 |
| Ez a bejegyzés a Prológus Colleen Hoover & Tarryn Fisher projekthetének keretein belül látott napvilágot. A könyvért hálás köszönet a Könyvmolyképző Kiadónak! |
Tarryn Fisher neve nem volt számomra ismeretlen, olvastam tőle (Colleen
Hoover közreműködésével) a Never Never című történetet, így kíváncsi voltam más
regényeire is. Plusz pontként szólt mellette, hogy a Prológus tagjai közül
többen esküdöztek rá, hogy ez egy tényleg jó romantikus, még Cersei, aki pedig
általában nem rajong az ilyesfajta könyvekért, is szerette. Szóval gondoltam,
miért ne adjunk neki egy esélyt, ártani nem árthat.
Olivia Kaspen éppen
most jött rá, hogy volt barátja, Caleb Drake elveszítette az emlékezetét. A
lány eddig is azzal tett szert kétes hírnévre, hogy előnyt kovácsol a
helyzetekből. Most pedig döntenie kell, milyen messzire hajlandó elmenni az ex
visszaszerzéséért. Miközben Olivia valódi énje és a nem túl dicső közös múltjuk
titokban tartásával birkózik meg, akadályt jelent Caleb kattant új barátnője,
Leah Smith. A két bestia őrült versengésbe kezd egy olyan férfiért, aki nem
emlékszik egyikükre sem. Oliviának viszont hamarosan szembe kell néznie
hazugságainak következményével…
Eredeti
cím: The Opportunist
Megjelenés
éve hazánkban: 2014
Eredeti
megjelenés: 2012
Kiadó:
Könyvmolyképző Kiadó
Kiadói
sorozat: Rubin Pöttyös
Oldalszám:
278
Az egész könyvnek volt egy rejtélyes, keserédes alaphangulata, ami már
önmagában megalapozta az olvasásélményt. Tipikusan olyan regénnyé vált általa a
könyv, amivel nagyszerűen be lehetne kuckózni egy borús őszi napon, egy bögre
forró tea társaságában.
Fisher stílusának különlegessége számomra az apró részletek
megragadásában és kiemelésében rejlik. Egy cigaretta meggyújtásának rituáléját
úgy le tudja írni, hogy elgondolkozik rajta az ember, miért nem figyelte meg
ezt eddig jobban. Olyan dolgokra hívja fel az olvasó figyelmét, amik mellett
általában csak elrohanunk – pedig valójában ezek is hozzátesznek az élet szépségéhez,
csak meg kell tanulni értékelni őket.
Ami a cselekményt illeti, én teljesen másra számítottam, egy gimis szerelmi
történetet vártam, bár nem így visszatekintve nem is értem, miért. Fisher
komolyabb könyveket ír, mint egy középiskolai románc a szokásos cicaharccal.
Ettől függetlenül mégis tetszett, és örülök, hogy egy ilyen sztori kerekedett a
dologból. Ami a legjobban motivált arra, hogy minél hamarabb a végére érjek a
történetnek, az volt, hogy tele volt titokkal és rejtéllyel a cselekmény, üres
emlékfoltokkal, amiket minden elolvasott fejezettel egyre jobban be tudunk
tömködni az információkkal, amiket összekapargattunk az út során. Rendkívül
izgalmas megoldásnak tartom, hogy az írónő így játszadozott az idősíkokkal,
végig fenntartva ezzel az olvasó figyelmét. Ezen felül pedig szerencsére
csavarokból és meglepetésekből sincs hiány, nagyszerű időzítéssel zúdulnak a
váratlan események ránk, amikor pedig a legkevésbé várnánk.
Bár a stílus és a cselekmény megnyert magának, sajnos a szereplőknek
nem sikerült ilyen mértékben lenyűgözniük engem. Mivel mellékszereplőkből
egyet, kettőt ismerünk névről a könyv során, eléggé sajnálom, hogy a két
főszereplő egyike sem tudott pozitív benyomást hagyni számomra.
Oliviát, bár alapvetően még hasonlítunk is egymásra, csak elég ritkán
tudtam megérteni, még azután is, hogy fény derült a múltjára. Egy értelmes,
szorgalmas lányról beszélünk, akinek még barátai is lehetnének, ha kicsikét
megerőltetné magát. Nem, nem azon akadtam ki, hogy miután rájött, a volt
barátjának amnéziája van, kihasználta a helyzetet és megpróbált újra összemelegedni
vele. Én is diétáztam már, de végül mindig a csoki győzött. Hanem azon,
hogy szinte úgy tűnt, szándékosan ássa alá a saját vágyait, lehetetleníti el a
saját nyerő helyzeteit. Még a fülszöveg is olyan lánynak írja le őt, aki
elsősorban az önös érdekeit nézi, mégis olyan lehetőségeket hagyott elrepülni
az orra előtt, amik szinte csak nem verték ki a szemét. Vágyott valamire… és
pontosan az ellenkezőjét csinálta annak, amivel elérhetné azt a vágyott dolgot.
Nem, egyszerűen csak nem értem ezt a lányt.
Caleb pedig, mit ne mondjak, nem éppen a legerősebb férfikarakter volt,
akiről valaha olvastam. Folyamatos sértődöttség, megbántottság sugárzott az ő
oldaláról már azelőtt is, hogy a dolgok extrém rossz irányba kezdtek fordulni (ami,
khm, megjegyezném, megint Olivia hibája). De lényegében sosem tudtuk meg az
okát, hogy miért is viselkedett így a srác. Igazán kinyithatta volna a száját
és megbeszélhette volna a barátnőjével, ha valami problémája van, és ugyanez
vonatkozik a lányra is.
Egészében nézve a könyvet, egyszeri olvasmányként mindenképp ajánlanám,
ugyanis lehet tanulni belőle, kinek ezt, kinek azt. A cselekmény és a stílus
számomra abszolút nyerő volt, bár a szereplők hagytak némi kívánnivalót maguk
után. Bekuckózós könyvnek tökéletesen megfelel, ráadásul nem is hosszú, így
akár hosszabb utazásra, repülőútra is elvinném magammal.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése