 |
| A bejegyzés a Prológus Angol hetének keretein belül látott napvilágot. A könyvért külön köszönet a Könyvmolyképző Kiadónak! |
Kerstin Gier könyvei mindig is a kedvenc ifjúsági regényeim közé
tartoznak, amióta csak belebotlottam az Időtlen szerelem trilógiájába még pár
évvel ezelőtt (értékelések ITT). Így hát nem is csoda, hogy amikor a Silber
trilógia első kötete megjelent magyarul, egyből kiszemeltem magamnak. Soha nem
gondoltam volna, hogy most, két könyvvel később ilyen nehéz szívvel búcsúztatom
majd a szereplőket.
Kerstin Gier nagy sikerű trilógiájának grandiózus befejező része.
„A sok különböző ajtó és a lágy fény
akár derűs és békés hangulatot is teremthetett volna a folyosón, de nem így
történt. A síri csendben mintha valaki folyton hallgatózott volna, és
képtelenség volt kideríteni, vajon honnan jön a fény. Mégis szerettem ezt a
helyet, és a gondolatot, hogy minden ajtó mögött egy másik lélek álmodik éppen,
és hogy ez a labirintus az összes embert összeköti a világon. Mágikus hely
volt, titokzatos és veszélyes…”
Március van, Londonba lassan
megérkezik a tavasz, Liv Silber pedig mindjárt három problémával is küzd.
Először is: hazudott Henrynek.
Másodszor: az álmok egyre
veszélyesebbek. Arthur olyan titkokra jött rá, amelyek segítségével az
álomvilágban borzalmas dolgokat tehet. Feltétlenül meg kell állítani.
Harmadszor: Liv anyja, Ann, és
Grayson apja, Ernest júniusban össze akarnak házasodni. És a gonosz Bokkernek,
Grayson nagymamájának nagy tervei vannak a fia esküvőjét illetően, de
legalábbis egészen más tervei, mint a menyasszonynak.
Liv alig győzi elhárítani a
fenyegető katasztrófák sorát…
Merülj el e csodálatos világban!
Eredeti cím: Das dritte Buch der Träume
Megjelenés éve hazánkban: 2017
Eredeti megjelenés: 2015
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadói sorozat: Vörös pöttyös
Oldalszám: 368
Természetesen, mint az első két kötetnél is, a borítón akadt meg
legelőször a tekintetem, és komolyan mondom, mióta nagyjából egy hónapja
meghozta a postás a drágaságot, azóta sem jutottam még túl azon, mennyire
GYÖNYÖRŰ is a harmadik kötet kiadása. A világos színvilágot mindig is jobban
szerettem, mint a sötétet, így nagyon örülök, hogy fehér alapra készítették a mintát
a tervezők, ami legnagyobb megelégedésemre az első két részhez passzol. Olyan
szépen néz ki egymás mellett a Silber trilógia, nagyon magasan veri a lécet a
kedvenc borítóim toplistáján.
Lehet, hogy egyesek szőrszálhasogatónak fognak gondolni, de észrevettem,
hogy a könyvben jó pár helyen van elírás, szerkesztési hiba. Tudom, hogy a
szerkesztő is emberből van, és nem azt várom el tőle, hogy 120%-os munkát
végezzen, de más Könyvmolyképzős könyvekben nem szoktam ennyi bakit észrevenni,
mint most a Silber 3-ban. És azért valljuk be őszintén, engem szokott zavarni,
amikor nyomtatott irodalmi műben ilyesmit látok.
Kerstin Gier továbbra is egyik kedvenc írónőm marad, humoros és könnyed
stílusával újra és újra sikerül megvennie. Annyira szeretem, ahogy elvarázsol a
szavaival, és amíg egykét könyv esetében úgy kell leerőltetnem a torkomon a
mondatokat, nála csak úgy szállnak ki az oldalak a kezeim közül, és már csak
arra eszmélek, hogy vége is a könyvnek. Nagyon szeretem, ahogy humoros és
szerethető történeteivel a legnagyobb stresszhelyzet előtt is sikerül
kikapcsolnia az agyamat, minden diáktársamnak jószívvel ajánlom, jobban
feltöltődik tőle az ember, mint egy Red Bull után.
A cselekmény irányába, az első két rész után szabadon, elég nagy
elvárásokat tápláltam, amiket lehet nem kellett volna. Nem azt mondom, hogy nem
tetszett a történet, de mindenesetre kicsit hiányérzetem volt vele
kapcsolatban. Míg eddig megszokhattuk, hogy a könyv előrehaladtával egyre
fokozódik a feszültség, készülődnek a szereplők a nagy összecsapásra, ezesetben
számomra csak a készülődés része volt meg, a leszámolás, ami a sztori
megkoronázása lett volna, elmaradt. Kicsit nyitottnak, túl gyorsan
befejezettnek érzem a történet végét, az elődjeihez hasonlítva kicsit többet
vártam volna a befejező-kötettől. Továbbá míg eddig olyan csavarokkal volt
dolgunk, amitől leesett az állam, most elég egyértelműnek tűnt az is, amit
rendkívül titokzatosnak és megfejthetetlennek próbáltak eladni. Bár pörögtek az
események, és az előbb említettek ellenére cseppet sem unatkoztam, úgy
gondolom, ilyen tekintetben a Az álmok harmadik könyvének nem sikerült elődjei
nyomdokába lépnie.
A cselekményt viszont kompenzálták a szereplők, ne adj isten, még túl
is szárnyalták azt. Sosem gondoltam volna, de Anabel, akibe eddig
legszívesebbek serpenyővel püföltem volna egy kis értelmet, a kedvenc
szereplőmmé avanzsált, leelőzve Livet és a pimasz, mégis jószívű Henryt.
Ami különösképp tetszett, az volt, hogy végre a mellékebb
mellékszereplők (bravó Netra, ezt jól megmondtad), mint Lotti és
Florence is kaptak egy kis reflektorfényt. Általában ők szoktak azok a
karakterek lenni, akiket a legjobban a szívembe zárok, bennük szoktam
felfedezni főleg olyan vonásokat, amikkel legjobban azonosulni tudok. Ezért is
szerettem, hogy az írónő ennyi szereplővel dolgozott a trilógia során.
Összességében boldogan tekintek vissza mindarra az örömre és izgalomra,
amit akár a trilógia, akár csak a 3. rész adott nekem. Bár nem ütötte meg azt a
szintet, mint az első két rész, mégis élveztem az olvasást, és pozitív
emlékként marad meg bennem a könyv. A történet alapjában véve izgalmas volt, a
szereplőkkel pedig sokkal közelebbi kapcsolatba kerültem mint eddig bármikor.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése