Ez a bejegyzés a Prológus Steampunk hetének keretében látott napvilágot. A főnix Könyvműhelynek külön köszönet, hogy lehetőséget adtak ennek a fantasztikus könyvnek az elolvasására. |
Nem igazán tudtam semmit a könyvről mielőtt nekikezdtem, a Prológus
tagoktól hallotta csak, hogy elvileg egész jó kis sztori. Na ez az „ajánlás”
abszolút nem fedi az igaságot, ugyanis a könyve egyszerűen fenomenális volt, máris kifejtem, miért.
Becky Dwyer három évvel ezelőtt hozott egy
rossz döntést, és most eljött az idő, hogy
megfizesse az árát.
Egy olyan
világban, ahol az elektromosság csak háromezer méteres magasság felett
elérhető, a légjárók biztosítják a kereskedelem áramlását.
Becky egész életét nagybátyja, Duke Barton
hajóján töltötte, és soha nem is tervezte, hogy ezen változtatni fog. Három
évvel ezelőtt azonban üzletet kötött a kétes hírnevű Nick Mattockkal, aki most
behajtja a lányon a tartozását.
A műszerészlány hirtelen sokkal távolabb
kerül az otthontól, mint azt valaha képzelte volna. Eddigi kényelmes világa
darabokra hullik. Helyt kell állnia egy olyan legénység tagjaként, melynek
legalább a fele hajdani kalózokból áll, miközben megpróbál megtenni mindent,
hogy visszajuthasson a nagybátyjához.
Azonban kénytelen ráébredni, hogy ez koránt
sem lesz olyan egyszerű, és nem csak azért, mert Nick minden lépését szemmel
tartja. Hamarosan nem csak az ő, de Duke élete is veszélybe kerül, és megoldást
kell találnia, ha nem akarja elveszíteni azokat, akiket szeret.
Eredeti cím: Végtelen horizont
Megjelenés éve hazánkban: 2015
Eredeti megjelenés: 2015
Kiadó: Főnix Könyvműhely
Kiadói sorozat: -
Oldalszám: 428
Először is, szeretném kiemelni, mennyire jó stílusa van Viviennek.
Letisztult és korrekt, mégis humoros és modern. Élvezet volt olvasni a sorait,
jólesett a szememnek és szívemnek egyaránt. Lehet, hogy ez csak az én mániám,
de szeretem elképelni, hogy egy-egy író vajon milyen személyiség is lehet a való
életben. Vivient egy logikus gondolkodású, mégis kicsit álmodozó típusként
látom magam előtt, aki megélt már egyet s mást életében.
forrás |
A világfelépítést imádtam! Nagyszerű ötlet volt egy prológusban
bevezetni a főszereplő és földünk múltját egyaránt, ami nem csekély módon
változott meg az eltelt idő alatt. Ahelyett, hogy a jövőben mindenféle
multi-tech felszerelésekkel rohangálnának az emberek az utcákon, visszatérünk
az elektromosság előtti időkbe – legalábbis 3000 méter alatt – amit zseniális
húzásnak gondolok, pláne, hogy steampunkról beszélünk, amiről nekem például
általában a jövő újabb vívmányai jutnak eszembe. Amúgy is szeretem a
kalóztörténeteket, így le sem tudtam vakarni a mosolyt a képemről amikor
megtudtam, hogy lényegében most is azzal van dolgunk – csak víz helyett a
levegőben.
A cselekményre is jár a csillagosötös, igazán fordulatos és izgalmas
történet pattant ki az írónő fejéből. Egy pillanatig sem unatkoztam, és ha rám
hallgattok, olyankor kezdtek neki a regénynek, amikor van időtök néhány órát
egy helyben ülni – ugyanis nem fogjátok tudni letenni, azt garantálom.
Hatalmas, váratlan fordulatok nem igazán voltak a könyvben, de annál több finom
feszültségkeltés, amitől mér szinte tűkön ültem, annyira vártam a
végkifejletet.
A szereplők egytől egyig izgalmasak és egyediek voltak, szinte fájt,
amikor véget ért a könyv, mintha a családtagjaimnak kellett volna búcsút
mondanom, annyira a szívemhez nőttek mindannyian, még a „gonoszok” is.
Tetszett, hogy ennyi főszereplővel dolgozott Vivien, sokkal családiasabb,
barátságosabb egy olyan könyv hangulata, ahol megvan a mellékszereplők színes
kavalkádja, mindegyikük saját háttértörténettel, egyéni jellemmel.
Becky-ben lényegében egy alteregóra találtam magamnak, annyiszor
kellett összefoltozni szerencsétlen lányt a történet során, lefogadom, hogy
egyetlen szike vagy tű által be nem foltozott porcikája sincs már. Továbbá
nagyon tetszett, hogy lány létére feldúlta a sztereotípiákat, és zseni
műszerészként tengette az életét. Ezen felül pedig, bár még fiatal, nagyon
határozott személyiség, kiáll az igazáért és bármi áron megvédi szeretteit.
Nick Mattock, te vén csirkefogó, ha annyi pénzem lenne, ahány lány
szívét elrabolta Magyarországon, már rég egy könyvtárravaló könyv lenne a
tulajdonomban. Igazi sárm-mester, de ezen felül rendkívül gyors észjárású,
racionális és gondoskodó is. A kémiájuk Becky-vel pedig egyszer e világon
kívüli, komolyan mondom, ha megrendeznék a legjobb könyves pár versenyt,
gondolkodás nélkül rájuk adnám le a voksomat.
Végezetül csak annyit tudok mondani, hogy ezt a könyvet mindenkinek el
kell olvasnia. Hatalmas kedvencem lett, egyszerűen minden a helyén volt a
regényben, szórakoztató stílus, lélegzetelállító cselekmény és szerethető
szereplők egy pikáns romantikus szállal fűszerezve. Az is bátran vegye a
kezébe, aki amúgy ódzkodik a steampunk történetektől, garantáltan megszeretteti
vele a műfajt.
forrás |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése