Marni Bates: Menő-riadó Kambodzsában - Smith gimi #3

Imádom Marni regényeit, mégis félve kezdtem neki ennek a könyvnek. Az előző kötetek során kialakult Chelsea iránti ellenszenvem nagyon erős volt, erre most kapunk egy olyan történetet, amiben ő a főszereplő. Meg kell mondjam, sok minden átértékelődött bennem.

Nincs olyan szitu, amit Chelsea Halloway ne tudna megoldani! Elvált szülők? Nem probléma. Az expasija belezúgott a gimi legbénább csajába? Csak idő kérdése, és észre téríti a srácot. De azzal még a rettegve bálványozott Menő-királynő sem tud mit kezdeni, hogy a szülei egy évre Kambodzsába (!) küldik tanulni, egy rakás stréber fősulis közé. A társai hígagyú libának tartják, ráadásul a tanára egy drogbáró fogságába kerül. Most Chelsea-re vár, hogy megszervezze a mentőakciót, és kijuttassa a csoportot az országból − lehetőleg élve. Még azt az idegesítő(en szexi és szuperokos) Houstont is, aki az beszólásaival az őrületbe kergeti.

Eredeti cím: Notable

Sorozat: Smith gimi

Megjelenés éve hazánkban: 2015

Eredeti megjelenés: 2013

Kiadó: Móra Könyvkiadó

Kiadói sorozat: LOL

Oldalszám: 312
Olvass bele: http://www.mora.hu/olvass-bele/meno-riado-kambodzsaban

Amikor a fülszöveget olvastam, csak kapkodni tudtam a fejem: Micsoda?! Kambodzsa? Drogbáró? Hogy jön ehhez Chelsea? A válasz: egy egész egyszerű véletlen folytán, amitől én a fejemet fogtam.

Maga a történet egy kiadós siránkozással kezdődik, miszerint Logan Beckett inkább Mackenzie Wellesley-t választotta, mint a népszerű és gyönyörű Chelsea Halloway-t. Utána ugrunk egyet, a hisztikirálynő visszatér a valóságba, és közlik vele, hogy a szülei elválnak. A lányt nem éri váratlanul a hír, elvégre már évek óta a szülei mindennapos veszekedéseinek kereszttüzében élt.  Az édesanyja minden rossznak elmondta a lányát, az apja pedig, már bocsánat, papucs volt, de legalább ő szerette Chelsea-t. Meglepetésként még azt az információt is hozzácsapták a „zúzzuk össze a lányunk életét” csomaghoz, hogy Kambodzsába küldik egy főiskolás csoporttal. Ettől pedig Chelsea belül (és kizárólag csak ott!) teljesen összeroppant.

„Nem lett volna szabad így történnie. Jó, persze, a filmekben a főhős végül az idétlen könyvmolyt választja, de lássuk be: a gimi igazából nem így működik. De nem ám!”

Mint fentébb említettem, nem igazán pozitív

előítéletekkel viseltettem főhősnőnk iránt, de igencsak váratlanul ért, amikor megláttam, hogyan viszonyul az édesanyja Chelsea-hoz. Hát ezért (is) a kemény külső! Páncélt növesztett a bántások ellen, az évek alatt megszaporodott repedéseken keresztül azonban azok mégis utat találtak a lelkéhez. Ennek kiegyenlítése képpen pedig a lány megpróbál minél tökéletesebbnek látszani kívülről, és ha már a saját életét nem tudja irányítani, akkor megpróbál másokéba beleszólni.

„Szavait nyomasztó csend követte; éreztem, hogy a haragom és a felháborodásom az utolsó cseppig elpárolog. Már semmi nem érdekelt, túlságosan fájt a szívem. Logan miatt. A szüleim miatt. Amiatt, hogy elküldenek otthonról. Az egész miatt.”

Chelsea egyik legnagyobb
szenvedélye, a balett.

Chelsea karaktere szerintem rendkívül összetett. Sérülékeny, főleg, ha a számára fontos emberek véleményéről van szó. Mégis erős és kitartó, mert a saját élete kockázatásával bár, de a tanára megmentésére indul. És, el sem hiszem, hogy ezt mondom, de szerethető jellem, akinek szintén szüksége van egy kis szeretetre.

A könyv elején végtelenül idegesítőnek tartottam Chelsea-t, de ahogy haladt előre a történet, jobban megismertem a lányt és rájöttem a miértekre, a szívemhez nőtt.

Houston és Chelsea kapcsolata számomra különleges. A történet elején még legszívesebben kikaparták volna egymás szemét, de mégis segítették a másikat. Aztán ez átalakult valami mássá: kölcsönös tiszteletté, majd bizalommá. Tetszett, hogy nem ugrottak azonnal egymás nyakába, hanem az utolsó oldalakon érte el tetőfokát a kapcsolatuk.

„– Mindent tudok rólad.

Normális ember nem így kezdi a társalgást a szomszéd ülésen ülő lánnyal a Londonba tartó hosszú repülőúton, főleg ha csak néhány perce ismeri az illetőt, és két összefüggő mondatnál többet nem váltottak, mielőtt a gép a levegőbe emelkedett.  De úgy tűnik, ez az idióta mostanáig arra várt, hogy mikor támadhat nekem.  Be kell vallanom, tökéletesen időzített.  A repülőgép szűk ülései csaknem lehetetlenné tették, hogy szükség esetén elmeneküljek.”

Magában a cselekményben, az egész elrablósdi-kiszabadítósdi dologban kicsit csalódtam. Nagyobb csavarokat, furfangosabb megoldásokat vártam. Nekem ez így túl egyszerű, lapos volt. De, ha úgy nézzük, akkor mégis valóságszerű, elvégre egy fiatal lány nem tehet sokkal többet (sőt!) a való életben egy ilyen helyzetben.

Összességében nekem tetszett, a tizenéves korosztálynak előszeretettel tudom ajánlani. Engem főleg a mögöttes tartalmak nyűgöztek le. Az, hogy akár mesebeli gonoszok is lehetnek olyan emberek, mint mi, csak meg kell ismerni a történteket, az ő történetüket a saját szemszögükből is.