihetetlenül kíváncsi vagyok, tényleg ennyire rossz-e, mint mondják.



4 nem folytatásba is szeretném belevetni magam. Leila Sales: Éld az életed! című regénye már régóta itt porosodik a polcomon, és már nagyon kíváncsi vagyok a történetre, mert a zene számomra is nagyon fontos eleme az életnek, és szeretném látni, hogyan ragadta ezt meg az írónő. Egy másik egyrészes a Csók New Yorkban. Ezt mindössze azért választottam, mert a decemberi BASC dobozban benne volt, és nem szeretek itthon olvasatlan könyvet látni. A Mondtam már, hogy szeretlek? Egy időben folyamatosan felugrott Facebook hirdetésként a hírfolyamomon, így hát gondoltam adok neki egy esélyt, ha már az internet ennyire összeillőnek talál minket. Végül pedig a Vörös királynőt írtam fel, mivel a húgom időtlen idők óta ezzel rágja a fülem, és tetszik a borítója.


Egy kakukktojás is befurakodott a listámra, ugyanis a 12-ből 11 YA, kivéve ezt az egyet. Alapvetően szeretem a klasszikusokat, a Jane Eyre például mai napig hatalmas kedvencem, és már legalább háromszor olvastam. A Twilight filmek óta pedig érdekel, mi lehet olyan nagyszerű az Elfújta a szélben, hogy több főhősnő is odáig és vissza van érte. A puding próbája pedig az evés, szóval nagyimtól már le is nyúltam az első részt.


Angolul 2 könyvet terveztem biztosan elolvasni, mégpedig a Geekerellát, amit Zsebi bookstagram profilján láttam először, a másik regényt pedig szintén ő ajánlotta, az Illuminae-t.

Őszintén szólva sosem voltam túl jó semmilyen kihívás teljesítésében, így nem is fogok zokogva a padlóra ájulni, ha ne adj isten nem sikerül a nyár végéig pipát tenni minden könyv mellé. De ha már a felét sikerül teljesítenem, akkor is nagyon boldog leszek. J Nektek van bármilyen olvasási tervetek a nyárra?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése